Léna

(12)

Tényleg sajnáltam, hogy Réka nem lehet itt.. Nikol valóban kényesebbnek ígérkezett, mint ahogy gondoltam is. Sajnos a koncert szabadtéri volt, és csepergő esőben nem a legjobb dolog. De én mivel imádtam a zenekart, plusz még szerelmes is voltam Brandonba, ez egyáltalán nem zavart. Ráadásul vízálló volt a sminkem is; tessék én mindenre készültem. Furcsa egy ember vagyok én, néha olyasmire gondolok, amire mások általában nem. Érdeklődve szálltam ki a kocsiból. Ezen a helyszínen még nem jártam soha. Így ezt is fel kellett fedezni, csak nem tudtam mennyire önállósíthatom magam Sándoréktól. Amúgy nekem nem is hiányzott a sok barát, szeretek egyedül lenni. Így itt is úgy éreztem ellennék..
- Szétnézhetek kicsit? - fordultam a nagybátyámhoz.
- Persze menj csak - előzte meg Nikol a válaszadásban. De Sándor is rábólintott.
- Majd keressük egymást, de nem bánnám, ha a koncerten együtt volnánk - mondta.
- Rendben - válaszoltam. - Mire kezdődik megkereslek titeket.
Réka nem is tudta, hogy eljöttem. Egyszerűen nem mertem neki megírni. Ezen is gondolkodtam miközben kisétáltam a sörsátor alól. A színpadon az egyik úgymond ismeretlen előzenekar játszott. Kicsit elkéstünk, de nem bántam, mert engem úgyis csak a Lélegző Moha érdekelt. A színpad előtti füves tér csaknem üres volt, a szitáló eső cseppjei megcsillantak a fűszálakon a lemenő nap fényében. Olyan fesztiválhangulatom lett, ott jellemző ez, hogy még világos van de már elkezdődnek az alacsony népszerűségnek örvendő koncertek. Mindig becsültem ezeket a zenekarokat. Sokszor szerintem csak az ő ismerősei, haverjai lézengenek a színpad előtt, ők mégis olyan lelkesen játszanak. Gondolataimba mélydtem, és arra figyeltem fel, hogy egy kisebb sörsátor elé értem közvetlenül a színpad mellett. Még mindig elgondolkodva nézegettem a kínálatot. Nem igazán akartam venni semmit, nem voltam szomjas, alkoholt ritkán iszom. Én az a típus vagyok, aki egy egyhetes fesztiválon is elvan úgy, hogy csak vizet iszik. Arra eszméltem, hogy egy kar nehezedett a vállamra, valaki, aki mögöttem állt tette oda. Hirtelen meg is ijedtem tőle, úgy meglepődtem, nem vagyok ilyenhez szokva. Én tipikus lúzer, szürke kisegér vagyok, akivel senki sem szokott foglalkozni. Mire hátranéztem volna, már az illető elém is hajolt és szólított meg:
- Mit iszol, kicsilány?
Hát azt hiszem az arcom le kellett volna fényképezni, olyan lehetett.
- Amúgy jól vagy? - kérdezte Brandon, aki már egész közelről nézett a szemembe. Sosem láttam még ilyen közelről, és egy pillanatra elvesztem szemei kékjének mély tavában.
- Ööö.. Köszönöm jól vagyok.. Izé, legyen egy sör - mondtam ijedt mezeiegér hangomon.
- Okker! Amúgy Brandon vagyok, csocsi - nyújtott kezet.
- Szia, Brandon - röhögtem fel - Léna! - s megszorítottam a felkínált kezet.
- Na, te tudtad, hogy én ki vagyok, de én nem, hogy te ki - vihogott - legalábbis a pólódból ítélve.
Azt hiszem ő már nem az első sörét fogyasztotta. Persze, neki még ezt is elnézem, amúgy mint ahogy inni nem szeretek azt sem kedvelem, ha más iszik. A sört is csak azért kértem, hogy ne tűnjek túl lúzernek (jó az vagyok, de ezt ő nem tudhatta). Közben úgy éreztem infarktus kerülget. Az összes vér a fejemben volt szerintem, annyira izgultam. Brandon közben a pult felé fordult és lazán kikért két sört. Uh, mit fogok én azzal kezdeni, mikor nem is szeretem.....
- Egészségedre! - mondta,miközben a kezembe nyomta a dobozt.
- Köszönöm szépen - mondtam, és miközben belekortyoltam azon igyekeztem, hogy ne remegjen a kezem. Kedvenc énekesem közben rám kacsintott és ő is beleivott a sörébe.
- És merről fújt ide a szél, drága? - kérdezte.
Válaszoltam, mire kicsit sajnálkozott.
- Áh, de kár, hogy nem a főváros, szívesen taliznék még veled ezen kívül is. Vagy van barátod? - nézett fürkészve.
- Nincs.
- Hm, de a konci után azért ütközünk?
- Hát persze! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Oksi, mert most lépnem kell, de majd a koncert után gyere hátra, né' csak, itt egy stage pass! - kacsintott rám, majd a kezembe nyomta a kártyát.