Ígérem mindhárman kellettek

22. Fejezet

Nick keze még mindig a hajzuhatagomat markolta, oda emeltem kezem, ráfontam az ujjaimat, hátha enged a feszülő érzés, ami a fejbőrömet érte.
-Elfogadom, én is egy szörnyeteg vagyok. Boldog vagy? Most már engedd el a hajam!-   nyugodtságot erőltetem magamra, nem mertem ettől hevesebben reagálni, mert ez a férfi kiszámíthatatlan.
Összehúzta sötét szemöldökét, szorítása enyhült és lecsúsztatta kezét a tarkomra, majd erősen megragadta. Olyan közel húzott magához, hogy éreztem a kiáramló levegőt az orrából, ajkunk éppen csak összeért. Ez nem jó. Megszólaltak a vészharangok a fejembe, el kellene tolnom magamtól, megpróbálni jobban ellenkezni, de nem tettem semmit. Megdermedtem. A testem viszont reagált, a gyomromba, nem pillangók, hanem darazsak repkedtek. Ez lehet fájdalmas lesz. Melegség szökött arcomra, bizseregtem. Mi baj van velem?
Nick felkacagott, mocskosul ördögi vigyor jelent meg az arcán, ettől még szexibb lett. Miért csinálom ezt magammal?
- Naiv vagy Jana, ha azt hiszed, hogy nem akarsz. Ismerlek, tudom mire vágysz tedd meg!- dörmögte ajkaimba. Szemem cikázni kezdett, a szája és szeme között. Bárcsak ne így bámulna, bárcsak ne tudna rólam ennyi mindent, bárcsak én is kiismerhetetlen lennék számára.
Bárcsak ne akarnám ennyire, mire megtettem, amit teljesen elvesztettem a kontrollt. Volt e egyáltalán nekem olyanom?
Megkönnyebbülést éreztem, ahogy csókban forrt össze szánk, már el is felejtettem mennyire jól csókol. Erősen tartotta még a tarkomat, nyelvét végig futtatta alsó ajkamon. Kezemmel beletúrtam sűrű szökés barna hajbába, úgy húztam magamhoz. Hevesen vitatkoztak nyelveink, levegőt is elfelejtettem venni. De ha csók és az oxigén között kellenne válasszak, az elsőt választanám.
Nick mosolyog érzem magamon. Eltaszít és én megszédülők egy pillanatra.
-Most mihez kezdjek veled? - bármilyen kérdés is ez, nem szándékozók választ adni, a végén könyörögnék, hogy dugjon meg, az pedig nem lenne túl bölcs.
-Mit szólsz ehhez?- fel térdre ereszkedik, csókolni, harapni, nyalni kezdi combom belső felét, ahol érzékeny a bőr.
-Mit érzel most?- unszol, hogy beszéljek, viszont kevésbbé erőszakosan, mint néhány perccel ez előtt. Gondolkozom, ahogy itt térdel előttem, azt mondanám..
-Azt, hogy irányíthatok én is.- lenézek rá, ő pedig fel rám. Az erőviszonyok nem egyenlőek így sem, a markában vagyok. Tovább nyal és harap egészen a combom tövéig, míg a ruha anyaga már nem engedi. Hátra vettem a fejem, élvezek mindent, amit ad, igazából többre vágyom. Hirtelen felkap és az asztalra ültet, megmosolyogtat valamiért ez a gyors mozdulat. Ő is mosolyog.
- Jegyezd meg, soha de soha nem fogsz irányítani.- önelégültség terül szét jóképű arcán. Az én kedvem a megjegyzés után letörik.
Nem kellett volna, elfogadnom a tánc ajánlatát, nem kellett volna hagynom, hogy ide hozzon és ami a legfontosabb nem kellett volna megcsókolnom. Játszott velem én pedig engedtem.
-Nick, szeretném ha békén hagynál. Most és mindörökké. - a szavak csak úgy elhagyták a számat, de nem bántam. Lepattantam az asztalról, a ruhám gyűrődéseit a kezemmel próbáltam kiegyenesíteni.
-Nem akarlak békén hagyni, azt akarom, hogy újra járj el hozzám.- meglepődtem a hallottak alapján. Nick velem szeretne lenni?
Szemébe nézek.
-Nem akarom, hogy bánts egyébként is ott van nekem Connor, ő fontos.
-Szerelmes vagy belé?- értetlenség suhan át egy pillanatra az arcán.
Ez egy jó kérdés, szerelmes vagyok Connorba ? A válasz nem vagyis még nem, viszont tényleg fontos számomra és jó nekem. 
-Számít az neked?
-Nekem nem! De neked talán, tudd, hogy nem tartom ellenfélnek.- nem tudom mikor vagy, hogy de Nick kezei derekamat ölelik, belecsókól nyakamba, aztán a fülem mögötti érzékeny részt megnyalva suttogja.- Mellettem sokkal kielégültebb lehetnél.
Felsóhajtottam. Eltaszít, így kényszerítve, hogy a ránézek.
-Nem bántalak többé, így megfelel neked?- látom, hogy komolyan gondolja, amit mond.
-Na és Connor vele mi lesz?-Ez az én hangom?  Remélem, hogy nem. Úgy érzem most kötök alkut az alvilág démonjával.
-Tudod jól, hogy mennie kell nem vagyok másodhegedűs.- szavai kimértek, mint mindig. Sokszor arra gondoltam még annak idején, amikor együtt voltam Nickkel, hogy ő egy robot és szikla egyvelege, nem igazán vannak érzései, az empátiát, távolról sem ismeri. Vajon mi tehette őt ilyenné vagy így született, egy mufurc kisfiú volt, aki mindenkire csúnyán nézett?
-Még a gondolattal sem játszók el, hogy vissza megyek hozzád. Felejts el Nick.- gondolatban vállon veregettem magam, én is lehetek szikla.
Nick félreállt az utamból a karját kinyújtva a kijárati ajtóra mutatót, elengedett. Nem szólt semmit, az arca pedig most is kiismerhetetlen volt.
Nem fordultam vissza, hogy emlékezetembe véssem, ezt a pillanatot egyszerűen kisétáltam.