Sárga virág Tulipán [Befejezett]

20.

– Kérem, hölgyem fáradjon velünk az őrsre – szólalt meg a rekedtes hangú kollégája.

Csak némán bólintottam, miközben még mindig Nathan reakcióit figyeltem, amelyek nem mutattak túlságos érdeklődést felém. Claudiaval az élen hagytuk el a házat, s míg én bezártam az ajtót, ő már el is illant, magamra hagyva a két férfivel. Egy mély levegő kíséretében odasétáltam a rendőrautóhoz, amely mellett Nathan várt rám, míg a társa már rég beült a kormány elé. Készségesen nyitotta ki nekem az ajtót, én pedig rá sem nézve vágódtam be a hátsó ülésre.

Talán tíz pernyi kocsikázás után végre megérkeztünk. Nathan ismét ajtónyitónak szegült, de a jelenlegi kusza gondolataim mellett nem igazán tudtam értékelni ezt a gesztusát. De még az is lehet, hogy náluk ez az előírás. Azt hiszem, lassan semmiben nem vagyok már biztos.

Az ismeretlen egyenruhás férfi ment előttünk, mutatva az utat. Ahogy beléptünk a fehérre festett, viszonylag nagyméretű faajtón, egy nyüzsgő terem tárult elém. Jobb oldalt kisebb-nagyobb irodák, mind-mind üvegajtóval felszerelve.

– Erre tessék – engedett maga elé a férfi az egyik helyiség előtt megállva.

Kérésének eleget téve, beléptem az ajtón, majd miután ő is követett becsukta maga után az ajtót. Meglepődve néztem vissza, a szememmel egyetlen ember után kutatva, azonban teljesen felszívódott.

– Foglaljon csak helyet! – invitált beljebb, én pedig az egyik székhez csoszogva leültem.

– Tehát, lenne néhány kérdésem a balesettel kapcsolatban, csak hogy tisztázzuk az ügyet.

Ismét csak bólintottam, jelezve hogy kérdezzen, amit csak akar.

– Fel tudja idézni, hogy pontosan miért történt a baleset?

– Egy pillanatra figyelmetlen voltam, emiatt megcsúszott az autó, és már nem tudtam időben megállni – hazudtam azt, amin egész út alatt töprengtem.

Nem mondhattam el az igazat, mert azzal veszélybe sodornám Sergio kiszabadítását. Így is sürget minket az idő, nem szabad most elszúrnom.

– Rendben, és hová ment a baleset után? A járművet magára hagyva találtuk meg, benne az összes személyes iratával.

– Nos, igen. Megijedtem és be akartam menni a kórházba, csak mivel gyalog messze lett volna ezért inkább hazamentem.

– Értem. És ez esetben miért nem találták otthon a kollégáim? Illetve ha úgy döntött, hogy az útszélén hagyja az autót, miért nem vitte magával az iratait?

– Nézze, nem tudom, hogy milyen amatőr rendőröket küldtek a lakásomhoz, de biztosíthatom róla, hogy aznap otthon aludtam. Másnap akartam hívni egy vontatót, aki elviszi onnan a kocsit. Az irataim pedig azért maradhattak benne, mert teljesen lesokkolt, ami történt, és akkor abban a percben nem a holmijaimmal foglalkoztam.

– Esetleg van valaki, aki meg tudja erősíteni az állítását, miszerint valóban otthon tartózkodott?

– Kérdezhetnék én is valamit? – kezdtem kissé ideges lenni.

– Csak tessék.

– Történt bűncselekmény? Megsérült valaki miattam? Károsult bárki is?

– Nem. Valóban nem, de...

– Akkor miért kezel úgy, mint egy bűnözőt? Komolyan szemtanút akar?

– Nos, ebben valóban igaza van – dörzsölte meg az állát. – Azonban a villanypóznában okozott jelentősebb kárt.