Léna

(9)

Homályosan láttam a betűket a monitoron, egyre gyorsabb ütemben gördültek le a könnycseppek az arcomon, miközben megnyitottam a Facebookot, hogy írhassak Rékának.
Ő szerencsére szintén a gép mögött ült, és rögtön válaszolt az üzenetemre. De neki sem volt semmi ötlete, hogy mit tegyünk, hogy elmehessek a koncertre, és természetesen egyedül őt sem engedték el a szülei. Így nemcsak én szívtam meg ezzel az egész látogatással! Mert ugyan Sándorral semmi problémám nem volt, ő apa öccse, a nagybátyám. És Réka éppen azt próbálta javasolni, hogy írjak neki és kérjek elnézést, de persze ezt sem tehettem meg, mert azért más, egy kívülálló szemében igen nagy bunkóságnak tűnhetett, ha én egy koncertet helyezek előtérbe vele szemben. Ezt Rékán kívül soha senki sem érthette meg, miért olyan fontos nekem az a koncert! És ráadásul 20-áig már csak egy hét volt hátra! Valami rejtélyes oknál fogva nem igazán volt promotálva ez a fellépésük, a barátnőm is szinte csak véletlenül fedezte fel valahol, hogy lesz.
- Kicsim? - nézett be anya az ajtón, azt hiszem azért sejthette, hogy kibuktam. Meg nem értette miért, de azt tudta mennyire vágytam volna.. Könnyes szemmel tekintettem rá:
- Mi az? - bunkóztam.
- Tudom, mennyire fontos neked, hogy elmenj erre a bulira, de majd lesz következő, Sándor meg ki tudja mikor jön haza ismét, nem a szomszéd faluból jön!
- Persze.. - néztem vissza a laptopra, mert hangjelzést adott, hogy új üzenetem érkezett.
- Nem is figyelsz rám.
- Te sem! Senkit sem érdekel, én mit akarok! - kiáltottam.
Anya legyintett és kiment a szobából, miközben behúzta az ajtót még ennyit mondott:
- Majd egyszer megérted, mik a fontosak az életben - ezzel helyére kattant a nyelv a zárban.

Teltek a napok és egyre jobban kétségbeestem. Semmit sem tudtunk kitalálni, ami elfogadható lett volna, így le kellett mondani a koncertről. Én keveset ettem, keveset aludtam, az arcom kezdett szürke színezetűvé válni. Így talált a szombati nap, a koncert napja. Amikoris igen, éppen akkorra vártuk Sándort! Lélekben próbáltam felkészülni az estére. Ilyenkor az az időszak a legnehezebb, mikor éppen tart a koncert, meg az előtte lévő időszak, mert gondolatban már úton vagyok, aztán elképzelem, hogy éppen kezdődik a koncert és éppen tart..... Mindig az órát figyleem önkéntelenül is és beleogndolok éppen minek kellene történnie. Aztán majd holnap talán könnyebb lesz. Mert akkor már túl leszünk rajta! De most még csak reggel volt, és a délelőtti órákra vártuk Sándort. Addig még takarítani is kellett, mert anya ilyen maximalista volt. Ő úgy volt vele, ha valaki jön hozzánk mindennek makulátlannak kell lennie. Az illető hátha azt hiszi, a miénk csak egy bemutató lakás, amiben nem élnek emberek így minden csírátlanul tiszta. Úgyhogy vécét takarítottunk, kádat políroztunk, felmostunk, felporszívóztunk mindent...... És nagyon elfáradtunk. Már alig vártam, hogy megérkezzen a vendég, mert akkor legalább ennyiből nyugtom lesz. Közben néha a telefonomat nyomogattam, egész nap siránkoztunk Rékával, hogy éppen mit kellene most csinálnunk, és próbáltuk vigasztalni egymást, azaz inkább ő engem, mert azért engem sokkal jobban megviselt a dolog. Anya párszor szúrós szemmel nézett rám emiatt, de nem szólt, azt hiszem nem akart vitát nyitni belőle; örült, hogy viszonylag csendben vagyok és tűröm a dolgot.

Aztán eljött a tíz óra, majd a negyed tizenegy, és mi csak tengtünk-lengtünk a lakásban, mert Sándor sehol sem volt. Én meg elkezdtem beszólogatni, hogy az a frankó, ha nem is jön, és itt kell várni! Éppen egy ilyen zsörtölődés ment le köztünk anyával, mikor csengettek.
- Léna, menj ajtót nyitni! - szólt rám apa, mivel éppen én lézengtem az ajtó előtt.
Oda is léptem, kikémleltem a nyíláson, és Sándor vigyori szőke fejét láttam meg. Apa öccse igen jóképű volt és fiatal, nemrég lépte át a harmadik ikszet, és kissé bohó volt, nem olyan komoly, mint apa. Felsóhajtottam, és nagyra tártam az ajtót. Aztán leesett az állam: a kémlelőn nem láttam, hogy nem egyedül érkezett a nagybácsi, egy igen csinos hibátlan alkatú szőkeség derekára fonta a karját, miközben az ajtónyitásra várakozott. De nem is ez keltette fel a figyelmem, hanem a passzos trikó, mely terjedelmes mellén feszült: a két domborulat közül Brandon vigyorgott rám, azaz Lélegző Moha cuccban virított a csaj.