Egyszer talán

Harmincötödik rész

Reggel Alex ébresztett fel minket azzal, hogy ránk ugrott, miközben azt kiabálta, hogy „ családi ölelés ", aminek mit ne mondjak, rohadtul örültem.
- Milyen család? – lökte le Jay a földre.
- Hát ez nem volt valami szép – dörzsölte meg a vállát Alex ott, ahol beütötte.
- Tényleg? Nagyon sajnálom – motyogta Jay, és feljebb húzta magán a takarót.
- Örülök, hogy szent a béke köztetek – nézett rám mosolyogva. – Most pedig keljetek fel. Indulás a suliba.
- Te mitől vagy így felpörögve minden reggel? – néztem rá, miközben egy hatalmasat ásítottam. 
- Szeretem a reggeleket. 
- Gyerünk álomszuszék – ráztam meg Jay-t, majd kikeltem az ágyból, és elmentem a fürdőbe, hogy gyorsan lezuhanyozzak, és felöltözzek. 
Alex már a konyhában volt mire leértem, és a kávéját iszogatta.
- Alig várom, hogy Caroline visszajöjjön, és finomakat főzzön nekünk. 
- Te is megtudnád csinálni, csak lusta vagy. 
- Így van. Lusta, elkényeztetett kölyök vagyok, vessetek csak meg érte. 
- Ohh, én megvetlek, de nem ezért, hanem minden másért – csipkelődtem vele. 
- Ezt szeretem – ivott bele a kávéjába.
- Mit?
- A boldog, csipkelődős Sena-t. 
Jay akkor szaladt le a lépcsőn, amikor már kifelé indultunk, és már a kocsiban ültünk, mire beült hátra. Alex feltekerte a zenét, és hangosan énekelte végig a számokat, én pedig nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak a szörnyű hangját hallgatva. Alex belenézett a visszapillantóba, majd vissza az útra, majd ismét a visszapillantóba nézett, és összehúzta a szemöldökét. Hátra fordultam, hogy vajon mit láthatott, és akkor láttam meg, hogy Jay a hátsó ülésen teljes nyugodtsággal görgetett valamit a telefonján, miközben a másik kezében az a bögrét fogta, amibe Alex kávét csinált neki.
- Jay, miért van nálad egy bögre? – kérdeztem.
- Mert ott hagytatok volna, ha várni kellett volna rám, szóval elhoztam magammal – ivott bele. – Kérsz egy koreszt?
- Koreszt? - ráncoltam a szemöldököm.
- Kortyot, nyeletet, löttyintést. 
- Nem Jay, köszi, de nem kérek egy koreszt – mondtam neki, aztán nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés. Az út hátralévő részében csatlakoztam Alex-hez az éneklésben, úgyhogy mostmáe a kettőnk borzalmas hangja töltötte meg a kocsit, miközben Jay azon mérgelődött, hogy megfog süketülni. 
- Azt hozod magaddal? – bökött Alex, a Jay kezében lévő bögrére, amikor azzal együtt szállt ki a kocsiból.
- Mi bajod van a bögrémmel?
- Nekem aztán semmi haver, felőlem hurcolászhatod magaddal egész nap – tette fel a kezét védekezően Alex.
- Jólvan, akkor itt hagyom – nyitotta ki az ajtót, és lerakta a bögrét az ülés alá.
- Nehogy féljen majd itt egész nap – viccelődött Alex.
- Nem lesz semmi baja bögrinek – legyintett Jay.
- Bögrinek? 
- Igen. Bögri, a bögre.
- Én nem akarok semmi rosszat mondani, de bevettél valamit? – nézett rá Alex.
- Most már akármit fogok csinálni, ez lesz az első kérdés?
- Vagy bevettél valamit, vagy szimplán meggalydultál.
- Nem vettem be semmit, csak jókedvem van, már az is baj? – nézett ránk felváltva.
- Nekem nem – emeltem meg a kezem. – Inkább bolondulj meg, mint hogy bevegyél valamit.     
- Így van – karolta át a vállát Alex. – Kapsz majd egy csinos kis gumiszobát.
- Na menj a picsába – lökte el magától Jay, Alex-et.
A teremben már ott volt Sere és Cam is, mikor megérkeztem, úgyhogy gyorsan leültem én is.
- Hali csajszi – mosolygott Sere. 
- Sziasztok.
- Eléggé boldognak tűnsz, akkor ez azt jelenti, hogy minden rendben van?
- Igen. Jay-el megbeszéltük este a dolgokat. 
- Ezt örömmel hallom.

                                    ***

Az ebédszünetben nem szerettem volna Kai-al összefutni, ezért Sere hozott mind a kettőnknek ebédet, és a tetőre mentünk fel ebédelni. Gyáva húzás volt tőlem? Lehet. Érdekelt? Ebben a pillanatban, egy cseppet sem. Annyira jól indult a reggel, és szerettem volna ezt a kis boldogság buborékot egész nap megtartani, anélkül, hogy kilyukadna. 
- Bögri, a bögre? – nevetett Sere, miután elmeséltem neki a reggelünket.
- Nem tudom, hogy mi ütött Jay-be, de örülök neki, hogy újra a régi önmaga.
- Szerinted véget ért nála ez a bulizós dolog? – mártott bele egy sültkrumplit a majonézbe.
- Nagyon remélem. Nem szeretném ha barátok maradnának ezzel a Jeremy gyerekkel. 
- Legyünk pozitívak. Kai-al nem is beszéltél tegnap reggel óta?
- Nem. Éppen ezért kerülöm. Nem akarok beszélni vele. 
- Azt hittem legalább fog írni egy-két üzit neked.
- Hát, nem írt – mosolyogtam rá halványan. 
- Abby-vel szakítottak - mondta hirtelen.
- Honnan tudod?
- Cam mondta. Azt mondta, hogy Kai eléggé maga alatt van a történtek miatt, de örül, hogy véget vetettek a kapcsolatuknak, mert nem volt fair tőle, hogy maga mellett tartotta Abby-t úgy, hogy nem szerette. 
- Szerinted adnom kellene neki egy esélyt. 
- Nem számít, hogy én mit gondolok – rázta meg a fejét. – Ez a te döntésed. És bárhogy is döntesz, én melletted fogok állni. De azt te se tudod letagadni, hogy mennyire vonzódtok egymáshoz. Jay-en kívül ő az egyetlen, akinek az érintésére nem rezzensz össze.
- Szeretem ha megérint - mondtam halkan.
Ahogy ezt kimondtam, Sere-re kaptam a tekintetemet. Ezt tényleg kimondtam, és az a legijesztőbb az egészben, hogy igaz is volt. Tényleg szerettem, ha megérintett. Akárhányszor megölelt, nem az volt az első gondolatom, hogy szabadulni szeretném, mert kényelmetlenül érzem magamat, hanem hogy soha ne engedjen el. Maradjunk úgy örökké.
- Szerintem beszélned kellene vele. Nem bujkálhatsz örökké a tetőn előle – dobott meg egy sültkrumplival, hogy oldja ezt a nyomasztó légkört, ami ránk telepedett.
- Nem is örökké akarok bujkálni. Csak pár napig.
Miután befejeztük az ebédet, visszavittük a tálcákat az ebédlőbe, ahol már alig volt bent valaki a közelgő csengő miatt, így mi is visszaindultunk a termünk felé. Amilyen szerencsétlen vagyok, amikor mentem fel a lépcsőn, Kai akkor jött lefelé. Egy pillanatra mind a ketten megálltunk, és csak bámultuk egymást. A pillantásától olyan volt, mintha áram cikázott volna a bőrömön, és akármennyire is szerettem volna, nem tudtam elfordítani róla a tekintetemet. Fekete melegítő nadrág, fekete pulcsival, markáns áll, és arccsont, szürke szemek, mint a vihar előtti felhők, és a haja. A haja. A vállig érő göndör haja, már nem volt sehol. Oldalt rövidebb volt, felül pedig hosszabbra volt hagyva, és pár tincs a homlokába hullott, az ujjaim pedig szinte bizseregtek a vágytól, hogy kisimítsam onnan őket. A szívem eszeveszetten kalapált a mellkasomban, azzal fenyegetve, hogy bármelyik pillanatban kiugrik. Annyira gyönyörű volt. Nem találtam rá jobb szavakat. Az, hogy helyes, vagy jóképű, annyira közhelyesnek tűnt ahhoz képest, ahogy ő kinézett. Ott álltunk a lépcső két végén, és egymást bámultuk, miközben az emberek jöttek és mentek körülöttünk. A csengő hangos zaja rántott ki a révületből, mire elkaptam róla a tekintetemet, és szinte felszaladtam a lépcsőn, miközben ő még mindig ott állt úgy, mint egy rendíthetetlen kőszikla. 
- Bassza meg – legyezgette magát Sere. – Annyira jól néz ki rövid hajjal. Eddig is piszok dögös volt, na de most. 
- Megkaphatod – néztem rá. 
- Ő a te szexi nyalánkságod – kacsintott rám.
- Nem is tudom, hogy kettőnk közül ki csorgatja rá a nyálát. 
- Te, csak te magadba teszed, én meg ki is mondom. 
A töri óra kellős közepén rezdült meg a telefonom, mire előhalásztam a zsebemből, hogy megnézzem ki írt. Egy pillanatra még ki is hagyott az a buta szívem egy ütemet, mikor arra gondoltam, hogy lehet, Kai írt. De nem ő volt. Csak Alex.