Sárga virág Tulipán [Befejezett]

21.

Az első reggelem Oliver nélkül. Bár szinte nem volt olyan alkalom, hogy ne egyedül ébredtem volna, most mégis más volt. Elhittem minden egyes szavát, és most emiatt tartok itt, az én hibám, teljes mértékben.

Álmosan dörzsöltem meg szemeim, majd kapva az alkalmon, hogy Claudia adott egy nap szabadnapot, úgy döntöttem elintézek mindent, ami a balesetemmel kapcsolatos. Tegnap még visszakaptam Nathantól a kocsiban talált kisebb holmikat, így a telefonom is. Rengeteg nem fogadott hívás jelent meg rajta, a legtöbbje Daphnetól, de ezzel ráértem később is foglalkozni. Elsőként egy autószerelőt kerestem, aki talán helyre tudja pofozni annyira a kocsit, hogy ismét guruljon. A következő, kicsit bonyolultabb feladat egy trélert keríteni, hisz valahogy el kell juttatni azt az ócskavasat a szerelőhöz. Szerencsére a rendőrök már visszaadták, és le is zárult az ügy a tegnapi „vallomásommal".

Sajnos az egész délelőttöm erre kellett szánnom, ugyanis egy céget sem találtam, aki mostanában segíteni tudna. Hosszas keresgélés után, végre megoldódott, igaz hogy csak három nap múlva tud jönni, de mégis ennél már csak későbbi időpontokat akartak adni.

Utolsó feladatként mára, csak a kidőlt villanypózna kártérítését kellett rendeznem. Egy jól szituált fiatal nő vette fel a telefont, aki elmagyarázta, hogy ilyenkor mi a teendőm, ezért a megbeszéltek szerint holnap átutalom a kiszabott összeget.

Ahogy végre az utolsó telefonhívással is végeztem, megkönnyebbülten dőltem hanyatt az ágyon. El sem hiszem, hogy ilyen könnyen ment. Mondjuk, ha nem számítjuk bele azt, hogy egy fél napom erre ment el.

A gyomrom hangosan kordult egyet, jelezve hogy ma még enni is elfelejtettem. Nem sok erőm, és persze kedvem sem volt most valami ehetőt készíteni. Ezért, ha már úgyis a kezemben maradt a telefonom, úgy döntöttem rendelek valami kicsit sem egészséges, ám a jelenlegi helyzetben annál praktikusabb ételt. Végül egy Caesar saláta mellett döntöttem, és amíg vártam, hogy kihozzák, felhívtam az időközben valószínűleg idegronccsá vált barátnőmet.

– Úristen, Jenni! Végre! Hol vagy? Jól vagy? Mi történt? Miért nem vetted fel eddig a telefont? – bombázott azonnal a kérdésivel, melyeket időm sem volt felfogni.

– Semmi baj, jól vagyok. Minden rendben.

– Baleseted volt, dehogy van minden rendben. Mégis hogy történt?

– Hosszú történet, a lényeg hogy figyelmetlen voltam.

– Mi van veled? Mintha kicseréltek volna, sosem ráztál le eddig.

– Sajnálom, de majd beszélünk, rendben?

– Persze – sóhajtott megadóan, majd gyorsan elköszönve tőle ki is nyomtam a hívást.

Azt hittem könnyebb megy. Egyszerűbb lesz beszélni vele, mintha magamban tartanám, de tévedtem. A baleset valódi okáról nem beszélhetek, nehogy ő is belekeveredjen, és persze Sergio miatt sem. Oliverről pedig nem is akarok beszélni, mert fogalmam sincs hol kezdhetném. Talán ott, hogy minden szava hazugság volt, vagy hogy folyamatosan megcsalt. Ha csak rágondolok, görcsbe rándul a gyomrom. Miközben a gondolataimat igyekeztem helyre tenni magamban, a csengő hangja zökkentett vissza. Végre nem halok éhen. Gyorsan kifizettem a futárt, és ahogy indultam vissza a házba, egy furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha valaki figyelt volna, persze ez már paranoia is lehet, végülis nem minden nap rabolják el az embert. Mindenesetre hamar bementem, és minden figyelmem az étel felé fordítottam.

Már javában befejeztem az evést mikor ismét megszólalt a csengő. Egy pillanatra ledermedtem. Nem vártam senkit, és ha Daphne vagy Nora lenne az, kérés nélkül bejöttek volna. Újból megnyomta az illető, ezúttal kicsit ingerültebben. Nagyot nyelve elindultam az ajtóhoz, ám a kéretlen vendég megelőzött.