Egyszer talán

Tizenharmadik rész

Amit Jay mondott, hogy hamarabb ugranék le az iskola tetejéről, mint hogy bulizni menjek, közelebb állt az igazsághoz, mint azt bárki is gondolna volna, most mégis itt állok az egyik évfolyamtársam háza előtt Sere-vel és Cam-el az egyik oldalamon, Jay-el pedig a másikon. 
Miután Sere a hét hátralévő felében minden nap győzködött, valamint bulis GIF-eket küldött esténként, kezdett megesni rajta a szívem, de a változást azt hozta meg, mikor megkérdezte tőlem, hogy miért vagyok ennyire az ötlet ellen, és mivel azt a választ, hogy csak mert, nem fogadta el, jobbnak láttam bele menni, mint elmondani az igazságot. Azt hiszem van, ami sosem változik. Például, hogy akkor is eltitkolsz dolgokat mások elől, amikor nem kellene, mert megértőek lennének, de te a megszokások rabja vagy, így kapásból nem mondasz nekik semmit. Greyson nem örült az ötletnek, Florenc pedig annál inkább. Azt mondta, hogy nagyon jó dolog, hogy máris vannak barátaim, és hogy szeretnének időt tölteni velem, mire Greyson azt mondta, hogy a bulizás nem számít együtt töltött időnek. Erre Florence azt mondta, hogy a történtek ellenére egy felelősségteljes lány vagyok, és tudja, hogy megbízhat bennem, és a döntéseimben is. Szóval végül eljöttem, és Jay is velem jött.
Nem örültem neki, hogy itt van, sose gondoltam volna, hogy én leszek az, aki el fogja hozni egy buliba, ahogy azt se gondoltam volna, hogy én valaha is részt veszek egyen. De az osztálytársai be voltak pörögve, ő pedig nem akarta kihagyni így, hogy végre vannak akik szóba állnak vele, és nem csak amiatt szólnak hozzá, hogy gúnyolódjanak rajta. Azonban, mielőtt elindultunk volna, otthon megeskettem, hogy nem iszik egy kortyot se. 
- Hidd el, hogy jól fogod magad érezni – kiabálta túl a zenét Sere, miután bementünk a házba. Jay elment megkeresni a saját barátait, mi pedig a konyha felé vettük az irányt. Még sose voltam egyetlen buliba sem, mégis ahogy körbe néztem a tömegen, és a különböző állapotokban lévő embereken, arra a következtetésre jutottam, hogy köszönöm szépen, de én ezek nélkül az élmények nélkül is teljesnek érzem az életemet, és hogy inkább töltöm az estémet egyedül, egy jó könyv társaságában, mint így. 
- Sziasztok, mit adhatok? – mosolygott ránk Mark a hűtőnek dőlve. Mark, Nash legjobb barátja volt, ugyan abba az osztályba jártak, mint Alex és Kai. Szőke haja beállítva állt feje tetején, kék szemei kicsit már ködösek voltak. Egyszerű kosarat shortot, és fehér pólót viselt.
- Vodkát anyucinak – csapott a pultra Sere.
- És nekes, Sienna?
- Semmit.
- Semmit? – kérdezett vissza, mint aki rosszul hallotta.
- Semmit. 
- Hát jó – rántotta meg a vállát, majd Sere elé tett egy felespoharat, amibe vodkát töltött, Cam elé pedig lerakott egy sört.
- Igyál velem Sienna – nézett rám Sere, de én csak megráztam a fejemet.
Szó se lehet róla, hogy magamba döntsek akármilyen alkoholt. 
- Majd én iszom akkor helyetted is – intett Mark-nak, hogy töltsön még egyet. Tekintetemmel Jay-t kerestem a tömegben, de nem láttam, úgyhogy lábujjhegyre álltam, hátha így észreveszem valahol, de nem jártam szerencsével.
- Kit keresel? – állt mellém Mark.
- Az öcsémet.
- Nyugi Sena, tud vigyázni magára – mosolygott rám Sere. – Ma estére kapcsold ki a nagy nővér szerepedet, és engedd el magadat egy kicsit. Jay-el biztos minden rendben van, és jól érzi magát.   
Ettől féltem én is. Hogy túl jól fogja érezni magát. 
Elég hamar, eléggé ittas állapotba került mindenki, én pedig csak ültem a kanapén, miközben egy doboz kólát szorongattam, és próbáltam elengedni magamat. Nem tudom, hogy mennyi ideig ültem ott, miközben a körülöttem lévők minden féléről beszélgettek, próbálva engem is bevonni. Mindig is úgy gondoltam, hogy nincs szükségem barátokra. Hogy megelégszem azzal, hogyha a suliban mindenki békén hagy, és egyedül ebédelek, mert tökéletesen jól elvoltam úgy. Azt gondoltam, hogy az, hogy egyedül vagyok, nem egy rossz dolog, mert így legalább nincs senki, aki kérdéseket tenne fel a sebekkel, anyával, vagy velem kapcsolatban.
Tényleg szentül hittem ebben.
De most, ahogy itt ültem az osztálytársaimmal, és évfolyamtársaimmal körülöttem, azt éreztem, hogy én is ide akarok tartozni. Talán ideje lenne kicsit feszegetni a határaimat, és megnézni, hogy mi az amit még elbírok, és mi az amit már nem. Talán ideje, hogy az elzárkózás helyett, elkezdjek kinyílni, és új emberekkel megismerkedni. És talán olyan dolgok várnak rám, amikre sose gondoltam volna. 
- Sienna – szólított meg az egyik osztálytársam, Aaron. – Hogy érzed magad a Lakeford-ban?  
- Jól. Mindenki kedves, vagy legalábbis majdnem mindenki. 
- Azt hallottam, hogy az anyád egy drogos volt, és meghalt, miután túladagolta magát – szólalt meg Audry, Elijah öléből. A barátnői kuncogni kezdtek, a többiek pedig lefagytak az ide nem illő mondat hallatán, én viszont pókerarccal válaszoltam neki.  
- Mindent elhiszel, amit mondanak neked? – kérdeztem vissza.
- Ha biztos a forrás, akkor igen.
- Én pedig azt hallottam, hogy hármasban szeretsz kefélni, mert Elijah egyedül nem elég neked - vágott vissza Sere.
- Te kis ribanc - ugrott volna fel Audry, de Elija a derekánál fogva egyhelyben tartotta.
Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy vajon ki mondhatta ezt a dolgot Audry-nak. Alex bármit megtenne, hogy idegesítsen, és kihozzon a sodromból. Én könnyen elengedtem a fülem mellette, de hogyha Jay-nem mondták volna ezt, ő nem tudta volna higgadtan kezelni a dolgot.
- Szóval akkor nem igaz? – kérdezte Elijah.
- Nem, nem igaz. Az anyám meghalt, de nem volt drogos. 
- Akkor hogy halt meg?
- Semmi közötök hozzá.
- Na jólvan, szerintem evezzünk valami békésebb vizekre – állt fel Mark. – Ki kér egy sört?
Úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy megkeressem Jay-t, amikor is Sam állt meg a társaságunknál, és körbenézett rajtunk, miközben idegesen morzsolta az ujjait. 
- Sienna, velem tudnál jönni?
- Baj van? - pattantam fel a kanapéról.
- Jay...ömm...nincs valami jól – nyelt egy nagyot.
- Hol van? 
- Hátul.
Elindultam a Sam után, de a tömeg nem könnyítette meg a dolgomat. Minden oldalról nekem ütköztek, és valaki még rám is borította a pohara tartalmát, ami miatt a pólóm kényelmetlenül tapadt a mellkasomra, és a sör savanyú szaga kúszott az orromba. Végül átverekedtem magam a tömegen, Sam pedig előttem sietve mutatta az utat. Jay egy asztalra volt borulva, teljes mértékbe kiütötte magát, én pedig pánikolva guggoltam le mellé.
- Jay – ráztam meg, mire motyogott valamit. – Jay – ráztam meg jobban, és éreztem, hogy a pánik kezd eluralkodni rajtam. Semmit nem érzékeltem a külvilágból, csak Jay-t láttam magam előtt, majd a képet anya váltotta fel, ahogy annyira részeg volt, hogy felkelni se bírt, és a konyha asztalra dőlve aludt, vagy a konyhapadlón feküdt. Szemem előtt cikáztak az elmúlt évek képei. Piásüvegek. Anya ájultan. Anya egy üveg borral. Anya holtan. Éreztem, hogy kezdek szétesni, a szemem szúrt a visszatartott könnyektől, a torkom elszorult, és egész testem remegett.
- Jay, kérlek – csuklott el a hangom. 
- Hé – érintette meg valaki a vállamat, aztán érzékeltem, hogy leguggolt mellém. Oldalra fordítottam a fejemet, és Kai szürke szempárjával találtam szembe magamat. – Minden rendben lesz. 
Semmi sem volt rendben. Féltem, és féltettem Jay-t, de ahogy a szürke szemébe néztem, valamiért hittem neki. Elhittem neki, hogy minden rendben lesz. Vettem egy mély levegőt, majd még egyet, felálltam, és mielőtt bármit is mondhattam, vagy csinálhattam volna, Kai felkapta Jay-t, és a vállára rakta. Kimentünk a kocsimhoz, Kai befektette Jay-t a hátsó ülésre, én pedig becsuktam az ajtót, majd a hideg ablaknak támasztottam a fejemet. Ilyen állapotban látni őt, ahogy ott fekszik majdnemhogy eszméletlenül, egyszerűen képtelen voltam elviselni. A szívem szakadt meg.     
- Nem lesz semmi baja, csak ki kell aludnia magát – dőlt neki a kocsinak mellettem Kai, mire felemeltem a fejemet, és rá néztem. 
- Héé – emelte fel a kezét, és elkezdte a könnyeimet törölgetni. Észre se vettem, hogy sírok.
- Jay-el minden rendben lesz? – kérdezte valaki, mire oda kaptam a fejemet, és akkor láttam meg, hogy Sere, és Cam is kint állnak velünk, valamint pár lépéssel messzebb Alex cigizik. Hát persze, hogy ő is itt van, annak ellenére, hogy otthon kellene lennie, mert még mindig szobafogságban volt.
- Csak aludnia kell – válaszolt helyettem Kai. 
- Azt hiszem én megyek – léptem el Kai mellől, és Sere-hez mentem. – Tudom, hogy megígértem, hogy haza viszlek titeket, de…
- Ugyan már – legyintett Sere. – E miatt ne fájjon a fejed. Vidd haza az öcsédet. 
- Holnap beszélünk.
- Ne menjek veled? – kérdezte Sere.
- Majd én elkísérem.
- Egyedül is boldogulok – néztem Kai-ra.
- Nem akarom, hogy ilyen állapotban vezess. 
- Én legalább nem ittam alkoholt.
- Ahogy én sem. 
Felesleges volt vitába szállni vele, és igazából semmi kedvem nem volt vezetni, úgyhogy inkább beszálltam a kocsiba. Az ablakon keresztül intettem a többieknek, és még láttam Alex hátát, ahogy visszaindult a házba, majd Kai gázt adott, és elindultunk. A házhoz érve Kai kihalászta Jay-t a hátsóülésről, csendben felvitte a szobájába, és ledobta az ágyra. Le vettem róla a cipőjét, rá hajtottam a takaróját, és kimentünk a szobájából. Ott álltunk a sötétben egymással szemben, hallgattuk ahogy a másik levegőt vesz, és néztük egymást. Kai közelebb lépett hozzám, orromat betöltötte parfümjének fás illata, és a szívem akaratlanul is gyorsabban kezdett el dobogni. Felemelte a kezét, hogy a fülem mögé tűrjön egy hajtincset, én pedig belesimultam az érintésébe, ami engem lepett meg a legjobban. Sose kívántam senki érintését, most mégis azt akartam, hogy az előttem álló fiú öleljen át, és egész éjszakai a karjaiban tartson. 
- Sienna – suttogtak a szavakat, miközben közelebb hajolt hozzám, de ezt a bensőséges  pillanatot megzavarta a gyomrom korgása, ami fülsüketítőnek hatott ebben a nagy csendben. 
Kai halkan elnevette magát, amitől nekem is mosolyra húzódott a szám, majd elléptem mellette, és a konyhába mentem. A szekrényből kivettem egy doboz Pop Tarts-ot, és felültem a konyhapultra, miközben eszegetni kezdtem. 
- Nem éppen valami laktató étel – nyúlt bele a dobozba ő is. 
- Hajnali kettő van – néztem a sütőn lévő digitális órára. – Nem akarom felkelteni Greysonékat azzal, hogy leállok kaját csinálni magamnak, úgyhogy marad ez. 
Nem szerettem volna, hogyha felébrednek, és magyarázkodnom kelljen, hogy Alex legjobb barátja mit is keres a házban hajnalok hajnalán. Florence így is elég ideges lesz, hogyha rájön, hogy Alex kiszökött, és elment bulizni. Kíváncsi vagyok, hogy vajon haza ér-e mire felkel Florence és Greyson. Bár nem is értem, hogy miért érdekel ez engem. Az ő élete, úgy cseszi el a dolgokat, ahogy csak akarja. 
- Nagyon elgondolkodnál valamin.
- Csak egy kicsit – mosolygok rá. 
- Mi jár abban a fejedben?
- Egy kis ez, egy kis az. Minden. Semmi. 
- Ismerős. És egyébként hogy tetszik itt Greyson-nál?
- Egyre jobban. Greyson és Florence fantasztikus emberek. Mindent megtesznek, hogy Jay és én jól érezzük itt magunkat. Tárt karokkal fogadtak minket és egy pillanatig se éreztették velünk azt, hogy ne tartoznánk ide, vagy hogy ne látnának szívesen, attól függetlenül, hogy Jay-nek nem Greyson az apja. A házat is kezdem egyre jobban megszokni, ahogy azt is, hogy éjszakánként egyedül vagyok, és hogy suli után nem kell egyből a munkahelyemre rohanni. Alex távolságtartó, és nem szereti, hogy itt vagyunk. Folyton piszkálódik, és kötekszik velünk, de leginkább nem megyünk bele a játékába - rántottam meg a vállamat.
- Hogy értetted, hogy kezded megszokni, hogy egyedül vagy? – billentette oldalra a fejét érdeklődően, én pedig szidtam magamat, amiért kicsúszott a számon ez a mondat. Gyorsan kutattam valami hazugság után, de végül megfogadtam a saját tanácsomat, és ahelyett, hogy bezárkóztam volna, megpróbáltam megnyílni egy kicsit. Volt egy olyan érzésem, hogy Kai-ban megbízhatok, és hogy sose adná tovább senkinek se azt, amit elmondok neki. 
- Jay-el éveken keresztül osztoztunk egy szobán, így mikor ide jöttünk, fura volt, hogy esténként nem hallottam a szuszogását.
Kai ahelyett, hogy elkezdett volna sajnálkozni rajtam, csak elraktározta az információt, amiért végtelenül hálás voltam neki. Sokáig beszélgettünk még, kérdezgetett a régi iskolámról, hogy mit dolgoztam, és hogy milyen volt a város, ahol laktam. Cserébe ő is mesélt nekem az életéről, a gyerekkoráról, és a családjáról. Remekül éreztem magamat vele, nem akartam, hogy még véget érjen ez az este, és hogy Kai haza menjen, de a végtelenségig se maradhattunk a konyhában, miközben nassoltunk, és beszélgettünk.
- Azt hiszem ideje mennem – pillantott az órára, ami fél ötöt mutatott. 
- Kikísérlek – ugrottam le a pultról. 
Gyönyörű volt az ég, ahogy a felkelő nap sugarai megvilágították az égboltot a felhők között. Egy örökkévalóságig tudtam volna nézni. 
- Gyönyörű nem igaz? – suttogtam, mintha az, hogyha hangosan beszélek, megtörte volna a varázst.
- A leggyönyörűbb – állt meg közvetlenül mögöttem Kai. Éreztem a testéből áradó meleget, és legszívesebben neki dőltem volna, de nem tettem.
- Köszönöm – fordultam vele szembe. 
- Micsodát?
- Mindent. Hogy haza hoztál minket, és hogy kedves voltál velem.
- Bármikor – mosolygott rám. 
- Basszus. Te hoztál haza minket. Hogy fogsz haza jutni? – jutott eszembe. 
- Már hívtam egy taxit.
- Elvihetted volna a kocsimat is – sütöttem le a szememet, mert rosszul éreztem magamat, hogy miattam taxi-t kellett hívnia.   
- Hé – nyúlt az állam alá, és felemelte a fejemet, hogy a szemembe nézzek. – Jól éreztem magamat veled. Rég nem éreztem így magamat senki mellett. 
Nem tudtam, hogy mit is kellene mondanom erre, de úgy látszik Kai-t nem zavarta.
- Szia – hajolt közelebb hozzám, és egy puszit adott az arcomra. 
- Szia.
Kint maradtam, amíg Kai végig sétált a kapuig tartó beton úton, majd mikor bezárta maga mögött a kaput, én is vissza mentem a házba, és életemben először mosollyal az arcomon aludtam el.