Egyszer talán

Hetedik rész

A redőny résein beszűrődő napfényre keltem, és a kezemmel próbáltam védeni magamat ellene. Laposakat pislogtam, miközben felültem az ágyamban, és mikor körülnéztem, egy pillanatig nem is tudtam, hogy hol vagyok. Aztán eszembe jutott a tegnapi nap. Greyson a munkahelyemen, Josh fenyegetőzése, Florence kedvessége, aztán eszembe jutott Alex is. Miután otthagytam őt, és Kai-t, még sokáig forgolódtam. Nem voltam hozzászokva a puha ágyakhoz, és párnákhoz, ahogy ahhoz se, hogy egyedül legyek éjszak. Az évek során megszoktam magam mellett Jay szuszogását. Remélem, hogy legalább ő jól aludt.
Miután sikeresen kitúrtam a szekrényem előtt álló rengeteg szatyor közül egy megfelelő nadrágot, és pólót, kibújtam a pizsamámból, hogy magamra vegyem őket. Florence és Greyson elvittek minket tegnap ruhát vásárolni, ami ellen tiltakoztam, amikor pedig megláttam az árukat – hogy egy felső annyiba került, mint a havi villany számlánk – még hevesebben tiltakoztam, de Florence a lelkemre kötötte, hogy ne foglalkozzak az árakkal, ugyanis a pénz nem számít. Ő könnyen mondta ezt, de mikor a nap minden percében, reggeltől estig azért dolgoztál, hogy legyen villany, és víz a házban, és még enni is tudjatok, akkor nem tudsz elsiklani az olyan dolgok felett, hogy egy póló miért kezdődik száz dollárnál. De Florenc hajthatatlan volt, mind a kettőnknek bőszen vásárolta a ruhákat, cipőket, nekem pedig még ékszereket és táskákat is választott. Állítása szerint egy nőnek igenis legyen a ruhájához illő ékszer, cipő, és táska. Én eddig is megvoltam ezek nélkül, de nem szerettem volna megbántani, úgyhogy inkább befogtam a számat, és próbáltam lelkesedni, ahogy egyik üzletből a másikba mentünk át.
Felvettem egy combközépig érő laza nadrágot, egy egyszerű fekete pólót, belebújtam a papucsomba, és elindultam, hogy kávét szerezzek, aminek hatására, hátha kimegy az álmosság a szememből. A lépcsőn leérve, az étkező felé vettem az irányt, ami egy hosszú gránitpulttal volt elválasztva a konyhától, a pult előtt pedig három bárszék volt. Ez a ház minden alkalommal lenyűgözött. A többiek, Alex kivételével már ott voltak, és reggeliztek. A hosszú asztal megvolt terítve, és mindenféle gyümölcsök, péksütemények, lekvárok, gofrik, és palacsinták voltak rajta. Ki csinálta ezt? Ők minden nap így reggeliznek?
Az asztal egyik oldalán Grayson ült, mellette pedig Florenc, a másik oldalon pedig Jay, aki már jóízűen reggelizett. Ahogy át néztem a konyhába, a pult mögött megláttam egy ötven év körüli nőt, és azonnal választ is kaptam a kérdésre, hogy kinek a munkája az asztalon látható finom ételek. A nő éppen a pultot törölgette, most azonban felkapta a fejét, mintha megérezte volna, hogy valaki figyeli, és rám nézett. Barátságosan elmosolyodott, kilépett a pult mögül, és odajött hozzám.
- Jóreggel kisasszony – sötétbarna haja kontyba volt fogva feje tetejére, itt-ott ősz hajszálak vegyültek bele, barna szemei melegséget sugároztak, orrát és arcát szeplők keretezték, mosolya pedig kedves volt. Engem is mosolygásra késztetett. Mary-re emlékeztetett. 
- Jó reggelt – mosolyogtam rá.
- Ő itt Caroline. Ő készíti nekünk az ételeket, valamint tartja rendben a konyhát – mosolyodott el Florence. 
- Sienna vagyok. 
- Tudom. Mr.Silverman tájékoztatott az érkezésetekről. Ha valami mást szeretnél enni, az asztalon lévő ételeken kívül, akkor szólj, és megcsinálom neked. 
- Köszönöm, de én is megtudom csinálni magamnak, ha mást szeretnék – mosolyogtam rá. Zavarban voltam. Általában én voltam az, aki főzött, nem pedig akire főztek. 
- Ugyan már kisasszony. Ha bármire szüksége lenne csak szóljon.
- Rendben van. 
- Esetleg egy kávét a reggelihez? Vagy teát? Narancslevet?
- Én is el tudom készíteni, ne fáradjon vele.
- Igazán nem fáradtság, ez a munkám kisasszony. Nos, mit hozhatok? – érdeklődött kedvesen.
- Kávé-t kérnék. Két cukorral, kevés tejjel – mosolyogtam rá zavartan. – Köszönöm. 
- Én is úgy szeretem – hallottam meg Grayson hangját. 
Oda mentem Jay-hez, aki jóízűen reggelizett, összeborzoltam a haját, és az arcát magam felé fordítottam. Szemöldöke zöld színben pompázott, arccsontja pedig a lila árnyalataiban, itt ott egy kis zölddel, szeme alatt csúnya, fekete monokli húzódott. Még csúnyább volt, mint tegnap.
- Jó csúnya – ráztam meg a fejemet. – Bekented?
- Aha.
- Hogy aludtál? – kérdeztem tőle, miközben leültem mellé.
- Nem túl jól – mosolygott rám. Szeme fáradtan csillogott, úgy ahogy valószínűleg nekem is. – Te?
- Valahogy úgy, én is.
- Van valami baj az ágyatokkal? – kérdezte Florence.
- Nem, minden a legnagyobb rendben van.
- Csak furcsa volt, hogy hosszú idő után külön vagyunk – nézett rájuk Jay. 
Grayson és Florence arca meglágyult, szemükbe szomorúság költözött. – De nagyon tetszik a szobám – folytatta Jay. – Köszönöm szépen. Tényleg.
- Örülök neki – mosolygott rá Grayson. 
- A kávéja kisasszony – tette le elém Caroline. 
- Köszönöm szépen – néztem rá hálásan. 
Még mindig zavarban voltam kicsit attól, hogy ő készítette el nekem a kávémat, holott én magam is megtudtam volna csinálni. Nem vagyok hozzá szokva az efféle kiszolgáláshoz, sőt semmilyen féle kiszolgáláshoz se. 
Csendben reggeliztünk tovább, amikor is Alex csoszogott be a nappaliba, sötétbarna haja össze vissza állt, mögötte pedig Kai jött, aki álmosan dörzsölgette a szemét.
- Mi az isten történt veled? – kérdezte Florence Alex-től, amikor meglátta, hogy hogy néz ki az arca. 
- Semmi – válaszolta mogorván a fiú.
- Alex – csattant fel Florence. – Mi történt veled, és hol voltál tegnap egész délután és éjszaka? Megbeszéltük, hogy itthon leszel, mikor Sienna-ék jönnek. 
- Sienna-ék? – kérdezett vissza Alex, és felém fordította a fejét, majd kicsit előrébb dőlt, és észre vette mellettem Jay-t, aki szintén őt nézte. – El is felejtettem, hogy ketten vagytok – húzta gúnyos vigyorra a száját pont úgy, mint tegnap este. – Szép kis csapat gyűlt itt össze. Úgy néz ki, hogy Kai kivételével mindenki bele kötött valaki olyanba, akibe nem kellett volna – utalt a hármunk arcát borító zúzódásokra. 
- Kai, mi történt? – fordult Greyson a fiú felé. Úgy tűnik, hogy nem lepte meg sem őt, sem pedig Florence-t, hogy itt éjszakázott.   
- Semmi nem történt – válaszolta Alex. 
- Rendben van. Kérem a kocsid kulcsait – nyújtotta ki a kezét Florence. 
- Nincs itt a kocsim. 
- Akkor hol van?
- Ben-ék háza előtt. Kai hozott haza este. 
- Akkor reggeli után Kai-al elmegyünk érte.
- Én is haza tudom hozni a kocsimat.
- Tudom, de legközelebb, akkor fogsz beleülni abba a kocsiba, ha megtanulsz tiszteletteljesen viselkedni.
- Hát ez remek – morgolódott Alex.
- Saját magadnak köszönheted fiatal ember – zárta le a vitát Florence.
Kíváncsi voltam, hogy Alex miért viselkedett az anyukájával is ilyen bunkón, és hogy mi történhetett vele, amitől ilyen lett. 
- Ne haragudjatok a fiam viselkedése miatt, nem így terveztem azt, ahogy megismerkedtek egymással – nézett ránk bocsánatkérően Florence, mire Alex felhorkant.
- Semmi baj – mosolyogtam rá. 
- Szerinted felmehetek a szobámba, vagy megkell várnom, amíg mindenki megreggelizik? – suttogta Jay.
- Szerintem nyugodtan mehetsz, de én is megyek veled – megittam a maradék kávémat, majd felálltam az asztaltól Jay-el együtt. – Köszönjük a reggelit – néztem rá Mary-re, majd felvettem a két tányért, és bögrét, hogy a mosogatóhoz vigyem, de Mary azonnal odajött, és kivette őket a kezemből. 
- Majd én elintézem ezeket.
- Köszönöm.
- Sienna, várj egy percet – szólt utánam Greyson. – Arra gondoltam, hogy délután csinálhatnánk valamit kettesben. 
- Játssza az apa szerepet, miután tizenhét évig leszarta a saját gyerekét – hallottam  magam mögül Alex hangját, de figyelmen kívül hagytam.
- Az remek lenne – néztem rá. 
A szobámba neki láttam kipakolni, és összehajtogatni a sok ruhát, de ahelyett, hogy fogytak volna úgy tűnt, mintha egyre csak több lenne belőle. Miután a két szekrényem megtelt, kinyitottam a gardrób szoba ajtaját, amit tegnap meg se néztem. Felkapcsoltam a lámpát, és elém tárult a helység. Velem szemben, valamint két oldalt kisebb nagyobb méretű polcok voltak, és igazából az egész szoba úgy nézett ki, mintha egy nagy szekrény lenne, csak ajtók nélkül. Vajon mit dolgozhat Greyson és Florence, hogy megengedhetnek maguknak egy ilyen fényűző házat? Szemrebbenés nélkül vettek nekem és Jay-nek dolgokat, mintha sose fogynának ki a pénzből. Biztosan jó lehet így élni. Egy kopogás szakított ki a gondolataimból, úgyhogy kijöttem a gardróbból, és kinyitottam az ajtó, ami előtt Jay állt.
- Te most tényleg kopogtál? – nevettem fel.
- Valahogy így tűnt helyesnek – rántotta meg a vállát, és elsétált mellettem. 
- Unatkozol? 
- Kicsit – dobta le magát a kanapéra.
- Elpakoltad már a ruháidat? 
- Annyira azért nem unatkozok. 
- Jay – szóltam rá. – Majd segítek, miután végeztem. Úgy tűnik, hogy van, ami nem változott.
Miután elpakoltam a ruháimat, és a cipőimet, az ékszereimet a fésülködőasztalon lévő tartókba raktam, és leültem Jay mellé a kanapéra.
- Szerinted honnan van ennyi pénzük?
- Nem tudom.
- Mi van, hogyha a maffia emberei? – nézett rám úgy, mintha ez teljesen komoly lenne.
- Nem hiszem, hogy erről lenne szó – nevettem el magamat. – De ha mégis, akkor reménykedjünk, hogy nem nyírnak ki minket. Hogy érzed magad? – fordítottam komolyra a szót.
- Nem igazán tudom. Itt vagyok egy idegen házban, idegen emberekkel, és minden annyira szokatlan.
- Tudom basszus. De jó lesz itt nekünk Jay, csak meg kell szoknunk a helyzetet. És ami a legfontosabb, hogy mi itt vagyunk egymásnak – hajtottam fejemet a vállára. 
- Mindig itt leszünk egymásnak.
- Másra pedig nincs szükségünk.
- Hát nem is tudom, azért ez az ágy elég kényelmes. És a fürdő is hatalmas.
- Elcserélnél egy ágyért? – néztem fel rá.
- Nem csak egy akármilyen ágyért, hanem azért a hatalmasért, ami a szobámban van.
- Azt hiszem, hogy ezzel valahogy megtudok birkózni – nevettem el magamat.
- Alex elég bunkó volt a reggelinél.
- Ne is mond- nyögtem fel. – Tegnap este, miután nem tudtam aludni, kiültem a medencéhez, és összefutottam velük. Alex ritka egy gyökér volt.
- Szerintem nem tetszik neki, hogy itt vagyunk.
- Leszarom. Ne érezd kényelmetlenül magadat, mert egy elkényeztetett gyerek hisztizik amiatt, hogy itt vagyunk. Grayson azt akarja, hogy itt legyünk, és Florence is. 
- Jól van – mosolygott rám. 
- Na gyere – álltam fel. – Pakoljunk el nálad is.