Ígérem mindhárman kellettek

10. Fejezet

- Hadd hívjam meg egy vacsorára és megbocsátok amiatt, hogy arrogáns seggfejnek hívott.-szórakoztatja a helyzet. Önelégült arcot vágok, ravasz mosolyra húzom a szám. Megköszörülőm a torkom, felnézek rá.
-Elfelejt valamit, sosem mondtam, hogy szándékozom bocsánatot kérni, arrogáns seggfej volt ezt ön is belátta, amikor az embernek igaza van nem kér bocsánatot. - megpróbálom kikerülni, de elkapja a karom, kicsit magához húz. Melegség áradt belőle ami azt eredményezte, hogy közelebb akarok menni hozzá, én is megakarom érinteni, az izmos karját, a mellkasát. Egy pillanatig csak nézünk egymásra, az ő tekintette is megváltozott, keményebb, sötétebb lett, vágyakozóbb. Ajkamra néz, aztán a szemembe, szorítása enged.
-Nem kell bocsánatot kérjen, de a vacsora meghívást fogadja el, kérem.-kérlel, megigéz zöld szemével, erre hogyan mondhatok nemet?
-Akkor együtt vacsorázunk.- rámosolyog.
-Boldoggá tesz.-kisétálunk a medencéből, feszengek, mögöttem van érzem a pillantását magamon gyorsan a nyugágyamhoz megyek és magam köre tekertek egy törölközőt. Meztelennek érzem magam, pedig nem vagyok szégyenlős típus. Elém áll. Kezét nyújtja, amit elfogadok.
-Eddig nem sikerült bemutatkoznunk, Dylan vagyok.- feleli nyugodtan.
-Jana.- ez az első alkalom, hogy szemtől szemben állunk egymással nem ülünk, nem a vízben vagyunk. A szemem egy magasába van a mellkasával, amelyet kicsi szőr szállak borítják, olyan magas, mint egy két lábon járó medve. Bár egy medvének sem lenne esélye vele szemben. Megvallva őszintén egy kicsit félelmetes is. Néhány apró tetoválás fedi a bőrét egy tücsök, pók, fa. Érdekes.
Nyers energia árad belőle, állati, ösztönös semmiféleképpen nem lehetne Dylant fiúnak nevezni ő maga a férfi. Volt e egyáltalán fiú ? Mert nekem úgy tűnik, hogy mindig is ilyen magabiztos, erős volt. Préda vagyok ebben a játékban, mert ő biztosan a vadász.
-Tetszik ahogyan most rám nézel.. Jana.- mormolja. -Mire gondolsz ?- vissza rázódok valóságba engem vizslat.
-Tetszenek a tetoválásaid, nagyon egyediek.- válaszolom zavartan.
-Köszönöm azt hiszem. Neked vannak?- kérdezi és végig mér, biztos vagyok benne, hogy nem a tetoválásokat keresi rajtam.
-Nincs, félek a tűtől.- ismerem be.
-Nem olyan fájdalmas, mint amilyennek képzeled, szúnyog csípés inkább.- magyarázza Dylan, közben elvesz ő is egy törölközőt az egyik nyugágyról, megszárítkozik.
-Talán egyszer nekem is lesz.- mondom, pedig valószínűleg sohasem szánom magam rá.
Neki biztosan szúnyog csípés ha tűvel szurkálják, gondoltam, hogy meg sem érzi. Furdal a kíváncsiság, mivel foglalkozhat, ránézésre testőr vagy bokszoló, csakhogy testét nem csúfítják sebek, ütés nyomok.
-Jobb lesz ha megyünk, mielőtt még bajba kerülünk, hogy zárás után itt vagyunk.- szólal meg Dylan, vállára dobva a törölközőt.
-Igazad lehet, már csak az kéne, hogy kitegyenek innen, mehetek az utcára lakni.-amilyen szerencsém van, biztosan perceken belül megjön a takarító vagy egy őr. Dylan furcsa értetlen képet vág.
-Utcára?-továbbra is értetlenkedik.
-Ellopták a lakásomat.-súgom oda, mintha valami titkot osztanék meg, közben lassan együtt kifelé vesszük az irányt. Eltorzul az arca.
-Mégis ki tenne ilyet és hogyan?- Dylan egyre inkább összezavarodott, megállok gúnyos mosoly telepszik számra.
-A csótányok.- megkönnyebbülten felnevettünk. -Igazából elég idegesítő, de nem akarok bosszankodni és ha minden jól megy holnapután reggel hazamehetek.
-Ez egy jó tulajdonság, amin nem tudunk változtatni, azon nem szabad rágódni.- bólintok.
-Na és te hogy hogy egy ilyen időszakban itt vagy?- kérdezem a covidra utalva.
-Magánügy miatt haza jöttem, aztán itt ragadtam a vírus miatt. Azonban nem bánom, jó itthon lenni a szüleimmel. Keveset látom őket.- válaszolja kedvesen és itt az alkalom, hogy rákérdezzek.
-Mivel foglalkozol?- felpillantok rá miközben a szobám felé sétálunk. Körbe néz Dylan, majd lassan rám.
- Pilóta vagyok.- nem akarom elhinni, hogy egy pilóta valami extrémebbre gondoltam.
-Csalódottnak tűnsz.
-Csak, mert azt hittem viking vagy.-kuncogok. Dylan is felhorkant.
-Azt mondják ne ítéljünk külső alapján, de a kedvedért azt hiszem lehetek viking is.- kacérkodik velem. Megérkezünk a 113 ajtóhoz és csalódott vagyok, hogy ezt a beszélgetést félbe kell szakítanunk. Jól érzetem magam vele, be kell ismernem nagyon tetszik nekem, nem csak ahogyan kinéz hanem az is, hogy könnyű vele beszélgetni.
-Megérkeztünk a ,,lakosztályomhoz".- mutatok az ajtóra. Jó kedvűen néz rám Dylan, legszívesebben behívnám, de nem lenne jó ötlet, vagyis a többi hotel vendég nem díjazná.
-Akkor holnap este hétkor lent várlak a recepción, a hotelnek az étterme is nagyon jó.- közli, beleegyezően bólintok.
-Rendben van akkor holnap.- békesség száll le ránk nem tudom mit mondjak, jó így állni nem szólunk semmit egymáshoz. Vajon meg fog csókolni?
Lassan közeledik hozzám, megsimogatja arcomat ujjaival, ösztönösen behunyom a szemem, talán csak a csókra várok, csakhogy ő lágy puszit lehel oda ahol előbb az ujjai voltak. Ettől a szerény gesztustól, teljesen elpirultam szemérmesebb volt, mint egy csók. Azt hiszem még soha nem bántak így velem. Elhúzódik, majd avval az igéző zöld szempárral nézek farkasszemet. Kísérteni fog álmomban abban biztos vagyok.
-Jó éjt Jana.
-Jó éjt Dylan.- ő elsétál én pedig bemegyek a szobámban, milyen furcsa érzés tegnap még dühöngtem és kellemetlenül érzetem miatta magam, ma pedig különlegesnek, nyugodtnak. Alig várom, a holnap estét.