Léna

(3)

Hazafelé direkt nem a buszt választottam. Gondolkoznom kellett, hogy mit tegyek. El sem tudtam azt képzelni, hogy mit tesznek velem, ha nem veszem meg a sisakot? De honnan szerezzek pénzt? Nem elég, hogy ilyen szerencsétlen voltam, de sajnos gazdagok sem vagyunk. Ha a szüleim elé állok, hogy erre kell a pénz, talán örök szobafogságot és zsebpénzelvonást érdemlek ki. Mondjuk jogos is volna, de ezzel még semmi sem oldódik meg, és azért úgy féligmeddig nem az én hibám. Karomon szórakozottan lóbáltam a bukót, mint egy bevásárlókosarat. Mert ugye tényleg elhoztam az iskolából, bár arról még nem volt fogalmam mi a fenét csináljak vele, illetve a szüleim is ha meglátják...... Hát, nem kell azt hiszem tovább részleteznem mennyire nagyon el voltam keseredve! Alig vettem észre, és már haza is értem, teljesen a gondolataimba mélyedve, így észre sem vettem, hogy az előszobában lévő öreg fotelbe dobtam a bukót a táskámmal együtt, miközben lerúgtam a cipőmet. Felvánszorogtam az emeleti szobámba, hogy átvegyek valami itthoni ruházatot, és aztán tömjem a fejem a konyhában valami kajával. Miközben átdugtam a fejem a pulcsim nyakán, hallom anya hangját:
- Léna! Lénaa! Mi ez a bukósisak, és tiszta mocsok tőle a fotel??
Egy pillanat alatt átbújt a fejem a szűk nyakkivágoson kitépve a fülbevalómat.
- Mindjárt lemegyek! - válaszoltam kis időt engedélyezve magamnak, hogy kitalálhassak valami hazugságot. Ami nálam nem ment túl könnyedén, mert nem voltam az a kifejezetten hazudozós típus.
- Jajj anya! Kezdtem a sápítozást aztán leérve. Véletlenül belelöktem egy lány sisakját az árokba és ilyen lett....... Közben már a könnyeim is szabad utat találtak, és keskeny csíkokat húzva az arcomon szánkáztak lefelé. - Nem tehetek róla! Nem figyeltem és belerúgtam......
- De miért van nálunk??
- Mert...... - mély levegőt vettem, nem volt időm, energiám, erőm hazugságra - meg kell vennem neki! - ekkor már kitört belőlem a zokogás, pedig nem vagyok ilyen típus, de egyszerűen tényleg kiborultam. Eddig valami izgalmasabb, érdekesebb életre vágytam, de nem úgy, hogy a megszokottnál is szerencsétlenebb legyek!
- Nos, kislányom! Kimossuk. Apádnak van egy autófényező ismerőse, jobb lesz, mint újkorában!
- Anya! De HOLNAPRA kell!
- Időt kell kérni az illetőtől szívem, nem várhatja azonnalra....
- Sajnos ez nem megoldás - görbült le a szám.
- Majd meglátod, kicsim! - anya bement a fürdőbe a bukóval és onnan kiabált kifelé:
- Egyél csak valamit, és meglátod, minden más színű lesz a világban!

- Hogy fordulhat elő ilyen az én kislányommal? - apa már nem vette ilyen egyszerűen az akadályokat.........
- Nem tudom..... - néztem rá karikás, piros szemekkel, hiszen teljesen kétségbe voltam esve, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz holnap reggel, ha megjelenik nálunk Zotyó, és sehol bukó? Az csak nekem lesz bukó.... Még vicces is lehetne, ha nem velem történne meg.
- Jó-jó kicsim. Léteznek fóliák is autókra is, talán az ismerősöm meg tudja oldani, úgyis jön nekem eggyel. Csak tudod az a baj, hogy így azt fogod hinni, hogy minden ilyen egyszerű az életben, holott felelősséggel tartozuk a tetteinkért! Mikorra is kell ez ponotsan?
- Holnap reggel fog érte jönni a szomszéd srác! - szipogtam.
- Hijnye! Akkor nincs sok időnk - nyúlt apa a mobilja után, amit egyből nyomkodni is kezdett.
- Hali, tesó! - szólt bele, miközben kisétált a szobából, és elhalt a hangja a szomszéd helyiségben. Én pedig magamra maradtam a gondommal, mely talán, de csak talán még meg is oldódhat. Ilyenkor csakis egy helyre "menekülhettem": a képzeletemben felépített idillbe. Ahol Brandon vár, karjaiba ölel, és úgy leheli a fülembe, hogy "semmi gond, kicsim". És az ő öleléséből nézek farkasszemet Zotyóval és Zsófival, akik nem mernek semmit sem tenni, csak csodálkozva nézik, ki a barátom, aki mindentől megvéd, és nem vagyok lúzer sem...... Ábrándozásomból apa hangja riasztott fel:
- Nos, kincsem, marha nagy szerencséd van! Gábor bátyád megoldja a problémát, holnap délutánra kész is lesz!
- De apaaaaaa! - görbült le a szám. - Holnap reggelre kell!!
- Képtelenség........
- Ki fognak nyírni!
- Ugyan, majd elbeszélgetek én azzal a fiatalemberrel!
- Akkor utána nyírnak ki, de nekem már úgyis mindegy - vágtam hasra magam az ágyamon, folytatva képzeletem filmjét, melyben Brandon behúz egyet Zotyónak.