Léna

(7)

Amint magamra maradtam, rögtön belevetettem magam a munkába. Valóban megalázó és gyűlöletes meló volt, mert az ember főleg ilyenkor figyel fel rá, mekkora disznóólat hagynak a diákok maguk után a mellékhelyiségekben. Próbáltam kikapcsolni a szaglásomat, és minél gyorsbban dolgozni. Szerencsére az mp3-lejátszóm is velem volt, így a fülest hamar előkotortam, és már nyomattam az agyamba a Lélegző Mohát, hiszen még ilyen megalázó és rettenetes helyzetben is mennyivel jobb Brandon "társaságában" dolgozni! Sajnos, Brandon az én vesztem minden tekintetben. Mert ha nem hallgatok zenét, még tán meg is előzhető lett volna a baj! De így nem hallottam meg a mögém lopakodó Fridát. Éppen a fiúvécében álltam egyik csésze előtt, amit a kedves felhasználó nem húzott le, nagyvécézés után, és nyúltam a lehúzó után..... Mikor hátulról valaki meglökött és fejest ugrottam bele! A felmosóvedret is felrúgtam, és hirtelen visszafordulva a szemem sarkából láttam, hogy Frida volt..... Sajnos a fejemen már nemcsak a széklet volt, hanem a saját ebédem megrágott és félig megemésztett verziója is. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni az öklendezést, már csuklottam.... Mikor belépett Józsi bácsi.
- Hát veled mi történt, te lány? - kérdezte.
Egyszerűen nem bírtam megszólalni sem, de a gondnok válla fölött megpillantottam Fridát nevető szemekkel.
- Jaj, Józsi bá, de jó, hogy jött, képzelje, Léna felrúgta a vödröt, megcsúszott a vízen, és elesett! - tettetett aggodalommal mondta.
- Jól van, semmi gond! - mondta Józsi bácsi, és felemelt a fél karomnál fogva. Én szinte nem is hallottam, hiszen az az izé a fejemen, az arcomon volt! Arra eszméltam már, hogy a fejemet a mosdó alá dugták, és záporozott a víz az arcomba, akkor a lányoknak már híre sem volt.
- Ennyire szerencsétlen legyen valaki! - dohogott Emma néni, időközben ő váltotta fel a pedellust, azért inkább asszonyi kézbe volt való ez a dolog..... Természetesen én még mindig éreztem a szagát, és még mindig csuklottam, sajnos eléggé gyenge gyomorral rendelkezem.
- Lányom, fel kellene hívni a szüleidet, így csak nem mehetsz haza. - mondta a takarító néni, látszott rajta, hogy ő is megsajnált. - A lányok befejezik a munkát, nagyon kedvesen felajánlották, és sajnálják, a balesetedet, jobbulást kívánnak, és hogy majd este hívnak, hogy jól vagy-e!
Ebből azt hiszem meg kellett értenem, hogy tartanom kell a számat, mert valószínűleg még többel kötöm be, ha beárulom őket...... Rettenetes!

- Apa, nagy gáz van! - hívtam apát.
- Mi a baj? - kicsit azért kihallatszott az aggodalom a hangjából.
- Értem tudnál jönni az iskolába? - kérdeztem, és reménykedtem, elvégre már elmúlt hat óra, hátha......
- Miért nem jó a busz?
- Ért egy kis baleset, és nem tudok busszal menni - görbült lefelé a szám.
- Egy fél óra múlva tudok ott lenni, nagyon besűrűsödött a meló a reggeli késésem miatt - válaszolta ő.
- Jó-jó.....
Emma néni megengedte, hogy leüljek a folyosón kipiheni a fáradalmakat, azt mondta egészen szürke lett az arcom, és hogy nem nekem való ez a munka, nézzem csak meg a barátnőimet, milyen ügyesek és szorgosak!
Nagyon elkeseredtem. Hiszen gondolom, be fognak számolni az igazgatónak is a történtekről. Aki még talán azt is ki fogja találni, hogy szándékosan tettem ezt, hogy kihúzzam magam a munkából. Legszívesebben elsírtam volna magam a tehetetlen elkeseredésemtől, dehát attól ugyan semmi sem lett volna jobb, csak még inkább megalázottnak érezhettem volna magam. Így, könnyeimet visszanyelve ültem ott, mikor belépett apa.
- Kicsim, nagyon rosszul nézel ki! Mi történt veled? - kérdezte.
- Apa, menjünk haza! - remegett a hangom, ilyenkor igen nehezemre esik, hogy visszatartsam a sírást.
- Jó-jó.. - közben ide-oda nézett, úgy tűnt, érzi ő, hogy valami nincs itt rendben. - No, majd a kocsiban mesélsz! - nyitotta az ajtót előttem, és kiléptünk végre a friss, őszi levegőbe.

- És akkor mondta a takarító néni, hogy hívjalak fel, ne menjek így busszal - fejeztem be a történetet, miközben megint remegett a hangom, csak most a visszafojtott sírástól. Természetesen mindent elmeséltem apának úgy, ahogyan volt. Ő csak ingatta a fejét, hallgatott, miközben az utat figyelte.
- Ha nem te mesélnéd, én el sem hinném, hogy ma már ilyenek a diákok. És akkor azt mondod, ez a lány éppen a bukósisakos volt?
- Aha.....
- Arról viszont vagy egy jó hírem! - mondta, miközben rám nézett. - A spanom megoldotta a problémát, csillivilli lett az az átkozott sisak!
- Jaj, apa, de jó! Végre ezen az átkozott napon egy jó hír!
- Aham, itt van a csomagtartóban, ha hazaérünk át is viheted annak a félkegyelmű gyereknek.
Kicsit megint lefelé görbült a szám, mert nem volt túl nagy kedvem Zotyóhoz, de a bajt én kreáltam, így nekem kellett vele átlépnem hozzá.