Hirtelen elfelejtettem hol vagyok, mi vesz körül. Teljesen belefeledkeztem a dalba. Egyik kedvenc számom, persze majdnem mind szeretem, de...... De valahogy bele tudtam teljesen élni magam annak a srácnak a helyébe akiről szól. Igaz, hogy én magam sosem jártam így, de éppen ezért nem mertem sosem közeledni senkihez, mert féltem, csak kinevet az illető, hogy ugyan mit akarhat tőle egy magamfajta.. Aztán jött a következő dal és az azt követő.. Teljesen eggyé váltam a zenével. Egyébként én épp ezért szeretek egyedül koncertre járni, mert így nem zavar senki, szinte olyan vagyok, mint aki hipnózisba került. Egyik szám követte a másikat, észre sem vettem, hogy lassan a végére jár a koncert. Nem figyeltem, hogy nagybátyámék visszajöttek-e, ha igen mikor.. Azt sem vettem észre, hogy Krisz szólt-e hozzám.. Illetve szólni akart-e hozzám.. A koncert alatt néhányszor tartottuk a szemkontaktust Brandonnal, nagyon furcsa, izgalmas élmény volt. Én már úgy éreztem magam, mintha hozzá tartoznék, és, hogy ezentúl majd az összes koncertjükre magukkal visznek.
- Van itt egy lány - hallottam hirtelen Brandon hangját a hangszórókból - köztetek. Különleges lány, csodás fekete hajjal. Neki küldöm a következő dalunkat - kacsintott, és féloldalas mosollyal egy pillanatra felém nézett.
- Te, ez akár te is lehetnél - jött a fogpaszta-reklám vigyor Krisztől, aki ebben a pillanatban nézett hátulról az arcomba.
- Ugyan.. - mondtam kicsit bosszúsan, mert nem akartam, hogy éppen ezekben a pillanatokban zavarjon. Szerencsére fel is egyenesedett, és a színpadra koncentrált. Aztán vége lett a "vissza" számoknak is. Éppen el akartam hagyni a helyszínt, mikor előttem termett Krisz.
- Megkereshetlek facebookon?
- Igen, persze - mielőbb le akartam rázni, így gyorsan megadtam a nevem, fél szemmel Sándorékat figyelve, akiket kezdett elsodorni a tömeg, így intett, hogy kint találkozunk. Persze nekem eszem ágában sem volt kimenni, és éreztem, hogy itt iszonyú botrány lesz. Sándor laza és jófej ember, de azért nem mindent engedne meg nekem, mint kiskorúnak, így az igazat semmiképp nem árulhattam el, de eltűnni sem, bár most per pillanat ez tűnt jó ötletnek, gondoltam majd írok egy sms-t lehet amúgy sem lesz semmi, még mindig túlzottan utópikus volt ez az egész. Ugyan; én és Brandon?? Úgyhogy, szépen angolosan elslisszoltam a tömegben a VIP szekció felé. Szerencsére Krisz és Sándorék mellől is alaposan elsodródtam. Vitt a tömeg, lassan haladtam, de végül ott találtam magam szemben a nagydarab, kopaszra nyírt emberrel, aki fekete ruhát viselt sárga SECURITY felirattal.
- Kislány, ide nem mehetsz be - szólított meg.
- Ezzel sem? - húztam elő zsebemből a stage pass kártyát.
- Honnan van ez? - húzta fel a szemöldökét.
- Brandon adta..
- Jaaaa - hülye vigyor terült el az arcán - Parancsolj - állt félre, hogy be tudjak menni.
Kicsit furcsa volt az incidens, de nagy izgalmamban nem törődtem vele. Hosszúkás épület terült el a színpad mellett, direkt a fellépők részére. Egész hosszán folyosó húzódott, innen nyíltak ajtók. Lézengtek itt néhányan, nézegettem kit lehetne megkérdezni hol van Brandon. Valahogy ez nagyon nem akaródzott, azért még mindig az a félénk lúzer voltam. Éppen egy tetoválásokkal borított fekete tüsihajú sráchoz akartam lépni, mikor kivágódott az egyik ajtó, és Brandon "esett" ki rajta.
- Ó, hát itt vagy, tündérkém - vigyorgott nem éppen józanul.
- De itt ám!
Megállt előttem, és egy hülye pukedlit produkált, majd:
- Meghívhatom a kisasszonyt egy italra?
- De még mennyire, hogy meg!
- Na gyere akkor - kézen fogott, és már bent is voltunk az öltözőjében.
Hogy valaki hogy tud ilyen rövid idő alatt ekkora rumlit produkálni mindig rejtély marad előttem. Nem volt nagy a helyiség, oldalt volt egy ilyen fésülködőasztal szerűség, ahol a sminkjüket, frizurájukat készíthették el a fellépők. A tükör alig látszott az asztalon sorakozó sörösdoboz és whiskysüveg rengetegtől, csordultig telt hamutartók sorakoztak és ennek megfelelően vágni lehetett a füstöt az ablaktalan helyiségben. Nem volt túl szívderítő, illetve nem lett volna az, ha nem veszi el a látásomat a reflektorként ragyogó Brandon. Én annyira szerelmes voltam, hogy akár istálló is lehetett volna mögötte marhatrágyával.... Semmit sem fogtam fel kivéve az Ő pillantását, ami magába foglalt, és én elolvadtam benne.
YOU ARE READING
Léna
Random"Sajnos, én valóban eléggé lúzer vagyok az osztályban. Bár, inkább úgy fogalmaznék, hogy csendes, visszahúzódó, magamnak való..... Inkább csendben maradok ilyenkor, rájuk hagyom, bedugom a fülem, és elmenekülök messzire innen, miközben Brandon barit...
