Léna

(11)

Olyan nagyon sok időnk nem is volt, hiszen még fel kellett jutnunk a fővárosba, ami Sándor bérelt autójával történt, egy régi Opel Omegával. Sándor látta, hogy kicsit furán méregetem az autót, vigyorogva szólalt meg:
- Jó hát a Mustangot nem hozhattam magammal.
Hát, igen, nagybátyám tudott élni. Viszont ide repülővel jöttek, így maradt a bérlés.
- Jó ez - nevettem rá - Brandonnak mindegy milyen kocsin érkezem.
- Te reménytelen vagy - ingatta a fejét Sándor - Na, befelé! - De közben nagy mosollyal nézett végig rajtam.
Bekászálódtam a sofőr mögötti ülésre és egyből gondolataimba is mélyedtem, miközben a visszapillantóban ellenőriztem sminkemet. Nem hagyott sok időt a készülődésre Sándor, így kicsit hevenyészettnek éreztem a külsőmet. Gyorsan kellett összeválogatni a ruházatom, ami engem ismerve kicsit tényleg viccesen hangozhat, mert majdnem olyan vagyok, mint Einstein, akinek a fizikatanárunk szerint volt vagy tucat fekete öltöny a szekrényében, mind egyforma, így nem kellett sokat agyalnia mit vegyen fel. Nekem is volt egy csomó fekete farmer, pulcsi, Lélegző Mohás felsők, ami lehetett pulcsi, póló, trikó..... De ugyebár most kicsit valahogy többre vágytam, és a szekrény felső polcáról - egész be kellett túrnom a falig -, előhalásztam egy fekete bőrszoknyát. Valamikor turkálóban vettem. Furák a nők, mert sokszor szeretjük, ha van egy szexi vagy extrém ruhadarab a szekrényünkben, pedig már mikor megvesszük tudjuk, sose fogjuk felvenni. De mégis jobban érzi magát az ember tőle, lehet, csak az én hülyeségem ez. Olyan, mintha felvennél egy szexi fehérneműt, amit nem lát senki, de a tudat ad egy jó kis önbizalmat. Szóval! Ez a kis fekete semmiség volt rajtam neccharisnyával és a 21 soros acélbetétes bakancsommal, mindez szintén feketében. Felülre egy hosszúujjú necc felsőt választottam, fölé pedig Lélegző Moha trikót. Kicsit darkosra vettem a figurát, és nagyon jól éreztem így magam. A sminkem sem toltam túl: a szememet fekete tussal húztam ki, cicásan, a szemhéjamra került egy kis halványlila szemhéjpúder. Az ajkaimat liláskék rúzzsal hangsúlyoztam, ez kicsit feltűnőre sikeredett, de úgy hagytam. A szobámban iszonyú csatatér maradt utánam. Szétszórt ruhák mindenütt: a földön, az ágyamon, a széken.. Két kézzel hánytam ki a göncöket a szekrényből, hiszen mindig az van legbelül ami kéne, és nem volt idő finomkodni. Az asztalomon sminktermékek hegyei várták a jobb napokat. Mikor kiléptem a szobám ajtaján Sándor elismerően füttyentett, Nikol elkerekedett szemekkel nézett.
- Ez az én standard koncertszerkóm - vontam vállat, és kisétáltam az ajtón. A szüleim csak egymásra néztek, de a béke érdekében nem szóltak, bár anya szemében láttam a rosszallást.. Dehogy volt mindig ilyen a kinézetem.. Általában koncertre is farmerban járok, fő a kényelem. Viszont a sminkkel szeretek játszani. Ezeken gondolkodtam az autóban. Közben elöl Sándor és Nikol halkan beszélgettek, nem figyeltem oda annyira a gondolataimba mélyedtem. Én már ott tartottam, hogy hogyan nyomulok majd előre a színpadhoz, hogyan keresem a szemkontaktust Brandonnal..... Ezeket mindig olyan szépen elképzelem, és az álmom végére mindig az derül ki, hogy Brandon már régóta figyelt engem és nagyon szerelmes belém. Akinek erről már beszéltem mindenki hülyének nézett, talán még Réka is, de én abban az időben komolyan hittem ebben, naiv voltam még, nem tudhattam valójában milyenek az emberek és főleg milyenek a sztárok. Hogy az egész világ ilyen vagy olyan, de egyidőben mindig csak az egyik oldalát láthatjuk, és mindig van fonákja, akár egy nagy vászonnak, és a fonákja is hozzátartozik, hiszen egy oldala nem lehet annak a bizonyos anyagnnak, mindig van hátulja is, csak azt mi éppen nem látjuk, pedig néha nem árt perspektívát váltani; felhajtani a sarkát, és mögé nézni. Ki tudja, mi mindnetől kímélhetnénk meg így magunkat! Lehet, hogy el is aludtam kicsit, révedezésemből a fékcsikorgás ébresztett fel, szinte csodálkozva kémleltem ki az ablakon, melyet szomorkás esőcseppek csíkoztak..... Ez már a főváros!?