Léna

(1)

- Pú!! - ordította el magát Gerő, mintha puskával lőne, és a papírgalacsin a hajamban landolt. Milyen sokat vacakoltam otthon ezzel a laza konttyal, hát arra "jó", hogy megálljon benne a szemét...... Megráztam a fejem, és lehullott a földre.
- Hülye szerencsétlen - vihogott Gerő, majd felugrott, s a kis papírlabdát felém rúgta.
- Ez olyan szerencsétlen, hogy nem szól semmit, mégha leöntenéd kakival sem! - Marcsi is nevetett, aki mellesleg Gerő padtársa volt, és odáig volt ezért a macsóért.
Hát..... Most mondjam azt, hogy ez egy átlagos nap?? Sajnos, én valóban eléggé lúzer vagyok az osztályban. Bár, inkább úgy fogalmaznék, hogy csendes, visszahúzódó, magamnak való..... Inkább csendben maradok ilyenkor, rájuk hagyom, bedugom a fülem, és elmenekülök messzire innen, miközben Brandon baritonja zeng a fülembe...... Óh, Brandon, a Lélegző Moha frontembere!! Igen; elég érdekes zenekarnév, de annál nagyobb rajongótábora van, főleg természetesen fiatal lányokból álló. Könnyed rockzenét játszanak, sok romantikus dalszöveggel..... És Brandon!! Senki sem tudja, mi a polgári neve.. Nem szokás fiúkra azt mondani, hogy "szép", de Ő az! Félhosszú, fekete haja mindig mélykék szemébe lóg.... Olyan a szeme, ha belenézek, úgy érzem egy feneketlen tó, és elveszek benne. Sajnos, igazán közelről nem sikerült még látnom, pedig szinte az összes koncertjükön jelen vagyok. Ábrándozásomból Marcsi hangja zökkentett ki:
- Kérdeztelek, te hülye!
- Mi.. mi az!? - néztem fel rá.
- Mi volt a házi angolból?
No igen. Arra mindig is jó voltam nekik, hogy lemásolják rólam a házit. És mertem volna nem odaadni!! Egyszer Gerő a másodikról kiöntötte a táskám tartalmát az udvarra, és természetesen minden kiszóródott, és odalent az egyik gyerek a táskámból kihullt intim betéttel focizott. Rettenetes volt!
Most is szó nélkül nyújtottam felé a füzetet, kikapta a kezemből, és elviharzott vele, hogy lemásolja. Szerencsére a tanulmányi eredményeimmel nem volt gond. Mivel nem igazán voltak barátaim, így felgyűlt szabadidőmet tanulásba fektettem. Úgy gondoltam, hogy érettségi után doktorira megyek, nagyon szerettem volna belgyógyász lenni. Persze az osztály ezért is kinevetett, szerintük vérciki sokat tanulni otthon, mikor egészen más dolgokkal is el tudja magát foglalni az ember. Én csak annyit maradtam ki itthonról, hogyha Lélegző Moha koncert volt, ott volt a helyem! És mivel sajnos vidéken élünk, így kellett egy kis utazgatás is, mert legtöbbször a fővárosban léptek fel. Egyetlen barátnőm, Réka is vidéken él, de az ő táraságában elengedtek a szüleim. És ő is nagyon szereti a zenekart, csak szerinte a gitáros, Michel néz ki a legjobban. No meg ő inkább csak a zene miatt szokott elkísérni, nem halálosan szerelmes. Én úgy érzem, csak Brandon lehet a gyerekeim apja!!!! Sohasem fogok senki mást szeretni, csak őt! És egyszer valahogy ez is kiszivárgott az osztályban. Mondanom sem kell, hogy mindenki rajtam röhögött.
Mélázásomból egy ütés zökkentett ki. A fejemen landolt az angolfüzetem.
- Köszcsike Lénácska, a pokolban jövök neked egy ötössel! - ordított vihogva Marcsi, Gerő pedig meg sem tudott szólalni, még a könnye is csorgott a nevetéstől. Lehajoltam a füzetért, és szó nélkül a táskámba mélyesztettem. Sosem lesz vége az iskolának! Úgy éreztem, majd az egyetemen tiszta lappal indulhatok. 11-esek voltunk, és a tanév még nemrégen kezdődött el, szeptember vége volt. Volt még idő és lehetőség a szívatásomra, ez biztos. Hányszor álmodtam arról, hogyha majd összejövök Brandonnal, és bemutatom nekik, mint vőlegényemet! Majd néznek nagyokat! Réka szokta mondani, hogy azért ne bomoljak már, szálljak le a földre, hiszen Bandon és én..? Nem azért mondta, mert szerinte csúnya volnék, csakhát egy rocksztár nem ilyen lányt választ, mint én. Ha őszinte akarok lenni, akkor igazat is adok neki! Nem vagyok csúnya, de sajnos én csak egy szürke kisegér vagyok, akit észre sem vesznek a jobb pasik. De azért álmodozni szabad, nem..? Legalább az álmaimban legyen az enyém az, aki a legjobban tetszik, és mindennek ellenére, szerelmes vagyok belé!!