𝑆𝑜𝑠𝑒𝑚 𝑒𝑙𝑒́𝑔 𝑗𝑜́ || ✔

𝙩𝙞𝙯𝙚𝙣𝙣𝙚𝙜𝙮𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩

Már alig vártam a másnapot, hogy végre kiengedjenek a kórházból és találkozzak apával, miss Whitetal és természetesen Chaseszel. Reménykedtem, hogy meg fogjuk tudni végre beszélni a dolgokat és olyan lesz a kapcsolatunk, mint pár nappal ezelőtt, esetleg még közelibb. Viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy még ma este meglátogat.

Bár nem volt látogatási idő, ő egyszerűen csak besétált, ezzel totál magára haragítva a recepcióst, de mint tudjuk, Chase Knightot az ilyenek a legkevésbé sem érdeklik. Szóval így történt, hogy beállított egy doboz kajával a kezében és mintha egyáltalán nem lett volna semmi feszkó közöttünk az utóbbi időben, mosolyogva átnyújtotta és leült az ágyam szélére.

  — Chase, muszáj megbeszélnünk a történteket... — emlékeztettem őt két falat kelbimbó között, mert meguntam, hogy csak csendben bámulja, ahogy az egyik kedvenc zöldségemet és sült csirkehúst falatozok. Vajon véletlen esett erre a választása vagy emlékszik, mikor azt mondtam neki, szeretem a kelbimbót?

  — Igazad van... szóval... izé... a húgom gondolom már járt itt...

Bólintok. 

  — Igen, elmondott pár dolgot. És... én tudni akarom, hogy mit gondolsz rólam igazából.

  — Őszintén?

Ismét bólintok, kissé félve a válaszától.

  — Azt gondolom, hogy aranyos vagy, de nagyon makacs is. Gyakran vagy túl komor és nehezen bízol meg az emberekben, amit meg is értek, de hidd el semmi okod nincs az egészre. Ha kicsit jobban meg tudnál nyílni, mindenki láthatná, milyen nagyszerű lány vagy és szó szerint mindenki veled akarna lógni. Gyönyörű vagy, a mosolyodat szeretem a legjobban, de sajnos csak nagyon ritkán látom. Gyakran úgy érzem, nem szeretsz velem lenni, és csak egy seggfejnek tartasz, amit maximálisan meg is értek, de amikor a karjaimban tartottalak, akkor kezdtem reménykedni abban, hogy talán... talán te sem vagy teljesen közömbös irántam. Na — csapta hirtelen össze a tenyerét. — Kérsz inni? — láthatóan zavarban van, így bólintok.

Szóval szereti velem tölteni az idejét és aranyosnak tart. Talán Emmának igaza volt... Talán tényleg szeret. Azt hiszem én is szeretem.

  — Chase, van most barátnőd?

  — Nem, még nincs.

  — És mi tart vissza? — kérdeztem. — Talán van valakije?

  — Nem, tudtommal nincs — mondta, közben mélyen a szemembe nézett. — De nem igazán tudom, hogy mondjam el neki, hogy szeretem...

  — Miért? Az iskolában úgy tűnt nagyon is mestere vagy az egész csábítás dolognak...

  — Az teljesen más — jelentette ki határozottan. — Egyik sem volt olyan, mint amilyen az a lány, akit szeretek.

  — Talán... rajtam gyakorolhatnád a vallomásodat — ajánlottam fel a vicc kedvéért, hogy kissé oldódjon a hangulat és hogy ne csak a mellkasomat belülről ütögető szívem ütemére tudjak figyelni.

  — Rendben. Amióta csak rám bíztak felelősnek érzem magad értem. Mégis sosem tudtam csak egy feladatként tekinteni rád. Egyre jobban megismertelek, sokat nevettünk együtt és már az első pillanatban feltűnt, hogy különös módon szeretek veled lenni. Rengeteget jelentesz számomra, és annyira sajnálom, hogy többször is elbasztam, úgy viselkedtem veled, ahogy egyáltalán nem érdemelted meg, csak mert nem tudtam a helyén kezelni az érzést, hogy életemben először valóban bele szerettem valakibe.

  — Én sem... — vallottam be őszintén.

  — Ja, és úgy érzem megváltoztattál, melletted egészen más vagyok. Igazán jó volt veled ez a pár hét, végre igazán boldog lehettem, nem csoda, hogy egész nap csak arra vártam, hogy végre átmehessek hozzátok. Hála neked rájöttem arra is, hogy mit akarok csinálni a jövőben. Már egy ideje nem érdekel a cigaretta, meg azok a hülye bulik sem, amiken hülye módon részegre ittam le magamat. Esküszöm, hogy semmi más nem érdekel már, csak az, hogy veled lehessek! Szóval szomszédlány, lennél a barátnőm?

Irtó cukin mosolygott, én pedig a vicc kedvéért körbepillantottam, hogy biztos nekem mondta-e ezt a sok szépet. Aztán mikor végre meggyőződtem, hogy tényleg nekem, a nyakába ugrottam.

  — Igen, igen és igen Bunkósrác!

  — Hát jól van, akkor holnap este, ha már jobban érzed magad, elviszlek randizni. Most viszont pihenj, én pedig megyek, mert nem igazán akarom még ennél is jobban magamra haragítani a recepciós urat. A végén még rám hívja a zsarukat...

Aztán elment. De én nem aggódtam, mert tudtam, hogy másnap újra találkozni fogunk. És azután is. Mi most tényleg járunk!? El sem hiszem... Miért pont Chase Knight? Miért pont én? De leginkább: miért pont mi? Holnap lesz az első randink! Én pedig képtelen vagyok tisztán gondolkodni... Na jó, azt hiszem tényleg pihennem kéne, hogy holnapra teljesen jól legyek és végre kiszabaduljak erről a helyről. Nem is, előbb inkább ennem kellene egy kicsit. Ah, remélem maradt még egy kis kelbimbó!

Na jó, tényleg teljesen megőrültem!