𝑆𝑜𝑠𝑒𝑚 𝑒𝑙𝑒́𝑔 𝑗𝑜́ || ✔

𝙩𝙞𝙯𝙚𝙣𝙝𝙚𝙩𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩

Vannak dolgok, amikért igenis érdemes küzdeni. Nem, én most nem azokra a személyekre gondolok, akik elítélnek vagy beszólnak a kinézeted miatt, mert őket a legjobb jó magasról leszarni... Ne is azért akarj megváltozni, hogy egy mérleg nevű gépezet olyan számot mutasson, ami a te saját kis igényednek megfelel, mert az sosem állandó, akár naponta is változni fog és akármit is mutat, minden ember milliószor értékesebb bármely számnál, amit az a szar mutat.

Akkor hát mikre vagy inkább kikre gondoltam, amikor kijelentettem, hogy igenis érdemes meggyógyulni? Először is, a családodért és szeretteidért. Az én esetemben apáért, Chaseért és talán egy kicsit miss Whiteért is, mert mindketten elképesztően sokat támogattak és teljesen jogosan aggódtak is értem, amit nemrég még nagyon is rossz néven vettem, annak ellenére, hogy csak jót akartak.

Persze mindez szép és jó, de hogy miért is döntöttem úgy, hogy változtatni szeretnék? Oké, hogy bizonyítani akarok a családomnak meg a barátomnak, de akármilyen furcsán is hangzik, mindezt legfőképpen magamért kezdtem el...

Hogy az életem többől álljon, mint az átkozott kalóriák kétségbeesett számolásánál, hiszen mindeddig hazugságban éltem miattuk. Mostantól azért akarok sportolni, hogy erősebb legyek és nem azért, hogy kalóriát égessek, mert köszönöm szépen, nem akarom többet gyengének érezni magamat! Nem akarok több fejfájást, nem akarom, hogy mikor leülök fájni kezdjen a gerincoszlopom és azt sem, hogy még a fűtött lakásban, három takaróba burkolózva is mindenem remegjen. Nem akarom, hogy rémálom legyen a karácsony és a családi ünnepek, hogy kevesebb vizet igyak csak azért, mert félek, hogy miatta többet fog mutatni a mérleg. Kibaszottul utálok szédülni és éjszaka arra felkelni, hogy mindenem fáj a teljes energiahiánytól és soha, de soha többé nem akarok kórházba kerülni!

Nem mondom, hogy könnyű elindulni ezen a hosszú és meglehetősen nehéz úton, de ha már egy ideje járod, rájöhetsz, hogy rohadtul megéri! Hiszen mindenki megérdemli, hogy boldog legyen, hogy végre őszintén tudjon mosolyogni és élvezze az életet, mert mint mindenki tudja, étel nélkül élet sincsen.

Ezt a sok bölcsességet egyébként mind akkor találtam ki, amikor bűntudat nélkül megettem egy egész szeletet Chase csokitortájából. Eddig fantasztikus telt a buli, annak ellenére, hogy nagyjából senkit sem ismerek a társaságból, csak néhány osztálytársat, akik jóban vannak Chaseszel, mégis egészen jól elvagyok. Rengeteget beszélgettünk, játszottunk és estére már a legkevésbé sem szorongtam, sőt perceken át csak szakadtam a nevetéstől, annyira jól szórakoztam. Chase "idióta" haverjai egészen jó fejek, bár a suliban nem tűnt úgy, tudnak ők egészen kedvesek is lenni. Megjegyezték, hogy mekkorát "glow up"-oltam a nyáron és bocsánatot kértek, amiért korábban szemétkedtek a hátam mögött. Volt pár menőbb csaj is a bulin, akik láthatóan féltékenyek voltak a kapcsolatomra a suli egyik leghelyesebb srácával, mégis amikor összefutottam velük a mosdóban történt egy olyan jelenet, ami az egész napomat feldobta.

  — Wow, Daisy, te nagyon megváltoztál a nyáron! — jött oda hozzám Regina, miközben éppen a kezemet szárítottam.

  — Köszönöm — fordultam meg és rámosolyogtam a két lányra.

  — Na, igen — helyeselt a közvetlenül mellette álló sötét hajú, piros miniszoknyát viselő lány, akinek nem tudtam a nevét, csak annyit, hogy az évfolyamtársunk. — Sokkal jobb lett az alakod!

Nagyon jól esett a dicséretük, olyan fura, de lányoktól egészen más jó véleményt hallani, mint a fiúktól. Mi ritkán bókolunk egymásnak, de ha igen, azt szinte mindig komolyan gondoljuk, ezért is örültem annyira, amikor Regina és a barátnője megjegyezték, hogy jó az alakom. De ami azután következett, sokkal jobb volt, mint amire valaha is számítottam.

  — Az is, de... a kisugárzása... — mondta a lánynak Regina. — Szinte ragyog!

És valóban így volt. Ragyogtam a boldogságtól, mint talán még sohasem. Egészen hajnali kettőig ugráltunk különböző zenékre és ittunk, persze figyeltem, hogy ne túl sokat, mert az azért nem lett volna túl jó ennyi idősen. Aztán hazaindultunk, minket Chase egyik idősebb haverja vitt haza a kocsijával, és mivel tegnap egy órás győzködés után sikerült meggyőznöm apát (egyébként nem is nekem sikerült, hanem Sarahnak), hogy hagy aludjak a barátomnál, a kocsiból kiszállva rögtön Chaseék lakásába mentünk.

***

  — Fantasztikus volt ez az este... meg ez az egész nyár... minden olyan jól végződött — Egymás mellett feküdtünk az ágyon és halkan beszélgettünk. Fejemet Chase mellkasán pihentettem, ő pedig kezével hátulról átkarolt és magához szorított.

  — Még nincs vége... — emlékeztetett Chase. — Sőt, most jön csak a leghosszabb időszak.

  — Ja, tényleg! A pótvizsga! — jutott eszembe. — Mit gondolsz, menni fog?

  — Remélem, mert rengeteget tanultam rá...

  — Oké, ha segítség kell, szólj — ajánlottam fel, bár fogalmam sem volt, hogy mit tudnék pont én segíteni neki. — Hiányozni fog ez a nyár...

  — Miért? — kérdezte.

  — Olyan jó volt.

  — És innentől csak jobb lesz. Együtt fogunk suliba járni, valahogy átvészeljük még ezt az utolsó évet az összes rémes matekórával és haláli tesivel együtt, aztán akárhová is megyünk, együtt fogunk maradni.

  — Tuti? — kérdeztem. — Nem fogsz egyszer csak egy idő után rám unni?

  — Viccelsz? Nagyjából egy teljes éve veled akarok lenni, de túl gyáva voltam, hogy odamenjek hozzád. Tudtam, hogy téged nem lehet csak úgy egyszerűen megszerezni, mint a többi lányt. Féltem, hogy sosem leszek elég jó neked.

  — Jobb vagy, mint gondolnád — válaszoltam.

  — Te is Daisy, soha az életben nem fogok nálad többre vágyni... És tudom, mindig azt gondolod, hogy sosem vagy elég jó, egyszer majd rá fogsz jönni, hogy nem is kell annak lenned. Csak az a lényeg, hogy boldogok legyünk és hogy itt legyünk egymásnak az összes hibánkkal együtt és akkor is, ha rengeteg hülyeséget is követünk el még az életünk során.

Ekkor Chase csókolgatni kezdte a nyakamat, majd megmarkolta az egyik mellemet. Hamarosan lerántotta rólam a felsőmet, így a cicim kibuggyant a melltartómból. Abban a pillanatban éreztem, ahogy Chase farka hirtelen megfeszült. Izgatottan néztem felhevült arcára, az ajkai feldagadtak a csókolózástól, könyörgő pillantással jeleztem, hogy ne hagyja abba, amit csinál.

  — Chase — sóhajtottam, ahogy szívogatni kezdte az egyik bimbómat, majd az egész testem megremegett. Egyre hevesebben ringatóztam rajta, őrjítő érzés volt, és szinte remegve vártam az újabb és újabb érintéseit.