A lány, aki benézett a kulcslyukon

13. Támasz- múlt

Lilla nem volt hajlandó kimozdulni a lakásból. Gina egymásra szervezte a programokat, hátha egy kis szórakozás talán csak pár percre el tudja feledtetni vele a bánatát, de a lány hajthatatlan volt.
Egész nap aludt, csak enni, aludni és kimenni a mosdóba volt hajlandó felállni.

- Édesem, ezt így nem lehet... Megértem a szomorúságodat, de ez így senkinek sem jó- masszírozta a barátnője hátát Gina.

- Nekem jó- szipogott Lilla.

- Nem az. Kihagyod az egyetemet, kihagyod a próbákat. Hogy lesz ebből év végi gála?- simított ki egy hajszálat Lilla arcából Gina.

- Nem érdekel. Semmi sem érdekel- nyomta a fejét a párnájába a lány.- Hagyj békén.

Gina sóhajtott egyet, aztán elkezdett készülődni. Ötlete sem volt, hogyan segíthetne Lillán, mivel még nem volt hasonló helyzetben. Már egy egész hete tartott ez az áldatlan állapot, azóta próbálta kitalálni, mihez kezdjen, de egyszerűen nem jutott dűlőre.

Lilla mellkasát olyan fájdalom szorongatta, amit még sosem érzett életében. Az az üresség, ami kitöltötte, jobban marcangolta, mint a fizikai sérülések. Legszívesebben ő is meghalt volna, annyira nem látta már értelmét az életnek a szülei nélkül.

Dél körül, amikor egy almát rágcsált üveges tekintettel, erélyes kopogtatást hallott.

- Nem vagyok itthon- vette elő a nem túl jól bevált sablonszövegét.

Elutasítása ellenére kitárult az ajtó, és legnagyobb meglepetésére Molnár Márta tanárnő lépett be két nagy bevásárlószatyorral a kezében.

- Vége a szenvedésnek- köszönt széles, kissé ijesztő vigyorral.

Lilla nem tudta mire vélni a látogatást, így csak némán bólogatott. A tanárnő komfortosan érezte magát a szobában, lepakolta a csomagjait az asztalra, a kabátját a szék támlájára helyezte. Előhúzott egy papírzsepit a zsebéből, magához intette Lillát és erőteljes mozdulatokkal megtörölte az arcát.

- Mit csinál?- tűrte vonakodva a lány.

- Rendbe teszlek. Ezt így nem lehet tovább művelni. Egy hetet vártam, hátha összeszeded magadat. De nem. Már amikor felhívott, el kellett volna jönnöm- forgatta dühödten a szemeit Molnár Márta és elkezdett összeütni egy kis ebédet a konyhapultnál.

- Ki hívta fel?- telepedett le mellé egy bárszékre Lilla.- Gina?- húzta össze a szemöldökét.

Árulásnak érezte, hogy barátnője elmesélte a gondjait az osztályfőnökének, akinek egyébként semmi köze nincs az ügyhöz. Egy félévben hiányozhat három hetet szabadon, innentől kezdve nem kell magyarázkodnia.

- Nem- tört fel két tojást Márta.- A jótevőd direkt megkért, hogy ne mondjam el a nevét.

Lilla számára kezdett érdekessé válni a helyzet. Elvileg Ginán kívül senki sem tud arról, hogy elhunyt az édesanyja. Arra gondolni sem mert, hogy egyetlen barátnője továbbadta a hírt az egyetemi ismerőseinek.

- Akkor? El kell mondania nekem, mert Ginát informáltam egyedül- csapott mérgesen az asztalra.

- Biztos?- keverte össze a liszttel a cukrot a tanárnő.

Lillát ekkor villámcsapásként érte egy gondolat. Eszébe jutott, hogy ki tudta még meg az eseményeket. Zsolt.

- Zsolt?!- csattant fel.- Hogy merte?

Az indulatok ellenére Molnár Márta félmosollyal főzögetett tovább.

- Tudod, először nem támogattam, hogy együtt dolgozzatok. Ne kérdezd meg, honnan tudom. Kis közösség vagyunk, minden kiderül. De most megváltozott a véleményem. Nagyon szeret téged ez a fiú- melegített elő egy serpenyőt a tanárnő.

- Nem, nem szeret. Megszállott- feküdt vissza az ágyba a lány.- Folyamatosan próbálni akar, rózsacsokrokat hoz, és még akkor is idejön, amikor megkérem, hogy ne tegye.

Molnár Márta váratlanul kuncogni kezdett, amit Lilla nem tudott hova tenni. A legmélyebb gyásza legsötétebb óráiban betoppan hozzá az osztályfőnöke, akit Zsolt küldött, és nevetgélve főzőcskézik.

- Nekem nagyon úgy néz ki ebből, hogy szeret- forgatta körbe az első palacsintát.

- Gina is folyton ezt hajtogatja! De nekem ez csak munka, reményeim szerint neki is. Bármennyire jóképű, előzékeny és kedves, nem az esetem- mordult fel Lilla, de a tanárnő átható tekintetétől elkezdett vörösleni az arca.

- Semmi baj nincs azzal, ha az ember tizenkilenc évesen szerelmes, Lilla- vette elő a lekvárt és fahéjt az egyik szatyrából.

- De én nem vagyok! Ráadásul most halt meg az anyám. Meghalt. Most nem kellene mással foglalkoznom.

Márta ott hagyta az ételkészítést, és leült mellé az ágyra. A mindig keménynek mutatkozó tanárnő arcán lágy kifejezés terült el.

- Az, hogy elhanyagolod magad és a boldogságod, nem fogja visszahozni- fogta meg a vállát.- Én itt vagyok neked, hozzám fordulhatsz.

- Miért ilyen jó hozzám?- döntötte arcát a tanárnő tenyerébe a lány.

- Magamat látom benned. És tudom, hogy a te korodban milyen jól jött volna nekem egy idősebb Molnár Márta.

Egy darabig még beszélgettek, Lilla megevett néhány palacsintát. A hangulata egyre jobb lett, csak a nagynénjétől kapott SMS lombozta le a kedvét. Az édesanyja temetése egy hét múlva lesz szülővárosában, Pécsett.

- Vidd el Zsoltot magaddal- javasolta Márta búcsúzkodás közben.

- Temetésrandi?- csóválta a fejét keserűen Lilla.

- Én nem érek rá, neked pedig kell egy támasz- magyarázta a tanárnő, aztán becsukta az ajtót.