Léna

(15)

Gondoltam biztonságosabb ha úgy teszek, mint aki nagyon el van merülve a színpadon folyó "munkálatok" figyelésével. Egyelőre Krisz is azt figyelte, aminek kifejezetten örültem, mert nem nagyon szerettem volna most szóba elegyedni vele. A gyomromban egyre több pillangó járta eszeveszett táncát a gondolatra, mi lesz a későbbiekben, próbáltam kicsit lehűteni a lelkemet és ezzel a lepkéket is, mielőtt még el találnék ájulni. Közben a színpadon folyt a készülődés, teltek a percek, duruzsolt a tömeg, mely mögénk már egész szépen begyűlt. 
- Na, kislány, izgulsz, mi? - kacsintott rám hirtelen Krisz. Én már elfeledtem még a létezését is, annyira elmerültem a gondolataim tengerébe, úgy tértem magamhoz, mintha eme tenger mélyéről bukkantam volna fel.
- Csak várom már a koncertet - mosolyogtam rá.
- Elém állhatsz ha gondolod, és testemmel védelmezlek a tömegtől - húzta ki magát a mondat második felére.
- Oh, köszönöm jó itt, itt vannak nagybátyámék is..
- Hol? - röhögött fel.
Hátranéztem, a fenébe.. Sándor és Nikol nem is voltak ott!
- Hova lettek? - húztam fel a szemöldököm.
- Szerintem kimentek piáért! - nevetett a srác, csak te éppen zombultál.
- Ja oké.. De biztos jönnek vissza.
- Hát persze..
- Höjj, apafej! - pattant Krisz mellé egy srác. - Mi va' nővé váltál? - röhögött. Az arcában annyi piercing volt, hogyha találkozik egy mágnessel akár feleségül vehette volna, mert onnan ugyan nem szabadulna. Amúgy nagyon vagány volt teljesen tele tetkókkal, haja felnyírt, a felső régió összegumizott sima, feketére festett tincsei a derekát csapdosták ahogy mozgatta a fejét. Akkora izomkolosszus volt, hogy éjjel nem szívesen futottam volna vele össze az utcán....
- Dehogy Rob! - csapott Krisz a vállára - Csak megnézem a Lélegző Mohát - közben rám nézett és még kacsintott is egyet.
- Á! - vihogott a nem túl józan Rob - Sz'al becsajoztál!
- Na húzzál innen öregem! - de közben Krisz is nevetett.
- Később ütközünk! - bokszolt a vállába Rob.
- Amúgy Rob vagyok, kisasszony - nyújtotta felém fekete autóskesztyűbe bújtatott hatalmas tenyerét, amit megragadtam.
- De cuki! - visított a félrészeg Rob, miközben Krisz a haverja háta mögött mutatta, hogy bele kellett volna csapnom a tenyerébe. Hát tudtam én ezt?! Egy ilyen lúzer, mint én nem forog ilyen körökben. Egy ilyen lúzer, mint én nem forog semmilyen körökben. Tehát majdnem meggyulladt a fejem úgy égtem.
- Hali! - rikkantottam, palástolva rettentő zavarom. De Rob már el is fordult.
- Megyek, legurítok egy-két sört! - és már tört is kifelé a tömegből.
- Bocsi, a jó öreg Rob! Jó csávó amúgy - vigyorgott Krisz.
- Aha...... De pszt! - mutattam előre, a színpad felé. Ahol mélylila fényben úszott minden, majd pár perc múlva elindult a sejtelmes hegedű, szintetizátor, és elcsendesedett a tömeg, feszülten figyeltük a színpadot. A zenekar is beállt, mozdulatlanul, ők szeretik az ilyen drámai kezdést. Egyedül Brandon hiányzott. Aztán néhány perc múlva ő is besétált lazán a színfalak mögül énekelve az első lírai számot, meg sem állva, csak pont előttem, szemembe nézve énekelte a dalt, mely egy fiú hátborzongatóan szomorú szerelmi vallomása egy lányhoz, aki csak kinevette....