Sárga virág Tulipán [Befejezett]

8.

Túl sok csevejre már nem volt időnk, ugyanis a hirtelen kinyíló vasajtón besétáló mogorva őr, minden szó nélkül rángatta fel Sergiot, mintha ez a lehető legtermészetesebb lett volna.

 Ráérősen pakolásztam a papírjaim, miközben halkan kopogó léptekre lettem figyelmes. Felemelve tekintetem, a drága igazgató úr lépdelt felém, két karót nyelt inasával egyetemben.

– Mit mondott magának? – tért azonnal a lényegre, miközben elhelyezkedett a velem szemben lévő fotelben.

– Tudja, elég nehéz úgy dolgozni, hogy minden egyes foglalkozás után letámad. Ráadásul ez még csak a második volt könyörgöm. Mit gondolt, hogy máris bevall mindent, mert szánja-bánja bűnét? – akadtam ki, kissé hisztérikusan.

– Ne nézzen hülyének! Látja ott azt a kis tükröt? – mutatott a hátam mögötti pontra, ami eddig még fel sem tűnt.

– Igen, és mi van vele?

– Azon keresztül mi pontosan látunk mindent.

– Arról volt szó, hogy csak lehallgatnak. Ennyi erővel be is ülhetnének hozzánk.

– Na, hagyjuk ezt, szóval mit mondott?

– Miért, nem hallotta? – vágtam rá egyből, ártatlan képpel.

– Kislány, azt hiszem elfelejtetted, hogy kivel beszélsz. Azt nem tanították az egyetemen, hogy ne szemtelenkedj azzal, akitől függ a karriered?

Nem válaszolva semmit, csak szemforgatva néztem rá, mire egy önelégült mosoly terült el a képén.

– Nos, utoljára kérdezem, mit sugdolóztatok?

Már éppen szólásra nyitottam volna a szám, azonban valamilyen oknál fogva, nem voltam képes elárulni Sergiot. Tudtam, hogy ez volt a megállapodás, de mégis.

– Hallott már az orvosi titoktartásról? Na, azt például pont tanították az egyetemen.

– Ugye most csak szórakozol velem? A munkáltatód aláírta a szerződést, úgyhogy leszel szíves mindent elmondani töviről-hegyire.

Nem jutott már több kifogás az eszembe, és legbelül féltettem is az állásom, jobban, mint egy bizalmi kapcsolatot egy bűnözővel.

– Csak egy nevet mondott, semmi több. Azt sem árulta el, hogy ki ő.

– Milyen nevet?

– Theodore Rogers – amint kimondtam e nevet, arca hirtelen elkomorodott.

– Az irodámba fiúk! – intett a két vigyázzban álló tisztnek, majd feltápászkodva, ügyet sem vetve rám, hagytak volna ott.

– Hé, kérem! Elmondaná, hogy mégis ki ez az alak? – szaladtam utánuk.

– Az már nem tartozik magára, önnek csak az a feladata, hogy információt gyűjtsön.

– Még szép, hogy rám tartozik. Különben, hogy beszéljek vele ezután? Azt mondta nekem Sergio, hogy kérdezgessek e név felől, szóval lesz szíves engem is beavatni!

– Hát jó, jöjjön csak.

Ahogy beértünk otthonos kis irodájába, a redőnyöket lehúzva, bevágódott számítógépje elé.

Néhány percnyi tétlen ücsörgés után, végre megmutatta azt, amiért ennyire erősködtem, Theodore Rogerst.

Ahogy felém fordította a monitort, egy fiatal, kreol bőrét tetoválásokkal takart férfi jelent meg előttem. Elszánt tekintetét, a szemöldökében lévő piercing koronázta meg. Gubancos, éjfekete haja, akárcsak Sergio-nak, rendezetlenül állt.

– Szóval ő lenne az? – kérdeztem egy kicsit elképedve, hisz a fejemben nem pont így képzeltem el.

– Igen, de azóta már biztosan sokat változott. Ez még egy nagyon régi kép.

– Ő is ült börtönben?

– Csak pár évet. Néhány betörés miatt kaptam el annak idején, mikor még hivatásos rendőr voltam.

– De mi köze van Sergio-hoz, azon kívül, hogy egyezik a vezetéknevük?

– Theodore miután kiszabadult, teljesen felszívódott. Azonban több mint száz olyan gyilkosságról van tudomásunk, amihez szinte biztos, hogy köze volt. Régen azt híresztelték róla, hogy az egyik legnagyobb maffia feje, az embereik csak főnixként emlegették, de biztosak vagyunk benne, hogy ő volt az. Sajnos túl profi, és sosem hagyott maga után nyomot.

– A főnix – hangom az egércincogástól is vékonyabbá, és talán halkabbá is vált.

– Hogy? Mondott valamit?

– Nem semmit, csak nem tudom még mindig megérteni, hogy egy drogcsempésznek mi köze lehet egy maffiavezérhez?

– Theodore már valószínűleg visszavonult, azonban mivel teljesen eltűnt a szemünk elől, talán újabban droggal ügyeskedik.

– Holnap megpróbálok finoman rákérdezni.

– Csak vigyázzon, ha valóban Theodore áll az egész mögött, akkor jóval óvatosabbnak kell lennünk.

– Persze, megoldom.

– Na, most viszont menjen. A mai munkaideje már régen lejárt.

– Rendben, akkor holnap. Viszlát! – pattantam fel, és még mindig az információk hatása alatt bandukoltam ki az autómhoz.

Azt hiszem talán mégis meg kellene fogadnom Sergio javaslatát, és valahogy kimaradni az egész ügyből.