Léna

(20)

Ami nem jött össze, mert arra riadtam, hogy Sándor rázza a vállam, hogy ébresztő, és a házunk előtt álltunk az autóval
- Mi már nem megyünk be, holnap pedig már repülünk is vissza, add át apádnak, hogy üdvözöljük! - mondta Sándor. Álmosan összeszedtem a cuccomat, és elköszöntünk egymástól, és persze nagyon megköszöntem a fuvart és a koncertet.
Halkan mentem be a házba, hiszen már hajnal volt. Anyáék aludtak már javában. Szerencsére nem vártak rám ébren, hiszen tudták, hogy Sándorral biztonságban vagyok. Ja, ha tudták volna, hogy majdnem elvesztem..
Szobámba felérve vettem elő a telefont, és várt is egy SMS:

"alszol már, szivi? akkor holnap du lépek a városodba, hol tali?"

Atyaisten.....

"hello, pont most értem haza. :) a júdás parkot ha megtalálod ott, és majd elkalauzollak valami jó kis helyre!"

"oksi, megnézem a térképen és ott leszek 3-ra. xoxo"

"ok, xoxo"

Hű, "ha ezt a klubban elmesélem!" Hihetetlen, hogy én Brandonnal folytatok ilyen üzenetváltásokat? Tényleg nem álmodom? A hasamban a lepkék olyan mértékű táncot jártak, hogy nyelni nem tudtam, remegett az egész mindenségem, nemcsak a gyomrom.... Gyors zuhany után az ágyban találtam magam, de természetesen alvásról nem igazán lehetett szó, mert annyira izgultam, és gondolkodtam ezen az eszméletlen estén, hogy fejbe kellett volna kólintani ahhoz, hogy elaludjak, hiába voltam borzalmasan fáradt.....
Megnyitottam a messengert.

Réka üzenete: hú, azóta ott nyomulnánk az első sorban!

Megnéztem mikor írta.... Pontban akkor, amikor a koncert kezdődött, illetve a kiírás szerint kezdődnie kellett, mert azt tudjuk, hogy a rockkoncertek szinte sosem kezdődnek pontosan. Válasz nélkül zártam be a programot. Mert most ugyan mit tegyek? Egyrészt eltelt egy "fél nap", de a nagyobbik baj, hogy hazudni nem akartam, nagyon el szerettem volna dicsekedni azzal, ami történt, de hogyan? Hiszen Rékának is mellettem lett volna a helye a koncerten! Persze biztosan megérti, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy, hogy nem mondhattam Sándornak, hogy menjünk oda érte, de erre tudom, azt válaszolja, hogy ő bezzeg megtette volna értem, hogyha az egész fordítva történik, és azt is tudom, hogy nem hazudna, mert ő sokkal önzetlenebb nálam, meg nem olyan nyuszi, hogy féljen egy kis szívességet kérni a nagybátyjától.
Magamra húztam a takarót, alatta a kezemben szorongattam a telefont. Nem is tudom miért, elvileg nem várok már mást.. És mégis. Mindig repülő üzemmódba szoktam tenni, ha alszom, most ezt sem tettem meg. Csak szorongattam és gondolkodtam a mai napon, és azon is, hogy mi lesz még itt! És mi lesz holnap, hogyan kéne, hogy minden jó legyen, ne csalódjon bennem Brandon, ne gondolja, hogy egy hülye kisgyerek vagyok, legalábbis hozzá képest.... Végülis arra jutottam, hogy talán néha sokkal jobb sodródni, kivárni, meglátni mi történik, és nem nagyon görcsölni a dolgokon. Ráadásul sokszor nincs is beleszólásunk a dologba, mert hiába tervezzük el, úgysem az fog törtánni. De én mindent jól akartam csinálni, hát persze. Aztán mégis elalhattam, mert arra riadtam, hogy teljesen világos van a szobámban, dübörög a gyomrom az éhségtől, és az órára pillantva azt láttam, hogy dél elmúlt. Atyaég, hogy készülök én el mindennel 3-ra?