Egyszer talán

Hatodik rész

Gyönyörűen ragyogtak a csillagok az égbolton. Volt valami megnyugtató abban, hogy ott voltak. Miután órákon keresztül forgolódtam az ágyamban, és képtelenségnek tűnt, hogy elaludjak, felkaptam egy pokrócot, és kiültem az egyik napozó ágyra a medence mellé.  Mert naná, hogy egy hatalmas medencéjük is volt. Általában nem volt problémám az alvással, a munka és az iskola lefárasztott eléggé ahhoz, hogy már korán lefeküdjek, és végig aludjam az éjszakát, de ma este elkerült az álom. Néztem, ahogy a hold fénye visszatükröződött a medence vizén, és arra gondoltam, hogy talán most, az életemben először, minden rendben lesz. A gondolataimból a teraszra vezető ajtó nyílása, és valaki nevetése rántott ki. Egy fiú jött ki az ajtón, vállig érő, enyhén hullámos sötét barna haj, széles váll, és mellkas, amit egy fehér póló takart. Amikor meglátott, zavartan túrt a hajába, körülnézett, majd elmosolyodott, és oda jött hozzám. 
- Szia – ült le a mellettem lévő napozóágyra úgy, hogy velem szembe legyen. 
A holdfény rávilágított, így tökéletesen láthattam markáns arcát. Szögletes áll, kicsit kiugró arccsont, helyes orr, érzéki, dús ajkak. És azok a szemek. Olyan szürkék, mint a hold, és most egyenesen engem néztek, nekem pedig olyan érzésem volt tőle, mintha egyészen a lelkemig látna.
- Szia – mosolyogtam rá. 
- Kai vagyok.
- Sienna
Mielőtt mondhatott volna még valamit, a teraszajtó ismét kinyílt, és egy másik fiú jött ki rajta két poharat, és egy üveg alkoholt hozva. Oda ért hozzánk, leült Kai mellé, majd rám nézett, én pedig egy pillanatra elszörnyedtem. Nem attól, ahogy kinézett, mert igazán jóképű, és vonzó volt rövidre nyírt barna hajával, óceánkék szemeivel, és a szépen ívelt szájával, sőt még az sem rontott az összképen, hogy az orra egy picit görbe volt, mintha már egyszer el lett volna törve. Attól szörnyedtem el, hogy a szemöldöke fel volt repedve, ahogy a szája is, és a jobb arccsontján a sötétség ellenére is láttam a zúzódást. 
- Szia, te ki is vagy pontosan? – döntötte oldalra a fejét, és összehúzott szemöldökkel méregetetett. Legalábbis az arcomat, nekem pedig akkor jutott eszembe, hogy úgy ahogy rajta, rajtam is kék zöld foltok találhatóak.
- Sienna vagyok, te pedig?
- Áh, Greyson lánya. Alex vagyok, de nyugodtan szólíthatsz bátyónak is – adta oda az egyik poharat Kai-nak, majd töltött mind a kettőjüknek a borostyánszínű italból.
- Bátyónak? – ráncoltam a szemöldökömet.
- Hiszen mostantól egy család vagyunk nem igaz? Egy kibaszott nagy boldog család – mosolygott gúnyosan. – Úgyhogy iszom is erre egyet húgi – emelte meg felém a poharát, majd egy húzásra kiitta a tartalmát. Ha azt mondanám, hogy Alex ellenséges viselkedése nem lepett meg, akkor hazudnék. Nem tudom, hogy mire számítottam, de Florence meleg fogadtatása után, talán azt gondoltam, hogy Alex-nek sem lesz azzal baja, hogy itt vagyunk. Hát nagyon úgy tűnik, hogy tévedtem. 
- Azt hiszem, én vissza megyek a szobámba – álltam fel.
- Hová ez a nagy sietség? Meg se ismerkedünk egymással egy kicsit? Igyál velünk egyet, közben pedig elmesélhetnéd, hogy mi történt veled – intett az arcom felé. 
- Köszi, de kihagyom.
- Jaj, ne legyél már ilyen unalmas, vagy talán attól félsz, hogy az apád rajta kap egy kis késő esti iszogatáson?
- Alex, hagyd már – szólt rá Kai.
- Jóéjszakát – szóltam oda nekik, és bementem a házba. 
Szerettem volna azt hinni, hogy azzal, hogy ide jöttünk minden rendben lesz, de úgy tűnik „ a minden rendben„ még várat magára. Sebaj, egyszer talán annak is eljön az ideje.