Ígérem mindhárman kellettek

17. Fejezet

Connor mellkasán pihen a fejem, miközben ő a hajamat simogatja, olyan békésen és nyugodtan fekszem, hogy hirtelen minden problémám semmiségnek látszik. Mintha egy csapásra, eltűnt volna a rossz, helyette csak a jó maradt. Idilli hangulat ez, most bármi történhetne, nem érdekelne. Az ilyen életérzésekért érdemes élni, kielégülten, békésen, ringatózni a boldogság hullámain.
A szex elképesztő volt, kevés dolgot tudok mondani, ami ennyire felszabadít, esetleg a sport,  vagy a művészt kifejezése, de egyik sem olyan jó, mint ez. Két test összesimulva oda adva egymásnak mindent, a kölcsönös öröm szerzés érdekében. Adni és kapni. És Connor szüntelenül adott én pedig mindvégig elfogadtam, majd fordítva.
Nem tudom, mennyi idő telt el, ahogyan így fekszem Connor mellkasán, de legszívesebben örökre ebben a pózban maradnék, egyenletesen ver a szíve, aztán kicsit felgyorsul, miközben beszélgetésre invitál .
-Mesélj magadról, a családodról, hobbidról.- nyugodtan ejti ki a szavakat továbbra is hajammal jatszik, kuncogni kezdek, amitől neki is mosolyogni kell.
-Mi az?- fürkészni kezd kék szemeivel.
-Hát csak annyi, hogy ezek a kérdések általában szex előtt jönnek fel nem pedig utána.-szórakozottan nézek fel rá, vonásai meglágyulnak.
-Mi egy kicsit előre sietünk, de ettől függetlenül érdekelnek.- kis szüntet tart, majd hozzá teszi.- Te érdekelsz.
Jól esnek a szavai, gyors puszit nyomok ajkára, visszahajtom fejemet ahogyan volt.
-Lássuk csak, mit kell tudni rólam szeretek olvasni, rajzolni, szeretem a divatot, a művészetet, a költészetet. Ha nem könyvelő lennék akkor valószínűleg cukrász, bár ez nem az jelenti, hogy mesterien sütők, de biztos mindent beleadnék. - Connor mosolyog, ahogyan folytatom. - Önkéntes vagyok, állatmenhelyeken és árvaházakban is, de ezt már tudod. Persze nyilvánvaló így, hogy szeretem a gyerekeket és az állatokat is, viszont sem gyerekem sem háziállatom nincs.
-Miért nincsnek?- kérdezi kíváncsiságból Connor, úgy érzem tényleg érdekli a válasz, nem csak azért kérdez, hogy ne maradjon csendbe.
-Azt hiszem eddig nem találkoztam olyan férfival, akinek szültem volna, és őszintén szólva jó magam sem állok készen egy gyerekre, a tartós kapcsolataim pedig egy két éven belül mindig megromlottak, így nehéz. - vallóm be talán túl őszintén is és úgy érzem, mintha komolyabb lenne a beszélgetés, már csak a téma apropóján is. -Állataim pedig, azért nincsenek, mert felelőséggel járnak, ráadásul én azt gondolom, egyik állatnak sem az a vágya és álma, hogy örökre egy házba legyen bezárva, még akkor is ha jól van tartva, ha lenne egy farmom akkor szereznék egy kutyát és egy macskát is, mert ott szaladgálhatnak, játszhatnának, szabadon. A menhelyen nagyon sok, olyan állat van akit amiatt dobtak el, mert már nem kicsik, nem olyan cukik vagy egyszerűen elkóboroltak, és sosem keresték őket. Az emberek sokszor kegyetlennek, elvégre miért kell egy kiskutya ha amikor nagy lesz kilökőd, nyilván megnőnek, nem? Vagy erre az illető nem gondolt?- abba hagyom a beszédet, Connorra nézek aki csodálattal néz vissza rám.
-Az emberek kegyetlennek és furcsák valóban, te viszont teljesen lenyűgözől, oly annyira, hogy legszívesebben elengedném a Cana corsomat. Egy ilyen beszéd, után sajnálom, hogy van. - megütöm kissé a vállat, nevetni kezdek, amitől ő is.
-Nyugodj meg, nem szöktettem el...még. Imádom a nagytestű kutyákat, mi a neve?- Connor kissé hezitál és elpirul, még nem is láttam így, jól áll neki a pír, kisfiúsá teszi. Kimeresztem a szemem, próbálom visszafogni a nevetést.
-Mondd azt, hogy nem valami hülye görögistenről nevezted el szegényt! Mint például Zeusz vagy Apolló.-Connor nemmel int a fejével.
-Nem, de ha görögistenségről lenne elnevezve, most biztosan hazudnék. Mi a baj ezekkel a nevekkel?
-Azon kívül, hogy bugyuták? Közhelyesek is.- válaszolom hegykén, Connor forgatja a szemét.
-Citrom.- jelenti ki egyszerűen, furcsán nézek rá, nem értem mit akar, aztán leesik a tantusz.
-Citromnak hívják a kutyádat? Miért?- szemöldököm az egekbe szökik.
-Adam, még csak gyerek volt amikor Citrom ide került hozzánk, apám vette nekünk és mi gondoskodtunk is róla, viszont a nevén sehogy sem tudtunk megegyezni. Egy családi ebédnél amit a kertben tartottunk Adam megkérdezte, hogy miért adunk a kutyának annyi citromot, éppen a testét simogatta az állatnak. Mi meg értetlenül néztünk rá. Anyám kérdezgetni kezdte, hogy miből gondolja ezt, az öcsém pedig félvállról mondta, hogy annyit nyálazik, hogy biztosan citrommal etetjük. Így hát eldőlt a neve. - jóízű mosoly terül szét az arcán Connornak az emlék visszaidézése miatt.
- Oh, aranyos családi történet, így nem is rossz a citrom név, sőt, értéke is van. Egy szép emlék.
-Na és neked vannak hasonló történeteid a családodról?- kedvesen kérdezi Connor, azonban komorrá vált az arcom, a családom és én. Már a gondolat is lehangoló volt, nekem nincsenek ilyesfajta sztorijaim. Kényelmetlenül feszengtem és az eddigi kellemes helyem Connor mellkasán most szúró lett. Felültem az ágyon a takarót magamhoz húztam.
-Valami rosszat kérdeztem?- Connor, egyből hozzám simult, megsimogatta arcom, biztatóan nézett rám, olyan tekintettel ami azt sugallja nekem elmondhatod.
-Örökbe fogadtak. - jelentem ki, mintha ez elmondana mindent, rólam. Néha azt gondolom ez így van.
-Sajnálom, ezt nem tudtam.- nem akarom, hogy Connor rosszul érezze magát elvégre nem ő tehet róla.
-Nem kell, a nevelő szüleim igazán jó emberek csak ők mindig olyan kimértek és szigorúak voltak. Nekem nincsenek vicces, aranyos történeteim, az egész életemet megtervezték előre, mindenhétre beütemezet órák és programok szerint éltem. Nem történt semmi spontán.- felhorkantok, ha arra gondolok, mennyire féltettek mindentől.- kutyám sose lehetet, pedig szerettem volna, de ők azt mondták az állatok kiszámíthatatlanok. - hirtelen abbahagyom a beszédet, úgy érzem sokkal többet mondtam, mint akartam volna. Connor szemébe nézek, komolyan, az ő vonásai kifürkészhetetlennek.
-Nem akarom, hogy sajnálj és nem kell a szánalmad sem.- sokkal keményebben vetettem oda a szavakat, mint szerettem volna. Lesütőm a szemem, most szeretnék eltűnni nem gondoltam, hogy ennyi év után is, ennyire sebezhető vagyok, általában jobban tartom magam, evvel magamat is megleptem.
-Jana! Néz magadra, erős, független, okos, gyönyörű nő vagy, nincs benned semmi szánni és sajnálni való. Nem, azért mondom, hogy jobban érzed magad, így is vélem. Ne érezd magad kevesebbnek csak azért, mert örökbe fogadtak, téged ez nem minősít. - Connor szavai megmelengeti szívemet, hálás vagyok érte. Kék szeme olyan bátorító, és bizalomgerjesztő, ha azt mondaná ugorjak le egy hegytetőről, mert nem lesz semmi bajom azt is megtenném neki.- Mindenkinek vannak csontvázak a szekrényébe, a lényeg, hogy ezt nem te tetted oda bármikor kiveheted és eldobhatod, mert ez nem a tiéd.- elgondolkodom Connor szavain, ha ez nem is az én csontvázam, nekem is van bőven a szekrénybe, kivehetek egyet helyére kerül kettő másik..