Ígérem mindhárman kellettek

1. Fejezet

Március vége van de az időjárás nem erről árulkodik, rettenetesen hideg van gyorsan szedem a lábam, hogy minél előbb beérjek a munkahelyemre. Ekkor megcsörren a telefonom, előveszem a táskámból, a kijelzőre pillantva Leó nevét mutatja a készülék, fogadom a hívást.
-Szia!-szólok bele a telefonba vidám hangon. Leó a barátom, néhány éve ismerkedtünk meg egy rendezvényen ahol egy kettő egymásba gabalyodtunk és azóta is együtt vagyunk.
-Szia Kicsim, hogy vagy?-kérdezi bájos hangon, közben lehívom a liftet.
-Jól éppen az irodám felé tartok, hogy összeszedjek néhány dolgot ami az otthoni munkám során szükségem lesz, nem hiszem el, hogy a vírus miatt nem lehet bejönni dolgozni kész cirkusz ami most megy. Te mikor jössz haza?-megérkezik a lift beszállok és megnyomom a 10-es gombot.
-Éppen erről akartam beszélni le mondták a járatokat de nemcsak az enyémet az összeset határozatlan időre szóval a vírusnak kettő, nekünk nulla.-magyarázza Leó.
-Mi? Ezt nem tehetik meg és hol fogsz lakni vagy mi lesz veled? Az ügynökség mit mond?-idegesen kérdezősködök, tudom nem Leó tehet róla, hogy nem jöhet haza ki tudja meddig de akaratlanul is ideges leszek. Leó modell így nem túl sokat van itthon és azt a kevés időt szeretjük együtt tölteni. A vírus előtt adódott egy munka és el kellett utaznia Spanyolországba, ez már két hete volt kezd egyre inkább elfajulni ez az egész vírus dolog.
- Tudom kicsim ez hihetetlenül hangzik és engem is frusztrál. Egyenlőre az ügynökség szállásól el de Greg azt hallotta, hogy spanyol állam fog egy kijelölt helyre küldeni minket. Nem tudom mi lesz, aggódok már csak azért is, mert egyre rosszabb ami itt van. Naponta több ezer új fertőzött és egyre szigorúbb tilalmakat vezetnek be.-kétségbeejtően hangzik, lehet csak én veszem félvállról ? Mi lesz még? Úgy tűnik 2020 egyáltalán nem a mi évünk lesz. Félek, de nem a vírustól sokkal inkább, hogy mi lesz Leóval odakint és mi lesz velünk. Ugyanis rájöttünk, hogy nagyon rosszul viseljük ha sokáig nem látjuk egymást.
- Féltelek.-szólalok meg kis idő után.-nem akarom, hogy bármi bajod essen és hiányzol.-szomorúan cseng a hangom és az is vagyok.
-Ne félj, tudok magamra vigyázni, ahogy vége egyenesen haza repülök hozzád és hetekig csak veled leszek, ígérem már unni fogsz.-kacag fel, próbál megnyugtatni és felvidítani ezt szeretem benne mindig pozitív.
-Te kis bóka, sose tudnálak megunni.-A lift megáll majd kinyílik az ajtó. - Mennem kell Leó amint hazaértem felhívlak rendben?
- Rendben. Menj főnökasszony.- nevetett fel.
- Vigyázz magadra, szeretlek szia.-mondom kedvesen.
-Én is téged, szia!- És bontom a vonalat. Amint beértem az irodába pakolni kezdtem a fontos iratokat és egyéb dokumentumokat, sőt a céges laptopot is elteszem ugyanis utálok a saját laptopomon dolgozni, nem szeretem ha személyes dolgaim keverednek a munkaügyeimmel. Arra eszmélek fel hogy mennyire csendes most minden nem járkálnak, a lift örökös zaja sem hallatszik. Frusztráló mégis hiszen, olyan kihalt minden. Remélem mielőbb vége lesz ennek az egésznek.
Körbenéztem, hogy minden nálam van-e és búcsút vettem az irodámtól, amit kiszámíthatatlan időre itt hagyok, a kezem tele volt az iratokkal a laptop táska a vállamon pihent. Kinyitottam az iroda ajtót, hirtelen a lift szokásos idegesítő hangját hallottam meg ekkor megijedtem, mindent leejtettem a kezemből. Basszus. Szedhetem össze újra. A papírok össze vissza szálltak. Oda pillantottam, hogy ki lehet rajtam kívül még az épületben, Bobra gondoltam, ő a portás és ha jól tudom még néhány napig bent is lesz, hogy mindenki el tudja vinni a holmiját. De nem Bobot pillantottam meg, egy sokkal kellemesebb látvány tárult elém és ő nem más volt mint a vezérigazgató ennek a hatalmas cég irányítója, Connor, a kibaszott Connor Lee. Telefonon beszélt valakivel úgy tűnt nem is vett észre, hálás voltam ezért, nem akartam, hogy ügyetlennek tituláljon vagy, hogy egyáltalán észrevegyem, de sajnos nem volt szerencsém, mivel észrevett és egyenesen a szemembe nézet. Nyelnem kellett, izzadni kezdett a tenyerem. Igen rám ilyen hatással van de nem azért, mert szuper dögös vagy mert olyan furcsán gyönyörű szemei vannak, hanem mert a főnököm, lehet, hogy csak engem rémítenek meg a feletteseim de én félek tőlük. Odalépett hozzám.
- Várjon segítek.-mondta, nagy  kezével szedegetni kezdte a papírokat én meg csak bámultam, pár másodperc után vettem csak magamat észre és lehajoltam én is a papírok után.
-Köszönöm.-válaszoltam aztán rakosgatni kezdtem a maradék papírt.
- Megijesztettem?- kérdezte egy kis mosoly kíséretében, de bájos. Ezek szerint észre vett..
-Igen.- Válaszoltam szégyenlősen és biztos vagyok abban, hogy elpirultam.
-Nem állt szándékomban, bocsánat.-lassan felálltunk, és ismét tele volt a kezem a papír halommal. Szerintem sokkot kaptam, csak egy szavas válaszokra futotta tőlem, biztos együgyűnek vél aki beszélni is alig képes úgy éreztem valamit mondanom kell valami olyasmit, hogy ugyan hagyd majd én felveszem ha már ilyen béna vagyok, na jó nem. Kínosan érzem magam.
-Ugyan, köszönöm, hogy segített viszont most mennem kell. Viszlát.-végül csak ennyit nyögtem ki és kicsit megkönnyebbülve tértem ki mellette. Egyenesen a lift felé indultam, sietősre vettem a dolgot de utánam szólt.
- Egy ilyen törékeny nő ennyi irattal , kérem hadd segítsek cipekedni.- bármennyire is hízelgő volt, hogy felajánlotta a segítségét a ,,törékeny nő " szerepét nem szerettem volna magamra venni, aki néhány iratot sem bír el, vissza kell utasítanom.
-Megbirkózok egymagam is, köszönöm.-és már hívtam is a liftet. Büszke voltam magamra, az előbbi szerencsétlenségemet sikerült egyenlíteni a mostani határozottságommal bár nem tudom mennyire volt ez a kijelentés határozott és azt sem tudom miért viselkedek ennyire furán, túl gondolok mindig mindent, állj le Jana. Megérkezett a lift.
-Ahogy gondolja Miss..-kereste a nevemet a mondat végére. Természetesen nem tudta, igaz hogy három éve dolgozom itt de alig alig láttam az elmúlt évek során és több nő is dolgozik itt, kétlem hogy az összes alkalmazottja nevét tudja.
-Jana, mármint Jana Grace.- válaszoltam ügyetlenül.
-Jana Grace.-mormolja nevem, ízlelgeti. - Sok sikert a papírokkal.
-Köszönöm.-ezzel beszállok a liftbe, megnyomom a gombot amit levisz és szándékosan nem nézek rá. Nem szeretnék még kínos pillanatokat, várom, hogy lassan bezáruljon a lift és vége legyen ennek az egésznek.
Megvárom, hogy leérjek majd megszakadok, sajnos a dossziék és a laptop nehéznek bizonyul, hála az égnek viszont, hogy sikerült közel leparkolnom. Szerencsétlenségemre látszik, hogy egy ideje edzeni sem járok el, sokkal gyengébb vagyok, de a vírusnak köszönhetően talán több időm lesz magamra.