Sárga virág Tulipán [Befejezett]

27.

A nagy sietségben hirtelen fel sem tűnt, hogy Layla végig az ajtóban ácsorgott.

– Layla, mióta vagy itt?

– Az előbb keltem fel. Miért kiabáltok?

– Nem kiabáltunk, csak tudod Marco szeret hangosan beszélni. Nézd el neki – pillantottam hátra az említett személy felé.

– Hazamehetek már?

– Ma hazamehetsz, megígérem neked, rendben? – simogattam meg az arcát, mire egy hatalmas mosolyt kaptam válaszul.

Nem időztem tovább, sietősen hívtam magamnak sokadjára egy taxit, ami szinte rutinná vált az elmúlt napokban. Az út hamar eltelt, miközben az agyam fáradhatatlanul kreálta az újabb és újabb verziókat. A szívem már a torkomban dobogott, és egyszerűen nem bírtam egy helyben maradni. Nagyon féltem, hogy valóban megtudta a tegnapi kis akciónkat.

– Hölgyem, hölgyem megérkeztünk! – térített vissza a valóságba a sofőr.

– Köszönöm.

– Esetleg megvárjam?

– Nem szükséges. További szép napot! – fizettem ki gyorsan, majd egy mély levegőt véve elindultam a rendőrség túlságosan ismerős épületébe.

Nem kellett sokat kutakodnom, Nathan ugyanabban az irodában ült, ahol a legutóbb láttam azzal a férfivel beszélni. Lassan, már-már remegő lábakkal nyitottam be hozzá, mire ő felkapta a fejét a papírok tömkelege közül.

– Szia – hangom ijesztően erőtlen, és rekedtes volt.

– Ülj le kérlek. A táskádat pedig légyszíves, add ide.

– Mégis minek?

– Rutinellenőrzés.

– Rutinellenőrzés? Pontosan miért is? – nyomtam a kezébe a táskámat, amelyet készségesen átmatatott.

Az idegeim őrült táncba kezdtek, de minden erőmmel igyekeztem higgadnak tűnni.

– Gondolom tudod, hogy miért akartam veled beszélni – köszörülte meg a torkát.

– Fogalmam sincs.

– Rendben. Akkor csak egyetlen dolgot árulj el még nekem, aztán elmehetsz.

– Mire gondolsz?

– Én pontosan melyik részében szerepeltem a tervednek? Csak a végén, vagy terveztél valami komolyabb feladatot is rám bízni?

– Sajnálom, de nem értem, hogy miről beszélsz.

– Ugyan Jenni, ne nézz már hülyének! – állt fel az asztalnak támaszkodva.

– Én tényleg ne...

– Szeretnéd, ha megmutatnám a kórház térfigyelő kameráinak felvételeit? Egész jól nézel ki rajtuk.

Hirtelen beszorult a levegő. Nem tudtam mit mondani. Nem volt már értelme, hogy bármit is tagadjak, csúnyán lebuktam.

– Csak azt nem értem, hogy miért csináltad? Ki neked az a senkiházi bűnöző?

– Nathan, bárcsak elmagyarázhatnám, de nem tehetem. Hidd el, hogy szívesen elmondanék mindent, ha lehetne.

– Engem is csak fel akartál használni ehhez, igaz?

– Nem! Ami köztünk volt, vagyis van, az... az tényleg igazi. És minden, amit mondtam neked, azt komolyan is gondoltam.

– Arra esetleg nem gondoltál, hogy meg fogom tudni, ha megszöktetsz egy elítéltet?

– De, csak azt reméltem, ha utólag tudod meg, legalább te nem kerülsz bajba.