Léna

(5)

- Bakker, nem ezt akartam! - kiáltottam, ez így is volt, de bekattantam hirtelen, azt hiszem most gyűlt fel bennem az összes rossz, ami eddig ért, amiket magamba fojtottam az évek folyamán, amit elszenvedtem......
- Szaladj az orvosiba, lúzer! - kiáltott Frida.
Gyorsan magamra kanyarítottam a táskámat, és rohantam le megkeresni a doktor nénit. Komolyan szörnyen megijedtem, én nem ezt akartam! Kettesével véve a lépcsőfokokat röpültem lefelé a földszintre. Szívem a torkomban dobogott, és csak most jutott el az is a tudatomig, hogy mekkora bajban vagyok! Azon kívül persze, hogy Zsófi megsérült, méghozzá én tettem vele, de ha megmondom, hogy ez történt, talán ki is csaphatnak az iskolából!? Hazudni nem tudok ha akarnék sem, hiszen még tanú is volt....... Kopogás után szinte berobbantam az orvosiba. Az asszisztensnő unott arccal nézett rám, de láthatta az arcomon ülő rémületet, mert hamar "felébredt".
- Mi történt, kislányom?
- Tessék gyorsan szólni a doktornőnek, mert baleset történt a másodikon a lányvécében!
- Mi történt?
- Öhm..... Nos, egy tanuló erősen megütötte a fejét, azt hiszem eszméletvesztés!
- Várj itt! - az asszisztensnő besuhogott a doktornéni szobájába, aki hamar ott termett.
- Gyerünk, mutasd, hol a sérült! - kapta fel táskáját, és kisietett a rendelőből.
Lélekszakadva értünk fel a mosdóba, ahol Zsófi még mindig eszméletlenül hevert, Frida mellette ült a földön.
- Pontosan mi is történt? - nézett ránk a doktornő, de mielőtt megszólalhattam volna Frida már mesélt is:
- Ez a lány - nyomta meg undorral a lány szót - Fejberúgta a barátnőmet acélbetétes bakanccsal!! Összeférhetetlen, verekedős!
A doktornő leintette:
- Most egyelőre az a kérdés, hogy mi történt - hajolt oda Zsófihoz, aki még mindig nem mozdult meg.
- Nem találok semmi rendellenest - kicsit megütögette a lány acrát, aki prüszkölve kezdett magához térni, mintha egy tóból mentettük volna ki.
- Hallod, amit mondok? - kérdezte a doktor néni.
- I-igen - hangzott a bizonytalan válasz.
- Fáj valahol?
- Igen..... A fejem szörnyen lüktet, azt hiszem, be is tört! Megvan a gyilkos?
- Gyilkos..? - húzta fel a szemöldökét a doktornő.
- Aki fejberúgott! - esett ki a haldokló szerepköréből Zsófi.
- Nonono..... Úgy látom, nincs itt olyan hatalmas probléma! Egyébként nem látok komoly külsérelmi nyomot. Most pedig felállni, lemegyünk az orvosiba. És mindhárman, gyerünk!
- Nekünk órára kell menni - nézett rám bizonytalanul Frida.
- Elhiszem, hogy nem szeretnél lemaradni, de majd az igazgató úr igazolja a távollétet, vagy pedig jó sok távollétet biztosít! - válaszolta a doktornő, miközben Zsófi felkászálódott a földről, majd nekiesett az ajtónak, ami kinyílt, és a szőkeség elterült a folyosón.
- Ekkora hülyét! - csúszott ki a számon, kipukkadt belőlem a röhögés. Ami a maga nemében szörnyű volt! Mert ez rettenetes szemtelenségre mert következtetni részemről, másefelől, én nem vagyok ilyen, én nem ez vagyok! Csak akkora feszültség gyűlt belém, hogy egyszerűen már nem bírtam tovább. És az, hogy a hülye is láthatta, hogy Zsófi csak szimulálni akar, hogy engem még nagyobb bajba keverjen. Ha belegondolok, hol rúgtam volna én úgy fejbe, hogy meghaljon? Ráadásul úgy, hogy semmi sem látszik rajta? És most is neki akart "esni" a falnak, csak kicsit rosszul számította ki.
- Mi olyan nevetséges, kislányom? - nézett rám a doktor néni. - Azt kell hinnem, valóban kárt akartál tenni a társadban?
- Nem, ő akar engem bajba keverni, és vicces a próbálkozása! Elnézését kérem, nem érzem viccesnek ezt a szituációt! - sütöttem le a szemem.
- Mert nem is az! Könnyen igazgatói intőt kaphatsz, és örülj, ha ennyivel megúszod, és nem csapnak ki!
Hirtelen meglódult körülöttem a világ és háyingerem lett. Dehogy volt már nekem kedvem nevetni!
A doktornő közben lehajolt ismét Zsófihoz, aki most valóban kicsit megütötte magát, és felsegítette.
- Azt hiszem, mehetünk. A két jómadár előttünk! - nézett rám és Fridára.
- Én nem tehetek semmiről, én csak tanú vagyok! - persze, ilyenek a legjobb barátnők, hogy szépen kihúzzák magukat a slamasztikából..
- Azt majd az igazgató úr eldönti, gyerünk az orvosiba!

- Nos, semmilyen problémát nem látok néhány zúzódáson kívül. - mondta a doktor néni, miután megvizsgálta Zsófit az orvosiban. Ez számodra is jót jelent - nézett rám - de ettől még az ügyet ki kell vizsgálnunk! Maradjatok csak itt.
Átment az irodájába és becsukta az ajtót, mi pedig szótlanul várakoztunk.. Az asszisztensnő szúrós pillantásokat vetett ránk az asztala mögül, de nem szólt. Hamarosan nyílt is az ajtó.
- Az igazgató úr vár titeket, elkísérlek - mondta a doktornő, és indultunk az irodába. Én azt hittem, menten elájulok, akkora ideg keletkezett bennem. Hiszen ez az egész karrieremre árnyat vethet...... Hamar elértük ama párnázott ajtót, mely mögött az igazgató úr irodája helyezkedett el. A doktornő benyitott:
- Meghoztam őket, igazgató úr!
- Fáradjanak csak be! - hallatszott a szigorú hang, és úgy éreztem elájulok..