39.

61 0 0
                                        

Egy pillanat alatt történt minden. Ádám ráugrott az ellenségére, aki Mihály egyébként és ütni kezdte, de nem úgy mint egy egyszerű bunyó. Olyan volt az egész, mint egy párbaj. Párbaj a kegyeimért. Ezzel egy baj van. Attól, hogy félholtra veri szegény fiút, én ugyanúgy fogok érezni iránta.

~~~~~~~~~Kira szemszöge~~~~~~~~~~~~~~~

—-A randi napja——-

Miután azt a hülyét útjára engedtem Krisztiánhoz, én lázasan kezdtem készülődni a randimra Spaccal. Nagyon régen voltunk már kettesben, mert mostanában mindig a többiek problémáival foglalkoztam, vagy edzés volt meg a karnevált vagy mit szerveztük. Örültem, hogy Laci végre elhívott.

Csinos akrtam lenni, de nem csak csinos.  Bomba akartam lenni. Mondjuk én mindig az vagyok, de most különösen az akartam lenni. A hajamat begöndörítettem. Mostanában kevesebbszer szoktam göndöríteni, de mindig mondják, hogy olyan aranyos vagyok göndör hajjal. Egy egyberészes, fekete, pánt nélküli ruhát vettem fel, ami körül belül a combom közepéig ért, meg persze a fehér air force-om sem maradhatott el. Gyors lőttem egy képet a csajoknak és már indultam is a házunk elé, ahol elvileg már vár a lovagom. Nagyon izgulok.

Spacc ott állt, fekete öltönyben és a feje nem is látszott ki a hatalmas rózscsokor mögül. Ez volt a legnagyobb, legszebb csokor amit egész életemben láttam. A látványtól majdnem sírva fakadtam, de Soacc letörölte az egyetlen kicsorduló könnyemet. Mosolya megmelengette a szívemet.

- Szervusz szépségem- csókolta meg a kezemet- Náladd gyönyörűbb lányt még soha életemben nem láttam. Szerelmem jelképeként hoztam ezt a csekély rózsacsokrot, de szívem szerint a virág összes rózsáját hoznák el neked csak azért, hogy mosolyogni lássalak.

- Ne mondj ilyeneket, mert sírni fogok- küszködtem a könnyeimmel- Köszönöm szépen.- öleltem át miközben belepuszilt a hajamba. Mintha újra a régi időket élnénk.

- Na gyere babám, elviszlek vacsizni! Egy nagyon fancy helyre viszlek.- nyitotta ki előttem az autót. Igazi uriember

Az út közben a keze végig a combomon pihent, amitől a szívem majd kiugrott a helyéről. Csak úgy pattogott köztünk a levegő. És ez a full fekete vibe. Azt hittem meghalok helyben.

Az étterem egyébként gyönyörű volt. Majdnem mint egy kastély. A szímpadon zenekar játszott, a mennyezetről kristály csillárok lógtak. Mintha egy romantikus filmben lennénk. A vacsora közben végig bókolt nekem.

- Én vagyok a világ legszerencsésebb embere, hogy veled vacsorázhazok!- öntött nekem egy kis vörösbort. Igaz én még legálisan nem ihatnék, de nemsoká 18 leszek. A bókjai hallatán csak pirultam mint a vadalma.

A desszert után elkéreckedett a mosdóba. Azonban mikor már vagy 10 perce távol volt, azt hittem itt hagyott. Ekkor meghallottam a hangját a mikrofonban.

- Jó estét hölgyek és urak! Azért állok most itt, mert tudatni szeretném minden jelenlévővel, hogy nekem van a legszebb, legcsinosabb, legaranyosabb, kegviccesebb barátnőm az egész Világegyetemben! Kira! Ez a dal neked szól!- kezdte el énekeln a Hátmasszázst. Itt már nem bírtam tovább és zokogni kezdtem. Szerelmes vagyok. Ez nem kétség.

———ma———-

Reggel Zserbóval mentünk suliba és elmeséltünk egymásnak mindent ami velünk történt mostanában. A szokásos reggeli csevely.

A teremben Krisztiánhoz ültünk, akihez nem sokkl később csatlakozott Ádám is. Hozzánk pedig Vivi. A Szeged- Veszprém meccsről beszélgettünk, amikor Csenge is bejött a terembe. Megindult felénk, de félúton meggondolta magát és a saját helyére ült.

Utána kitört a balhé. Csicskucskácska csicskuljon meg, belekötött Csengébe, aki nem sokkal később kirohant a teremből, én meg utána, Ádám a nyomomban. Csenge Mihály szájában kutakodott, próbáltam lefogni Ádámot, de végül csak nekiugrott a srácnak. Nagy bunyó volt.

Szerelem a pályánTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang