Sárga virág Tulipán [Befejezett]

1.

A Nap már javában lemenőben volt, mikor végre valahára fáradtan léphettem ki a rendelőm ajtaján. Pontosabban, csak szerettem volna, ha Claudia, a főnököm meg nem állít.

– Jennifer, légyszíves egy pillanatra!

– Igen? – pördültem meg felé.

– Csak szólni akartam, hogy a jövőhéttől kezdve, már nem kell bejönnöd a rendelőbe.

– Mi? De, hát miért? – néztem rá kétségbeesetten. Kimért szavaitól már-már borsózott a hátam.

– Félre ne értsd, kitűnően végzed a munkád, éppen ezért adok neked egy új feladatot.

– Milyen új feladatot?

– Ma felhívtak a büntetés végrehajtástól, mert szükségük van egy pszichológusra.

– Ez ugye nem azt jelenti, hogy...

– De! Pontosan azt jelenti. Hétfőn már ott kezdesz! – vágott a szavamba ellenvetést nem tűrően.

– Komolyan egy börtönbe akar küldeni?! – nevettem el magam hitetlenül.

– Neked továbbra is azt kell csinálnod, amit eddig, csak most már egy másik helyszínen.

– Egy börtönben – egészítettem ki.

– Inkább úgy fogd fel, hogy végre bizonyíthatod, hogy egyedül is képes vagy helytállni.

– Nagyszerű. És meddig kell ott lennem?

– Majd mindent megtudsz időben.

Újra szólásra nyitottam a számat, ám Claudia meg sem várva válaszom, becsukta maga után az ajtót.

Sóhajtva, s egy szemforgatás után, ismét megkíséreltem a hazajutást, ezúttal sikeresen. Az utam nyugodtan telt, kivételesen nem találkoztam öntörvényű tesztpilótákkal, és amatőr autóversenyzőkkel sem.

A bejárati ajtó zárva volt, egyszóval nincs itthon senki. Itt a senki alatt tulajdonképpen csak egyetlen embert értek, Olivert. Két éve, hogy összeköltöztünk, de még így is alig látom, mert mindig valami halaszthatatlan „dolga" van.

A nappali előtt éppen a cipőm levételével szerencsétlenkedtem, mikor is a telefonom őrült módon csörögni kezdett.

– Igen?

– Szia, esetleg átmehetek hozzád? – szólt a telefonba kissé rekedt hangon, az egyik legfőbb bizalmasom, Nora.

– Persze, gyere csak nyugodtan. Daphnenak is szóljak?

– Ne, most ne. Csak veled szeretnék beszélni.

– Rendben, akkor várlak. Szia.

– Szia.

Amint kinyomta a telefont, gyorsan körülnéztem, hogy mindent a helyére tegyek, hisz olykor egy kisebb tornádó söpör végig a lakáson, ami általában akkor történik, ha Oliver egyedül van itthon.

Talán még öt perc sem telhetett el, amikor hangos, sűrű kopogás hallatszott a bejárat felől. Gyorsan odasietve, kinyitottam az ajtót, a kissé feldúlt barátnőm előtt, aki egyenest beviharzott a konyhába, és mire utolértem már egy üveg whiskyt szorongatott a kezében.

– Erősebb nincs? – emelte meg az üveget.

– Sajnálom, csak ezzel szolgálhatok – tártam szét a karom. – De miért is akarsz te inni?

– Lucas házas – nevetett fel erőltetetten.

– Hogy mi? Biztos vagy benne?

– Teljesen. Majdnem egy éven keresztül hülyített, és én még el is hittem neki, hogy ami köztünk van azt komolyan gondolja.

– De mégis, hogy tudtad meg?

– Ohh, hogy hogyan? – nevette el magát keserűen. – Éppen a fürdőben volt, mikor is a drága felesége hívta, én pedig gyanútlanul felvettem neki.

– Te jó Isten! – kaptam a szám elé a kezem.

– És tudod mi volt az egészben a legjobb? A telefonjában, az anyja nevére írta át a feleségéét, nehogy lebukjon.

– Ezt nem hiszem el. Hogy tehetett ilyet? Tudhatta, hogy előbb utóbb úgyis kiderül.

Nora válasz helyett, csak meghúzta az üveget.

– Ha gondolod, maradhatsz itt estére – ajánlottam fel.

– Nem fogok zavarni?

– Ugyan, Oliver ki tudja, mikor esik haza – legyintettem.

– Tanulnom kéne tőled.

– Miért is?

– Irigylem, hogy te ezt ilyen lazán tudod kezelni.

– Mármint mit? Azt, hogy Oliver nincs mindig itthon? Megértem, hisz dolgozik és néha neki is kell egy kis kikapcsolódás.

– Egy kis kikapcsolódás, mi? – röhögött gúnyosan.

– Igen. De miért, mi ezzel a bajod?

– Nekem? Nekem semmi. Nem tartozik rám a magánéletetek, de azért ha megfogadsz tőlem egy tanácsot, ne legyél ennyire naiv. Te is tudod, hogy hol császkál ilyenkor.

– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

– Nem? Na mindegy, majd akkor rájössz magadtól – kortyolt bele újra az alkoholba, aminek időközben, több mint a fele már elfogyott.

– Szerintem eleget ittál mára – próbáltam elvenni tőle az üveget, aminek következtében megingott az egyensúlya, és lecsúszott a padlóra.

– Jaj, hoppá! – nevetett fel, majd megpróbált felállni, de sikertelenül.

– Várj, segítek – húztam fel a karjánál fogva, és egyúttal be is kísértem a vendégszobánkba.

– Kö... köszönöm Jenni – mosolygott becsukott szemmel, majd pár pillanat múlva, már csak az egyenletes szuszogását hallottam.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor végre lefektettem az ágyra, utána pedig vissza is indultam a konyhába.

Tíz óra is elmúlt, így gondoltam megpróbálom felhívni az én édes drága páromat, hátha felveszi. Nem sokáig hívtam, ugyanis pár csengés után egyszerűen kinyomott. Értetlenül emeltem el a fülemtől a készüléket, majd gondolkodás nélkül, ismét hívást kezdeményeztem.

– Szia kicsim, ne haragudj, de csak későn érek haza – szólt bele a telefonba, inkább ordítva, mint normális hangerőn, ugyanis a háttérben óriási hangzavar uralkodott.

– Mégis hol vagy? Mi folyik ott Oliver?!

– Semmi, csak néhány haverral egy kicsit lazítunk, majd megyek, puszi – meg sem várva a reakcióm, megint csak kinyomott.

A telefonom a konyhapultra vágtam, majd a maradék whiskyt sikerült egy húzásra legurítanom. Az alkohol végig marta a torkom, de nem érdekelt, most nem.