Egyszer talán

Huszonnegyedik rész

Jay nem jött vissza, én pedig egész este próbáltam hívogatni, természetesen eredménytelenül. Nem akart beszéli velem. Ezt félreérthetetlenül a tudásomra hozta. Sere nálam aludt, a fiúk pedig Alex szobájában töltötték az estét, és miközben én aggódtam, Sere azzal próbálta meg elterelni a figyelmemet, hogy Kai-ról kérdezősködött, és a nyakamban lévő nyakláncról. Váltig állította, hogy Kai oda meg vissza van értem, amit a nyakamban lógó nyaklánc is bizonyít, tekintve, hogy egy farkast ábrázol, aminek becézni szokott. Rámutattam, hogy ez csak egy ékszer, és hogy semmi mögöttes tartalma nincs ennek az egésznek azon kívül, ami. Egy nyaklánc. Kai egy hihetetlenül kedves fiú, és tudom, hogy bármikor számíthatok rá, mint ahogy azt már be is bizonyította, és ne felejtsük el azt se, hogy nagyon jól néz ki. A vállig érő hullámos hajával, amit sokszor kontyban, vagy félkontyban hord, és ilyenkor látni lehet a fülében lévő fülbevalót. Azok a szürke szemek pedig mintha néha egészen a lelkemig látnának. Nagyon vonzó volt, és Jay-en kívül ő volt az első ember, akinek nem rezzentem össze az érintésétől, és megnyugtatónak találtam akár hányszor csak hozzám ért.
Jay vasárnap este bukkant fel, alkoholtól és cigarettától bűzölögve, amit Florence és Greyson is észrevett.
- Elmondanád, hogy mégis hol voltál fiatalember? A nővéred halálra aggódta magát miattad – vonta kérdőre Greyson. 
- Semmi közötök hozzá – ment a lépcső felé, nekem pedig leesett az állam.
- Azonnal állj meg – szóltam utána, de mint aki meg se hallotta. – Jaycee Ashford Montgomery – kiabáltam rá, mire megállt a lépcső közepén, és megfordult.
- Nem vagy az anyám – kiabált rám ő is. – Hagyj békén a picsába. Nem vagyok kíváncsi rád, és arra se, amit mondani akarsz nekem.
Döbbenten pislogtam, és megszólalni se tudtam, miközben felrobogott a lépcsőn. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért viselkedik így velem.
- Sajnálom, hogy így viselkedett – ráztam meg a fejemet. – Nem tudom, hogy mi van vele mostanában.
- Kamasz, és lázad. Pár hónapja veszítette el az anyukáját, és lehet, hogy nagyobb hatással volt ez rá, mint gondoltad volna – nézett rám Greyson. – Valószínűleg most próbálja pótolni azt, ami eddig kimaradt az életéből. Barátok, szórakozás, bulik. 
- Nem bánnám, hogyha a buli továbbra is kimaradna az életéből – dünnyögtem.
- Tudom, de hagynod kell, hogy élje a saját életét, és meghozza a saját döntéseit, még akkor is, ha ezek a döntések nem mindig jók. 
- Csak annyira…nehéz
- Tudom. De nem dönthetsz mindenben helyette, ha így lenne, azzal megfosztanád a lehetőségtől, hogy saját maga alakítsa az életét.
- Akkor mégis mit kellene tennem?
- Néha csak annyit tehetsz, hogy hátrálsz pár lépést, és elfogadod a döntéseit még akkor is, hogyha nem értesz velük egyet, és amikor hibázik, akkor ott leszel mellette, és segítesz neki. 
Hétfőn, mire indultunk volna az iskolába, Jeremy már ott várta a ház előtt Jay-t, pontosan úgy, ahogy Kai várt Alex-re minden egyes nap. Nem tetszett, hogy mellé száll be Jay, de erőt vettem magamon, és nem szóltam semmit. 
- Kai-nak végre elege lett belőled, és úgy döntött, hogy nem furikázza többé a fenekedet? – csipkelődtem Alex-al.
- Szóltam neki, hogy ne jöjjön értem, mert reméltem, hogy elviszel a suliba. Bár mondtam neki, hogy ha nem érkezem meg a becsengőig, akkor vagy elástál valahol, vagy magamtól ugrottam ki a kocsiból, mert nem bírtalak elviselni – rántotta meg a vállát egy féloldalas mosoly kíséretében. 
- Na gyere te móka Miki, mielőtt itt nem hagylak, és gyalogolnod kell – indultam el a kocsim felé. 
Az út felét csendben tettük meg, majd végül kibukott belőlem a kérdés, amin egy ideje törtem a fejemet.
- Szerinted Jeremy befolyásolja azt, ahogy Jay mostanában viselkedik?
- Száz százalék – vágta rá Alex gondolkodás nélkül. 
- Hát ez gyors volt – nevettem fel. 
- Már a múltkor is mondtam neked, hogy az a fiú nem jó barát alapanyag. És komolyan is gondoltam.
- Féltem Jay-t.
- Jogosan. 
- Köszi, nagy segítség vagy – néztem rá egy pillanatra. 
- Most azt akarod, hogy hazudjak neked? Csak mert nem fogok. 
Mire az iskolába értünk már kellően frusztrált voltam, és az se segített, hogy pár méterrel odébb a parkolóban azt láttam, hogy Jay cigizik. 
- Hagyd – tette Alex a vállamra a kezét. – Ha most odamész hozzá, minden csak még rosszabb lesz. 
Jay észrevette, hogy figyeltem, mire elvigyorodott, és beleszívott a cigijébe. Oda akartam menni, kiverni a kezéből, és addig kiabálni vele, amíg észhez nem tér. 
- Bébii – kiabált oda nekem Sere, miközben megállt a kocsim mellett a kabriójával. 
Szélfútta haja össze vissza állt, de valahogy még ez sem tudott elvenni a szépségéből. 
- Mitől vagy ilyen morcos korán reggel? – állt meg mellettünk, mire Alex oda mutatott, ahol Jay állt a barátaival. 
- Az eszem megáll – rázta meg a fejét. – Hé Jaycee, azt hiszed ettől leszel fasza gyerek? – kiabált oda neki Sere. – Csak mert kurvára kiábrándító. 
Jay eltaposta a cigicsikket, majd egyszerűen felemelte a kezét, és bemutatott a barátnőmnek. 
- A kis pöcs – morgolódott Sere, mire elnevettem magamat. – Mármint bocs, de akkor is az – nézett rám a válla felett. 
- Csak nyugodtan – emeltem meg a kezemet. – Greyson azt mondta, hogy hagynom kell, szóval próbálok kevésbé védelmező lenni. 
- Én a helyedben még Cam ajánlatával is élnék, és jól seggbe rúgatnám – indult el az iskola felé. – Alex pedig már gyakorlott abban, hogy laposra verje Jay-t. 
- Hé, azért ne felejtsd el, hogy én is kaptam tőle. Piszok jól üt – emlékeztette Alex Sere-t
- Remélem észhez tér, mielőtt valami rohadt nagy ostobaságba keveredik. 
- Én is – mentem be utána az ajtón. 
Elég eseménytelenül teltek az óráink, az ebédszünetben pedig Jay-t kerestem a tekintetemmel, hátha megtalálom.
- Ha így forgatod a fejedet még a végén leesik a helyéről – szólalt meg mögülem Cam.
- Sziasztok – érd oda mellénk Kai. – Jól láttam, hogy Jay cigizik? – ráncolta a szemöldökét, miközben rám nézett.
- Hol láttad?
- Kint voltam az udvaron, és láttam őt pár sráccal.
- Ez az új hobbija. Az ivás és a cigizés.
- Basszameg. Próbáltál beszélni vele?
- Nem kíváncsi rám, úgyhogy próbálom békén hagyni. Jelenleg ennyi a legtöbb, amit tehetek.
- És ha csak ártasz neki azzal, hogy békén hagyod? – tette fel a kérdést Cam, mire mindenki gyilkos pillantással nézett rá. – Most mivan? Nem kell szemmel ölni, én is ugyan úgy segíteni akarok, mint ti. 
- És ezzel mégis, hogy segítesz? – vonta fel a szemöldökét Sere.
- Nem tudom. Csak mi van akkor, hogy ha minél nagyobb mozgásteret engedsz neki, annál nagyobb bajba kerül?
- Mit jelent az, hogy nagyobb bajba? – néztem rá.
- Drog, fű, ilyenek.
Alex hangos csattanással vágta tarkón Cam-et, mire a fejéhez kapott.
- Au, ember.
- Ne ijesztgesd már Sienna-t, így is ki van borulva.
- Bocs Sisi, nem akartam a frászt hozni rád.
- Semmi baj.
De igazból egy olyan lavinát indított el bennem, amire eddig nem is gondoltam. Nem akartam, hogy Jay belekeveredjen valami szarságba, azt pedig végképp nem akartam, hogy drogozzon. Fel se merült eddig bennem az, hogy ez a lehetőség is fennállhat. A gondolataimba voltam merülve, amíg a sorban álltunk, és egyszer csak Jay jelent meg mellettem.
- Kellene egy kis pénz – kezdte minden féle köszönés nélkül. Ide oda járatta a tekintetét, nem igazán akart rám nézni. 
- Mit csináltál a sajátoddal?
- Vettem belőle ezt azt.
- Mit?
- Neked ahhoz semmi közöd – nézett rám indulatosan. 
- Te be vagy állva? – sziszegtem, ahogy a kissé vörös szemeibe néztem.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok az életemmel.
- Hé, ne legyél tiszteletlen a nővéreddel – szólt rá Kai.
- Miért, mi lesz? – nézett fel rá Jay unottan. – Semmi közöd hozzá, hogy hogy beszélek a nővéremmel.
- Lehet, hogy Sienna eltűri, hogy így viselkedsz vele, de ne hidd azt, hogy én is ölbe tett kézzel fogom ezt hallgatni.
- Most megkellene ijednem? – húzta fel a szemöldökét kérdően Jay.
- Nem ártana.
- Tök mindegy. Pénz? – fordult vissza hozzám.
Az járt a fejemben, amit Grayson mondott, hogy hagynom kell, hogy úgy döntsön, ahogyan ő akar, még akkor is, ha ezek a döntések rosszak, és én csak álljak hátrébb, és a partvonalról figyeljem a dolgokat, beleszólás nélkül. Sose volt ilyen felelőtlen, hogy csak így elszórta a pénzét szinte pillanatok alatt, és ha most adok neki, akkor azt fogja hinni, hogy ez teljesen rendben van, és hogy semmilyen következménye nem lesz a tetteinek, mert hogy én úgyis megoldok majd mindent, mint mindig, csak azért, hogy neki jó legyen.
- Nem adok neked pénzt Jay.
- Tessék?
- Jól hallottad. 
- Te most szórakozol velem? - húzta össze a szemét.
- Nem. Nem kellett volna felelőtlennek lenned, és elszórnod az összeset.
- Hát ez kurva jó – nevetett fel keserűen. – Azok után, amit tettél, igazán megtehetnél ennyit értem. Azt akarod, hogy bocsássak meg? Akkor perkálj. 
Döbbenten tátottam el a számat. Ez nem az a Jay, aki velem együtt nőtt fel. Teljesen kifordult önmagából. 
- Azt akarod, hogy vegyem meg a megbocsátásodat? Te nem vagy normális – túrtam 
bele a hajamba, és hitetlenkedve rázni kezdtem a fejemet.
- Csak egy kis pénz kell, most mit izélsz? Az öcséd vagyok, ennyit igazán megtehetnél értem – próbált hatni a lelkiismeretemre.
- Nem kapsz pénzt Jay. Nem mondom el még egyszer – fordultam el tőle, és lezártnak tekintettem a beszélgetést, de elkapta a karomat, és maga felé fordított.
- Hé –  rántotta el a vállánál fogva Alex, Jay-t.
- Sose bántanám Sienna-t – nézett rá Jay.
- Már megtetted, most pedig húzz el, ha nem akarod, hogy megint beverjem a képedet - magasodott fölé Alex.
- Gyerünk, próbáld csak meg – tett felé Jay egy lépést, és egy ideig farkasszemet néztek egymással, végül Jay megrázta a fejét, és elment. 
- Miért csináltad ezt? – kérdeztem Alex-tól. – Így csak megnehezítetted a saját dolgodat.
- Engem már úgyis is utál – rántotta meg a vállát. – Inkább rám irányuljon a haragja, mint rád.
- Hát ez elég…rendes volt tőled – ráncolta a homlokát Sere, mintha ő mega se hitte volna el, hogy ezt mondta.
Ezek után nyugisan telt az ebédszünet, próbáltunk valami kellemes témákról beszélgetni, mint például a közelgő Halloween-i buli, amitől Sere már tűkön ült, és mivel nekem is vettünk jelmezt  innentől kezdve esélyem se volt arra, hogy nemet mondjak erre a party-ra. És igazából, Sere lelkesedését hallgatva, egyre jobban érzem azt én is, hogy szívesen jönnék. A nap további részében túl estünk egy matek dolgozaton, egy unalmas fizika órán, és egy még unalmasabb történelem órán. Jay-t meg se próbáltam megkeresni, vagy felhívni, miután végeztünk, mert szinte biztos voltam benne, hogy úgyse venné fel nekem a telefonját, és jelen pillanatban inkább gyalogolna, mintsem hogy velem kelljen egy kocsiba ülnie. Mikor Alex-al haza értünk, a konyha felé vettem az irányt, hogy igyak egy kávét, ő pedig velem jött, és leült az egyik bárszékre. 
- Kérsz te is? 
- Igen. 
Elkészítettem a két kávét, és csendben iszogattuk, miközben mind a ketten a gondolatainkba voltunk merülve. 
- Egy helyiségben vagytok, és nem tört ki háború? Ez meg hogy lehet? – bukkant fel Florence, és odajött hozzánk. 
- Alex bocsánatot kért. 
Láttam Florence-n a meglepődést, de nem szólt semmit, csak bizakodóan elmosolyodott.
- Ezt örömmel hallom. Jay?
- Nem tudom – rántottam meg a vállamat.
- Nem tudod? Azt hittem, hogy folyton az ellenőrzésed alatt szeretnéd tartani – mondta félig viccesen, félig komolyan. 
- Azt hiszem ideje elfogadnom, hogy nem mindig lehetek ott neki. 
Készítettem egy kávét Florence-nek, és az idő közben felbukkanó Grayson-nak. Mind a hárman a bárszékeken ültek, én pedig a pultnak dőlve álltam. Azt hiszem, hogy még nem is láttam őket így együtt hármasban, mindenféle konfliktus nélkül.
- Ha már mind a ketten itt vagytok – kezdte Alex. – Szeretnék tőletek is bocsánatot kérni a viselkedésemért. Tudom hogy az utóbbi időben kissé…ingerült, és bunkó voltam. Ne haragudjatok – nézett rájuk felváltva Alex.
- Ezt most azért csinálod, hogy visszakapd a kocsidat? – nézett rá Florence. 
- Nem – rázta meg a fejét mosolyogva. – Tényleg sajnálom. 
Florence gyengéden átölelte, Grayson pedig amolyan férfiasan megveregette a karját. 
- Hogy van Jay? – kérdezte Grayson, mire vállat vontam. Nem igazán tudtam válaszolni erre a kérdésre. 
- Majd megenyhül, csak adj neki egy kis időt – mosolygott bíztatóan Florence.
- Ti meg a folytonos időadásotok – forgattam a szememet mosolyogva, utalva arra, hogy ugyan ezt mondták, mikor Alex piszkált minket. 
Beszélgettünk még egy kicsit, és annyira jól éreztük magunkat, hogy egy idő után áttelepedtünk a nappaliba, végül pedig előkerültek minden féle játékok.
- Húzzál fel még négyet – néztem Alex-ra, miután le raktam egy plusz négyes kártyát a pakli tetejére, ami alatt már ott volt még egy plusz négyes, és plusz kettes, Grayson és Florence jóvoltából.  
- El se fér ennyi lap a kezemben – morgolódott Alex, ahogy a legyezőszerűen kitárt kártyáit nézte.
- Szívás haver – tártam szét a karomat.
Alex morgolódva húzta fel a lapokat, de azért lehetett látni rajta, hogy jól szórakozik. És én is remekül szórakoztam. Azt hiszem végre úgy éreztem magam, mintha otthon lennék, és tartoznék valahová. Csodálatos emberek vettek körül, akikkel bármit megoszthattam, és bármikor a segítségemre voltak. Igen, még Alex is. Kicsit elszomorított, hogy Jay nem volt velünk, de próbáltam nem rá gondolni, legalábbis nem egyfolytában, hanem inkább kiélvezni ezt a boldog pillanatot, aminek jelenleg a részese voltam. Játszottunk még pár kört, levezetésképpen pedig jengaztunk, ami kimerült annyiban, hogy mindenki a másikat lökdöse, hogy leborítsa a tornyot. Az arcom már fájt a nevetéstől, mire elpakoltunk mindent, és azt hiszem, hogy ez volt a legboldogabb napom eddig. Graysonék felálltak a kanapéról, de mielőtt elindultak volna az emeletre, Grayson még visszafordult hozzánk.
- Hétvégén el kell utaznom egy üzleti ügy miatt, és Florence is velem jön. Remélem nem bánom meg, hogy egyedül hagylak titeket, és ezt főleg miattad mondom – nézett jelentőségteljesen Alex-re. – És nagyon remélem, hogy minden ugyan úgy fog kinézni, amikor vissza jövünk, mint amikor elmentünk. 
- Meddig maradtok? 
- Pénteken indulunk, és hétfőn érünk haza. 
- Semmi buli. Csak hogy tisztázzuk – mondta Florence.
- Úgy ismersz, mint aki bulit rendezne a távollététekben? – tettetett sértődöttséget Alex.
- Nem ez lenne az első alkalom. Vagy a második. Vagy a…
- Jó, jó, értettem – legyintett Alex.
Graysonék kimentek a nappaliból, Alex pedig olyan mosollyal fordult felém, amiből már akkor tudtam, hogy a nekik tett ígéretet nem áll szándékában betartani.