Ígérem mindhárman kellettek

25. Fejezet

Azt, hiszem jót tett a szüleim meglátogatása. Feltöltődtem, lelkileg biztosan.
Amint átléptem a lakásom ajtaját, azonnal csörögni kezdett a telefonom a táskámban, furcsa nem rémlett, hogy megváltoztattam volna a csörgő hangot. Megkerestem a készüléket a kijelzőt megpillantva, minden értelmet nyer.
-Te mikor változtattad meg a csörgő hangomat? - szólok bele.
-Nem tudom, de csak az én számom alatt változtattam meg. Szeretem magam fontosnak érezni.- kedélyes hangon válaszol Ami. Furcsa, mert hónapokkal ez előtt találkoztunk utoljára, igaz soha nem hív, mi üzeneteket váltunk leginkább, ezért sem tűnt fel.
-Mi újság ?-kérdeztem, közben leveszem a cipőm és a helyére teszem.
-Van egy jó hírem. Meglátogatlak!- élesen csengett Amira hangja a vonal túl felén.
-Mikor?- végre valami történik, ez volt az első gondolatom. Amival, olyan volt , mint egy őrületes vidámpark, ahol minden veszélyesnek és őrületnek tűnt, csakhogy ez nem tántorított el attól, hogy mindenre felülj.
-Holnapután délután érkezek, kitudsz jönni a reptérre?
-Már holnapután?- önkéntelenül bukott ki belőlem a kérdés. Annyira spontán. Tudhattam volna.
-Igen, tudod milyen vagyok. Mit vársz, hogy egy héttel előtte szólni fogok?- kuncogni kezdett.
-Azt, azért nem.- feleltem, biztosra állítom, hogy néhány napja vette meg jegyet, túl direkt és ösztön ember ahhoz, hogy bármit is előre eltervezzen.
-Nos?
-Persze, hogy érted megyek.

Elköszönve Amirától, kitarkítottam a lakást és a nagybevásárlást is kipipáltam. Connornak üzenetet küldtem, amiben az állt, hogy Franciaországból meglátogat a barátnőm, így néhány napra nem leszek elérhető, viszont mindenképpen szeretném, ha egy vacsorát együtt töltenénk, hogy megismerjék egymást.

Másnap felvettem Amirát, úgy éreztem, hogy az univerzum minden energiája átáramlik belém, belőle. Tudni illik, ő olyan kisugárzással rendelkezik, aminek nincs párja. Nem csak, hogy mindig pozitív és jókedvű, ezt valahogy képes az emberekre ráragasztani. Ezért sem értem, hogy Barbara és Amira miért nem jönnek ki egymással. Igazából, enyhe kifejezés, hogy nem jönnek ki jól, inkább azt mondanám, hogy utalják egymást.
Egyetem első évében ismerkedtünk meg, a gólyatáborba. Én teljesen a nyakon öntöttem Amirát az italommal, mivel egy részeg srác konkrétan fellökött. Ami viszont egyáltalán nem volt mérges legalábbis rám nem. Viszont a csávót porig oltotta, szegény fülét farkát behúzva menekült a nagy szájú barátnőmtől.
Amira felsőjét akartuk beáztatni, amikor összefutottunk Barbival, a mosdóba. Aznap szakított a barátja vele szóval, teljesen összetörve, kisírt szemekkel találtunk rá. Nekünk nem kellett több, felkaroltuk és azóta jóban vagyunk. Vagyis én mindkettőjükkel. Ők meg, mint kiderült utólag nem szívlelik egymást.
Több apró veszekedés volt közöttük, mire kirobbant egy hatalmas és én hiába próbáltam csillapítani a kedélyeket nem igazán sikerült dűlőre jutni. Hogy a veszekedés miből fajult ki? Igazából jómagam sem tudom, egyszer arra léptem be a kollégium szobába, hogy ők már ordibálva veszekednek egymással. Pontosan 10 percre mentem el, hogy lezuhanyozzak, erre egymásnak estek. Csakhogy ez valahogy más volt mint az eddigiek.
-Ha mégegyszer végig kell hallgatom, hogy mennyire kivagy készülve az exed miatt, felképellek.- szúrta oda Amira, de nem hagyta abba.- Elegem van Barbi, szerinted ez a világ legnagyobb problémája, hogy elhagyott egy fiú ? Semmiből nem állsz ki, csak panaszkodásból. Martin így, Martin úgy. Ez csak egy fiú. Annyira elegem van ebből. Depressziódból, negatívigásodból. Szedd már össze magad, négy hónapja ez megy, egy válás kiheverése sem tart eddig, nemhogy egy féléves kapcsolaté.- meredten bámultak egymásra, Barbi szemei szikrákat szórtak, orrlyuka kitágult ahogy a düh kezdte átvenni a hatalmat felette. Feszültem figyeltem mi fog kibontakozni. Bíztam abban hogy nem esnek egymásnak. Amira nem fenyegetőzött, biztosra vettem, hogy összeveri Barbarát ha tovább idegesíti.
-Elnézést, hogy nem egy érzéketlen ribanc vagyok, mint te. Lehet, hogy én négy hónapja sírok Martin miatt, de te meg négy hónapja, minden este más fiú ágyába fekszel le. Nem az én bajom, hogy nem tudsz érezni és az sem, hogy a szifilisz melegágya vagy.- Barbi magából kikelve köpte ki a szavakat. Szerintem észre sem vették, hogy bejöttem annyira el voltak foglalva egymással. Amira hangosan felkacagott.
-A szüleidnek inkább egy apáca zárdába kellett volna, hogy be írassanak talán szentté is avattak volna ott. Álszenté! Ugyanúgy szét tetted lábad az összes fiúnak, aki valaha szerelmet ígért vagyis inkább hazudott neked. Semmivel sem vagy különb, mint én. Vajon apuci mit szólna ha megtudná, hogy a tökéletesnek vélt lánya nem is olyan tökéletes?- Ami arca megsem rándult, ahogyan kiosztotta Barbit.
-Ne merészeld a szüleimet a szádra venni! Irigykedsz, mert az én apámat érdekli, hogy mi van velem, a tiéddel ellentétben, talán ha nem ribancként viselkednél érdekelnéd is.- Barbi szavaitól jómagam is elképedtem nem hittem a fülemnek. Megelégeltem a veszekedést és közéjük álltam. Féltem, hogy Amira tényleg felpofozza Barbit.
-Lányok elég! Úgy szeretjük és fogadjuk el egymást ahogy vagyunk, ne veszekedjetek kérlek!-hangom remegett utálom, ha veszekednek körülöttem. Ez az egész rám is hatással volt, negatív értelemben.
Ők rám sem bagóztak. Amira egy lépés közelített, csökkentve a távolságot kettőjük között. Kevesen ismerik fel de ott egy pillanatra, megtörve láttam Amirát. Barbi szemeiben pedig a bosszúság tükröződött.
-Azt hiszed, jobb vagy nálam igaz? Nézz tükörbe.- Ami evvel a lendülettel egyszerűen fogta magát és kiviharzott a szobából. Én pedig mindkettőjüket megakartam vigasztalni, de harmadikként nem mehettem egyikhez sem, mert a másik árulásnak titulálná. Így fogtam magam és én is elmentem, távol mindkettőjüktől. Hagytam időt mindhármuknak.
Mire este visszaértem Ami a bőröndjével macerált, Barbara pedig fejhallgatóval írta leckét.
Aznap Amira otthagyta az egyetemet próbáltam lebeszélni róla, de nem tágított. Azt mondta, hogy nem veszekedés miatt lépi meg ezt, hanem egy ideje már fontolgatja. Ők azóta nem beszéltek egymással én pedig kettőjük közé szorultam, Barbival soha nem beszéltünk erről továbbra is egyetemre jártunk és barátok maradtunk. Hétvégén, amikor Barbi hazament a szüleihez én Amival a városban buliztam. Végül munkába állt, önálló lett amiért én nagyon büszke voltam rá, mint kiderült a szülei nem tudták fizetni az egyetemet. Heten voltak testvérek és ő a középső volt ami azt jelentette, hogy a kisebb testvéreinek sokkal nagyobb szüksége van a szüleire, mint neki. Próbáltam rábeszélni, hogy próbáljon meg pályázni egy ösztöndíjra és ahogy tudok segítek neki, például beállok dolgozni én is, a megkeresett pénzt pedig neki adom, de túlságosan makacs és büszke volt ahhoz, hogy elfogadja a segítségemet.

Az emlék lassan szertefoszlott, amint megláttam Amira arcát.
-Na mit fogunk csinálni?- ölelt át.