Egyszer talán

Huszonötödik rész

Zajt hallottam. Motoszkálást. Mintha valaki keresne valamit. Az agyam riadót fújt, a szemem kipattant, és zilálva, eszeveszett szívdobogással ültem fel az ágyamban, és Josh-t kerestem a tekintetemmel. Kellett pár pillanat, mire a valóság leszállt, és eszembe jutott, hogy hol vagyok, és hogy Josh nem lehet itt, hogy a cuccaim között turkáljon, pénzt keresve. Az ágyam melletti lámpáért nyúltam, a szobát betöltötte a fény, és pislognom kellett párat, hogy a szemem hozzászokjon az erős fényhez.
- Jay? Mi a franc? – néztem az öcsémre, aki ott állt a táskám mellett, egyik kezében a pénztárcámmal, másikban egy köteg pénzzel. Mikor leesett, hogy mit is csinált, tátott szájjal bámultam rá. Hát ezt nem hiszem el. Ledobtam magamról a takarót, oda trappoltam hozzá, és kikaptam a kezéből a pénzt.
- Te most szórakozol velem? – förmedtem rá. – Lopni akartál? Tőlem?
- Nem adtál, mikor kértem – vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban, mintha azon kaptam volna rajta, hogy édességet eszik vacsora előtt, nem pedig azon, hogy pénzt akart elvenni tőlem.
- Mégis mi a fene bajod van neked?
- Te. Te vagy a bajom.
- Az a bajod, hogy nem mondtam el, hogy én vagyok a gyámod?
- Jessica lemondott rólam. Erről jogom lett volna tudni.
- Azt se tudta, hogy mit írt alá, amikor elé toltam a papíroka - dünnyögtem.
- Te vetted rá? 
- Nem nagyon kellett rávenni, tekintve, hogy annyira ki volt dőlve a pától, hogy azt se tudta, hogy hol van. 
- Akkor is hazudtál nekem – sziszegte dühösen.
- Megmentettelek. Ha nem lettem volna a gyámod három évvel ezelőtt, akkor most nem lehetnél itt velem.
- Ez nem igaz.
- Ohh, tényleg nem? Mit gondolsz, ki kapta volna a felügyeleti jogot, és a gyámságot Jessica halála után? Hm? Ha akkor nem teszem ezt meg, akkor most Josh-nak minden joga meglenne elvinnie téged innen, és senki nem állíthatná meg. Se én, se Grayson, se senki. Ezt fel bírod fogni?
- Ne próbálj meg…
- Fel bírod fogni? – vágtam a szavába. – Mindig mindent érted tettem. Hogy neked jó legyen. Jessica már réges régen lemondott rólad, ezt te is nagyon jól tudod, úgyhogy nem jogos a haragod felém. 
- Értem tettél mindent? Mégse tudtál megvédeni, akárhogy is próbálkoztál – húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Ez most csúnya volt. Most csak gonoszkodni akarsz.
- Tényleg? Vagy csak nem bírod elfogadni, hogy ez az igazság. Magadat se tudtad megvédeni, nem hogy engem. Nem ezt bizonyítják a testedet borító sebek?
- Miért csinálod ezt? – futották el könnyek a szememet. – Te is tudod nagyon jól, hogy mindig téged védtelek. Mindig. Ezért vert meg engem Josh, mikor valami hülyeséget csináltál. Így büntetettet téged, de nem bántam, mert így nem téged ütött.
- Most sírni fogsz? Ennyire fáj a tudat, hogy nem tudtál megvédeni, bármennyire is próbálkoztál? Hogy elbuktál?
- Kegyetlen vagy – gördült le egy könnycsepp az arcomon. 
- Alex-nek is megbocsátottál, úgyhogy gondolom nem bánod, ha valaki ilyen veled.
- Te rosszabb vagy, mint ő volt.
- Igen, és miért?
- Mert te az öcsém vagy, és tudod nagyon jól, hogy a te szavaid mennyire fájnak nekem.
- Nem vagyok rosszabb nála – rázta meg a fejét. – Csak én vele ellentétben őszinte vagyok.
- Nem. Te is tudod, hogy mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy megvédjelek, és jó legyen neked.
- De nem volt jó nekem. Boldogtalan voltam, és most is az vagyok. Az anyám inkább az alkoholt választotta, és halálra itta magát, ahelyett, hogy törődött volna velünk, hogy törődött volna velem. Az apámat nem ismerem, és nincs semmim. Semmim.
- Én itt vagyok neked.
- Az nem elég.
- Nem elég – suttogtam magam elé elcsukló hanggal. Ez a két szó visszahangzott a fejemben megállás nélkül, miközben folytak a könnyeim.

Nem elég.
Nem elég.
Nem elég.

Elnéztem mellette, és megakadt a szemem a két plüsselefánton, amit születésnapomra kaptam tőle, és néma zokogás tört fel a torkomból. Azt mondta, hogy mi mindig itt leszünk egymásnak, és mindig megfogjuk védeni egymást bármi áron. 
Letöröltem a könnyeimet, és oda nyújtottam neki a pénzt.
- Tessék. Vedd el. De ha megteszed, akkor tényleg végeztünk, és nem leszek itt neked, ha bajba kerülsz – nehezen jöttek a szavak a torkomra, és az se biztos, hogy Jay elhitte, amit mondtam neki, hiszen még én magam se hittem el. Tudta, hogy sose fordítanék neki hátat, de ha nem teszem meg, akkor vajon meddig képes elmenni?
Jay kikapta a kezemből a pénzt, és kiviharzott a szobámból, én pedig ott maradtam egyedül, megtörtet, és üresen.