Egyszer talán

Tizenkeddeik rész

Másnap reggel Alex már nem velünk jött, hanem Kai jött érte. Kai, oda intett nekünk, Alex pedig a szokottabbnál is morcosabban szállt be a kocsiba, és csapta be maga után az ajtót.
- Nem értem, hogy miért duzzog, saját magának csinálta a bajt - nézett rám Jay.
- Talán nincs hozzá szokva ahhoz, hogy a tetteinek következménye van.
- Lehet.
Jay az ablak felé fordult, a suhanó épületeket nézte, és láttam rajta, ahogy vissza csöppen abban az életbe, amit magunk mögött hagytunk, és hogy mi pontosan tudtunk, hogy a tetteink milyen következményekkel járnak. Megrázta magát, mintha ennyivel eltüntethetné az emlékeket, és ismét felém fordult.
- Egyébként tetszik a masnid.
- Köszi - mosolyogtam rá.
A mai ruhám egy egyszerű fehér szoknyából és rózsaszín pólóból állt, hozzá illő masnival a hajamban.
Az órák lazán teltek, minden tanárral átbeszéltük, hogy mi vár ránk, hogy ez egy kemény év lesz, és nincs helye a lazsálásnak, aztán végül elérkezett az ebédszünet. 
A szekrényünkbe pakoltuk be a megkapott könyveinket, amikor hirtelen valaki a mellettem lévő szekrénynek csapódott, ami hatására ijedtem ugrottam egyet. Magas volt, széles vállakkal, baseball sapkája alól kilógott szőke haja, zöld szeme pedig érdeklődve fürkészett, miközben szája kisfiús mosolyra húzódott. 
- Hali kislány – szélesedett ki a mosolya. 
- Szia.
- Mit akarsz Jackson? – hajolt ki mögülem Sere.
- Áhh, heló Sere – kacsintott a lányra. – Csak ismerkedem az új lánnyal – fordította vissza felém a tekintetét. 
- Jackson vagyok.
- Sienna – biccentettem neki. 
- Cuki ez a masni – nyúlt ki a kezével, mire hátrébb léptem tőle, hogy ne tudjon elérni.
- Megtennéd, hogy nem érsz hozzám? – szóltam rá, mire összehúzta szemöldökét, és értetlenül nézett rám. 
- Bocs – ejtette le a kezét magam mellé. – Majd még találkozunk – kacsintott rám, majd ellökte magát a szekrénytől, és ellépett mellettem.
- Idióta pöcs  – zárta be a szekrényét Sere. – Van kedved kint enni?
- Igen, csak küldök egy üzit Jay-nek, hogy merre van. 
A menza, határozottan nem úgy nézett ki, mint a régi sulimban. A régi sulimban a menza fala koszos fehér színű volt, az évek alatt rá kenődött dolgok miatt, valami furcsa szag terjengett mindig, és volt, hogy inkább nem ettem, minthogy megkóstoljam azt, amit adtak. Itt viszont a falak halványkék színűre voltak festve, az asztalok és székek pedig fehér színűek voltak. Nagyon szép és letisztult hatása volt. A naponta változó meleg ételek mellett lehetett kérni gyümölcsöt, müzliszeletet, csokit, chipset, és különféle innivalókat. Kikértünk egy-egy adag sültkrumplit, valamint két üveg vizet, elvettünk két villát, majd Sere intett, hogy kövessem. A szoknyám zsebében megrezdült a telefonom, úgyhogy kihalásztam belőle. Jay írt.

Jay: Kint vagyok az udvaron, gyertek ide hozzánk. 

Az iskola kinti része is hatalmas volt. Láttam a focipályát, amit egy salakos futópálya ölelt körbe, és magas drótkerítés választotta el attól a résztől, ahol a kisebb-nagyobb asztalok álltak, és a diákok ebédeltek, vagy csak beszélgettek kiélvezve a hosszú szünetet és a jóidőt. Követtem Sere-t, ahogy ment előre, majd megláttam, hogy Jay integet felénk, hogy menjünk oda hozzájuk.
- Ő az öcséd? – szólt hátra a válla felett Sere.
- Igen.
- Nagyon cuki – mosolygott rám, majd vissza fordult előre, és oda ment az asztalukhoz.
- Sziasztok – köszöntem a kis négyfős társaságnak.
Sere integetni kezdett, és mikor oldalra néztem akkor láttam meg, hogy a mellettünk lévő asztalnál Alex ül Kai-al, valamint gondolom a barátaikkal, és hogy Cam is ott van. Jay bemutatott a három fiúnak, akik nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak, és egész kellemesen elbeszélgettünk velük, miközben ebédeltünk.
- Hoztam neked valamit – szólalt meg Jay velem szemben, és egy csomag kekszet 
nyújtott át, ami mentolos csokival volt megtöltve. A kedvencem.
- Hol szerezted? – néztem rá elképedve.
- A menzáról – rántotta meg a vállát. 
- Köszönöm. 
Jay a napjáról kezdett mesélni, hogy eddig milyen volt neki, és milyen órái voltak, fél szemmel azonban mindig Sere-re pillantott, amit a lány vagy nem vett észre, vagy csak úgy csinált. Inkább az utóbbira tippeltem volna. A három fiú Tyler, Kevin, és Sam mesélt nekem az iskoláról, a tanárokról, hogy melyik szakkört érdemes kipróbálni, és úgy általában az iskolai életről. 
- Nem megyünk el a mosdóba? – súgta nekem Sere, mire csak bólintottam egyet, felálltam, és átléptem a padon, amin ültünk.
- Hová mentek? – kérdezte Jay, és már épp nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, amikor is valaki hirtelen hátulról átkarolta a derekamat, és megpörgetett a levegőben, én pedig úgy sikítottam, hogy szerintem a szomszéd városban is hallották. Amint a lábam újra a földre ért, olyan gyorsan fordultam meg, és léptem hátra, hogy majdnem elbotlottam a saját lábamban. A szívem zakatolt, kezeim alig láthatóan remegtek, ezért ökölbe zártam őket, hogy elrejtsem a többiek elől. 
Jackson zöld szemeivel találtam szembe magamat, amik szórakozottan csillogtak, és ajkai is mosolyra görbültek. Marha jó, hogy ő ilyen remekül szórakozik ezen. Dühösen húztam össze a szememet, mire vidámsága zavarodottságba ment át.
- Jól vagy Sena? – hallottam meg Jay hangját, és oldalra nézve láttam, hogy ő is dühös.  
Nem válaszoltam neki, csak bólintottam egy aprót.
- Nyugi kislány, nem akartalak megijeszteni – tette fel a kezét védekezően Jackson, miközben a kezemre nézett, amik ökölbe voltak szorítva. 
- Ne legyél már így befeszülve – nyúlt volna felém, én pedig hátrébb léptem még egyet, és abban a pillanatban pedig Jay kiabálta el magát:
- Ne nyúlj hozzá – pattant fel a helyéről, majd odajött hozzám, és elém állt, félig el takarva Jackson elől.
- Jesszusom ki vagy te, a pasija? – forgatta a szemét Jackson, miközben elnevette magát. – Nem akartam semmi rosszat, nem értem, hogy miért vagytok ennyire karót nyeltek. Vagy talán egy törékeny kismadár vagy, akihez hozzá se lehet érni? – pillantott rám Jay válla felett.
- Minden rendben van? – jelent meg mellettem Kai, és dühösen Jacksonra nézett.
- Persze – bólintottam, és  vissza fordultam Jackson felé. – Nem vagyok törékeny kismadár, de megkértelek arra, hogy ne érj hozzám, és nem tudom, hogy mi nem volt ezen érthető. 
Jackson morgott valamit az orra alatt, majd hátat fordított nekünk, és elment.
- Jól vagy? – fordult velem szembe Jay, és kicsit távolabb mentünk a többiektől.
- Persze – ráztam meg a fejemet, hogy kitisztuljon. Lehet, hogy kicsit hevesen reagáltam erre az egész dologra, de Marcus óta egyszerűen képtelen voltam elviselni, hogyha valaki hozzám ért. Egyedül Jay-nek hagytam.
- Reszketsz – fogta meg befeszült vállamat, és mélyen a szemembe nézett. 
- Már nem Vyncis-ben vagyunk Sienna, nincsen semmi baj – próbált nyugtatni. 
- Tudom, én csak…csak…
- Tudom – mosolygott rám szomorúan, én pedig egy mosolyt erőltettem magamra, és úgy mentem vissza Sere-hez.
- Akkor megyünk? – kérdeztem Sere-től, aki még mindig kicsit döbbenten ült, majd felpattant a padról, és mellém lépett. 
- Hogy én mennyire gyűlölöm Jackson – fecsegett Sere, miközben mellettem lépkedett.
- Ahogy látom nem csak te. 
- Csak azok barátkoznak vele, akik ugyan olyan nagyképű, öntelt pöcsök, mint ő maga – forgatta a szemét.  
Vissza vittük az üres tányérokat a menzára, mielőtt a mosdóba mentünk volna, utána pedig már vége is volt az ebédszünetnek. 
- Pszt – hallottam a hátam mögül, miközben a töri tanárra próbáltam figyelni. – Pszt Sienna.
- Igen? – fordítottam kicsit oldalra a fejemet, ezzel jelezve Cam-nek, hogy figyelek. 
- Mi volt ez az egész Jacksonnal? 
- Semmi.
- Nekem nem úgy tűnt.
- Cameron Shaw – szólt rá Mr.Black. – Esetleg nem zavarom magát a délutáni pletyka partyban?
- Áh dehogy, tessék csak folytatni – legyintett Cam, mire többen is felnevettek, köztük én is.
- Úgy látom megakar bukni év végén – mosolygott rá Mr.Black, mire Cam inkább csak behúzta a nyakát, és az óra hátra lévő részében csendbe maradt.
Végig ültünk még egy unalmas fizika és matek órát, majd úgy hagytuk el a termet, mintha az életünk múlt volna rajta. 
- Szóval, mi volt ez az egész Jacksonnal? – fordult velem szembe Cam, így hátrafelé lépkedett. 
- Már mondtam, hogy semmiség.
- Azért sikítottál úgy, mint akit nyúznak – rázta meg a fejét. – És az a másik srác úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne széttépni Jackson-t.
- Ez igaz – helyeselt Sere mellettem.
- Nem szeretem, hogyha hozzám érnek, Jay pedig csak védeni próbál minden ilyen helyzetben.  
- Szóval a srác az öcséd – áll meg Cam, Sere kocsija mellett.
- Igen. 
- Miért nem szereted hogyha hozzád érnek?
- Nem tudom – rántottam meg a vállamat. – Nem emlékszem, hogy mi váltotta ezt ki nálam.
- Fura. Na mindegy – legyintett Cam. – Úgy hallottam, hogy hétvégén Nash tart egy évnyitót bulit. Van kedvetek jönni?
- Naná – vágta rá Sere. 
- Sienna? – fordult felém Cam.
- Én nem járok bulizni.
- Soha? – lepődött meg.
- Soha.
- Hát akkor épp itt az ideje, hogy elkezd – mosolygott rám Sere.
- Ki van zárva – ráztam meg a fejemet. 
- Jó buli lesz.
- Így van – karolta át a lány vállát Cam. – Én pedig iszonyat nagy party arc vagyok. Muszáj jönnöd.
Épp nyitottam volna a számat, hogy tiltakozzak, amikor is Jay jelent meg mellettem.
- Jay, légyszi légyszi vedd rá a nővéredet, hogy ne legyen ennyire kis introvertált, és jöjjön el velünk bulizni – lendült bele Sere.
- Bulizni? Ki van zárva – rázta meg a fejét mosolyogva Jay. – Sienna előbb ugrana le a suli tetejéről.
- Még nem adom fel. Rá foglak venni, hogy velünk gyere – emelte fel az ujját fenyegetően. 
- Holnap találkozunk srácok – mosolyogtam rájuk, majd oda mentünk a kocsimhoz, és hazafelé indultunk.