Egyszer talán

Huszonhetedik rész

Mikor már a fél adagot megsütöttem, ajtócsapódást hallottam, és beszélgetést. Aztán megláttam, hogy Alex jön felém Cam-el, Serevel, és Kai-al együtt.
- Hát ti? – lepődtem meg.
- Nem válaszoltál az üzijeinkre – ment el mellettem Cam, és felkapott egy gofrit, amibe beleharapott, majd kiköpte, és legyezni kezdte a nyelvét.
- Fohó – magyarázta.
- Persze, hogy az. Most sült meg. 
- Minden rendben van? – ült fel Sere az egyik bárszékre.
- Persze, miért? - fordultam el Cam-től, hogy rá nézzek.
- Telefon. Üzenetek – emlékeztetett arra, amit Cam mondott az előbb.
- Ohh, a szobámban van valahol a telefonom, ma még rá se néztem. 
Kai helyet foglalt Sere egyik oldalán, rám emelte felhő szürke tekintetét, elmosolyodott, majd elmormolt egy „szia”-t, amit mosolyogva viszonoztam. Fáradtnak, és gondterheltnek tűnt. Szeme alatt sötét árkok húzódtak, mint aki nem aludt valami jól az elmúlt napokban.
Alex leült Sere másik oldalára, és elém csúsztatott egy dobozt, amin a Bake Awake logója szerepelt. Tényleg hozott nekem fánkot. Feszült volt a testtartása, a merem vállai, és a komoly arckifejezése, nem sok jót ígért. Rám emelte a tekintetét, mire kérdően felvontam a szemöldökömet. 
- Történt valami?
- Dehogy – erőltetett magára egy mosolyt.
- Hazudsz – fontam keresztbe a karomat.
- Nem hazudok. Tényleg nincs semmi baj.
Hosszú másodpercekig néztünk egymás szemébe, abban reménykedtem, hogy hátha megtörik, és elmondja, hogy mi történt, de végül Cam szólta el magát.
- Jay-t felfüggesztették.
- Hogy mivan? – pördültem felé, mire a többiek szidni kezdték, hogy most miért mondta el nekem. – És ti el akartátok titkolni? – fordultam vissza a többiek fel.
- Nem akartuk eltitkolni, csak nem ezzel szerettünk volna nyitni – válaszolt Sere.
- Mit csinált?
- Rajta kapták cigizés közben a mosdóban. A hétre felfüggesztették.
- Bassza meg – temettem az arcomat a tenyerembe. – Mégis mihez kezdjek vele? - motyogtam magamnak.
Azt mondtam neki tegnap este, hogy végeztünk, ha elveszi a pénzt, most mégis azon gondolkozok, hogy mégis hogy tudnék segíteni neki, mielőtt Grayson azt nem gondolja majd, hogy elege van ebből, és kirakja innen. Basszemeg, Grayson. Beraktam egy adag tésztát a sütőbe, és vissza fordultam Alex felé, neki címezve a kérdésemet.
- Mit szólt hozzá Grayson? 
- Mérges volt, de azt mondta, hogy hagyjuk rá. Majd ő beszél Jay-el.
- Nem fogja végig hallgatni őt. Még engem se hallgat végig – ráztam meg a fejemet. 
- Pénzt vett el tőled igaz? És meg se próbáld tagadni, tudom, hogy ezért volt a tárcád a földre dobva. Szóval, mire kellett neki? Legalább megmondta? 
Megráztam a fejemet, és beszélni kezdtem, miközben nutellát, tejszínhabot és gyümölcsöket vettem elő, hogy ne kelljen a barátaimra néznem. Eléggé szégyelltem magamat Jay viselkedése miatt. 
- Hogy mit csinált? – háborodott fel Sere. – Az a hálátlan kis fasz.
- Sere – szólt rá nyugtatóan Kai. 
- Jaj, hagyjál már, Sienna nem haragszik meg, amiért azt mondom az öccsére, hogy fasz. Ugye Sisi? – fordult felém. 
- Nem. De csak mert igazad van – dobtam be a számba egy szem áfonyát. 
Cam a kezébe fogott egy gofrit, megkente nutellával, fújt rá tejszínhabot, felgönygyölte, harapott, majd a szájába szórt pár szem gyümölcsöt.
- Ne adjak tányért? – néztem rá.
- Köhi, ne ell - válaszolta teli szájjal.
Feltartotta az egyik ujját jelezve, hogy várjak, majd gyorsan megrágta és lenyelte a falatot.
- Köszi, nem kell – harapott mégegyet, mire alul kicsúszott belőle a tejszínhab a földre. 
A fejemet rázva mentem oda a szekrényhez, és vettem ki egy tányért, amit aztán Cam kezébe nyomtam. 
- Köhi – vette el.
- És mi a tervünk? – könyökölt Sere a pultra.
- A tervünk? - ráncoltam a szemöldököm
- Igen. Jay észhez térítése kapcsán.
- Az, ami tegnap is volt. Hagyom, hogy élje az életét, és mivel nem rohantam fel a telefonomért, hogy számonkérjem, hogy mégis mit gondolt, ezért úgy gondolom, hogy egész jól megy ez a dolog.
- Szóval lemondasz róla?
- Nem. De nem hat rá a beszéd, és ha leállok vitatkozni vele minden egyes alkalommal, amikor valami ostobaságot csinál, akkor azzal csak még távolabb sodródik tőlem, azt pedig nem szeretném.
- És meddig fogod hagyni, hogy ezt csinálja? Felelőtlenül viselkedik, és egyszar csak ki fog csúszni a kezei közül az irányítás - szállt be a beszélgetésbe Alex is.
- Te beszélsz felelőtlen viselkedésről? – nézett Sere Alexre. – Úgy látom, azt máris elfelejtetted, hogy te milyen meggondolatlan dolgokat csináltál. Talán, ha nem bántál volna velük úgy, mint egy darab szarral, amikor ide jöttek, akkor Jay is máshogy kezelné most ezt az egészet.
- Nem az én hibám a viselkedése. 
- De te is közrejátszottál benne.
Sere-nek igaza volt. Ha Alex nyitottabban, és barátságosabban állt volna hozzánk, akkor talán, de csak talán, Jay is máshogy reagált volna a dolgokra. Másfelől viszont, abba kell hagynom Jay mentegetését. Okos fiú, tudja, hogy mit csinál, és hogy a tetteinek következményei vannak. Ezt a leckét mind a ketten alaposan megtanultuk. Ha hibázol, megfizetsz érte. Legalábbis azt hiszem, hogy tudja, hogy mit csinál. Attól, mert már nem Vincys-ben voltunk Josh-al, és nem vertek meg minket, attól még ugyan úgy tudnia kellene, hogy amit csinál, az nem helyes. Vagy talán azt gondolta, hogy Grayson elnéző lesz vele, és szeme huny majd minden tette felett? Hogy nincsenek következményei azoknak, amiket csinál, csak azért, mert itt lakunk? Vagy hogy mert ő az apám? Nem tudom. Már semmit se tudtam. 
Lefoglaltam magamat a gofrisütéssel, utána pedig mindannyian az asztalhoz ültünk, és csendben ettünk. Én a gondolataimba voltam merülve, de ahogy láttam a többiek is. Kai meg se szólalt egész végig, a telefonját pörgette, és irkált rajta, csak úgy mint Alex, Cam felszabadultan eszegetett, én pedig elképzelni se tudtam, hogy hogy fér belé ennyi édesség, Sere pedig a közelgő Halloweeni bulit hozta fel témának, hogy megszűnjön ez a feszült légkör, és hála a végtelen csacsogásának, sikerült is feloldódnunk. Legalábbis nekem biztosan, Cam pedig folyton olyan, mint egy kétlábon járó éhenkórász és jókedvbomba, úgyhogy még nem igazán láttam feszültnek, Kai pedig egyre idegesebben nyomkodta a telefonját, és ahogy rá és Alex-re néztem, ahogy néha összenéztek, volt egy olyan megérzésem, hogy egymással beszélgetnem valamiről. 
- Minden rendben? – hajoltam oda Kai-hoz.
- Mi? – kapta rám a tekintetét. – Persze, minden rendben, miért?
- Csak mert meg se szólaltál, mióta megérkeztetek.
- Nincs semmi baj, csak egy kicsit fáradt vagyok – engedett el felém egy nem túl meggyőző mosolyt, én pedig annyiban hagytam a dolgot. Ha nem akar róla beszélni, én azán nem fogom erőltetni. 
A srácok addig maradtak, amíg Grayson és Florence haza nem ért, és Grayson ki nem tessékelte őket az ajtón azzal a címszóval, hogy családi kupaktanácsot kell tartanunk. Sose vettem részt ilyenben, úgyhogy nem tudtam elképelni, hogy a családi kupaktanács mit is jelenthet pontosan, egészen addig, amíg le nem ültünk az asztalhoz, és Grayson beszélni nem kezdett. 
- Hol van Jay? – nézett ránk felváltva.
- Nem tudjuk – válaszoltam.
Grayson vállai előre görnyedtek, tehetetlenül dörzsölte meg az arcát, én pedig mélységesen szégyelltem magamat, amiért ennyi gondot okoztunk neki.
- Sajnálom, hogy ennyi bajt okozunk.
- Te nem csináltál semmit – rázta meg a fejét. – És ne aggódj miattam, tudom hogy hogy bánjak egy problémás kamasszal – nézett Alexre.
- Akkor is sajnálom. Nem tudom, hogy mi ütött Jay-be, ami miatt így viselkedik mostanában.
- Talán jót tenne neki a terápia – vetette fel Florence. – Lehet, hogy segítene neki, hogyha eljárna egy szakemberhez.
- Dilidoki? – lepődtem meg. 
- Mi csak segíteni szeretnénk rajta.
- Az nem segítség, ha beskatulyázzátok őt, mint valami öntörvényű balhés gyereket, akinek orvosi segítségre van szüksége, csak mert nektek úgy könnyebb lenne megbírkózni ezzel az egésszel.
- Mi nem skatulyázzuk be őt, csak felmerült annak a lehetősége, hogy lehet, hogy jót tenne neki, hogyha kibeszélné magából a gondokat.
- Jay nem mondana semmit a dokinak. Mi nem szoktunk panaszkodni. 
Florence gyengéden nézett rám, azt sugallta, hogy ők tényleg csak segíteni szeretnének.
- Hálás vagyok, amiért próbáltok segíteni, és én is tudom, hogy Jay-el mostanában elszaladt a ló, és amiket csinált, azok kétségtelenül rossz dolgok. Nem tudom, hogy amiatt ilyen, hogy olyan emberekkel barátkozik, akik rossz irányba viszik, vagy magától ugrik fejest a szar dolgok tengerébe, és azt se tudom, hogy hogy segíthetnék rajta, mikor láthatóan nem akarja, hogy segítsek neki.  
- Mi robbantotta ki közöttetek ezt az ellenségeskedést? Mi történt a születésnapodon? – 
érdeklődött Grayson.
- Miattam történt – vállalta Alex magára a bűnbak szerepét.
- Ez nem igaz – fordultam Alex felé. – Ugye tudod, hogy ez nem a te hibád? 
- Sere is megmondta, hogy ha kedvesebb lettem volna veletek, akkor ez elkerülhető lett volna.
- Ezt nem tudhatjuk – néztem a szemébe komolyan.
- De igen. Ha akkor nem rohan ki tőled, akkor azt se tudta volna meg, hogy Jessica mit tett, és most itthon lenne, ahelyett, hogy kitudja merre jár.
- Jessica? – ráncolta a homlokát Greyson. – Mármint az anyád?
- Igen.
- Na most már tényleg tudni akarom, hogy mi történt aznap.
Én pedig el mondtam nekik. Hogy Jay, Alex miatt kiviharzott, aztán megtudta, hogy Jessica lemondott a jogairól, de azt nem mondtam el nekik, hogy pénzt kért tőlem, és hogy képes lett volna lopni is tőlem.
- Miért nem mondtad el nekünk hamarabb? – tette kezét Grayson az enyémre, mire elrántottam az asztalról a kezemet, és összekulcsoltam az ölemben.
- Nem tartottam fontosnak. 
- Pedig ez egy elég fontos információ – nézett rám Grayson jelentőségteljesen. – El kellett volna mondanod.
- Nem olyan könnyű megnyílni, és beavatni titeket az életem részleteibe, mint ahogy azt gondoljátok. Pár hónap alatt nem tudom levetkőzni a megszokásokat, márpedig én ahhoz vagyok szokva, hogy mindent egyedül csináljak, mert nincs aki segítsen.
- Most már itt vagyunk neked – felelte Florence.
- Tudom. És próbálom tanulni azt, hogy most már olyan emberek vesznek körbe, akik szeretnek, és segíteni szeretnének nekem, még a legapróbb dolgokban is, de megkell értenetek, hogy ez nem könnyű nekem. 
- Megértünk téged – válaszolt Florence kedvesen. – Mi is próbálunk alkalmazkodni ehhez az egész helyzethez, pont mint ti. Neked pedig ezt kell megértened. Mindannyiunknak új ez az egész helyzet, nem csak nektek. 
- Tudom. Ezért is próbálok meg nem rátok támaszkodni. Nem szeretnék plusz terheket rakni rátok.
- Ezt már megbeszéltük. Nem jelentetek tehert nekünk, és a megoldásra váró problémák se. Már egy család vagyunk, szeretnénk ha végre te is így éreznél. 
De nem éreztem. Nem éreztem, hogy ide tartoznék, hogy ők lennének a családom. Még nem. 
Grayson megpróbálta felhívni Jay-t, és Florence is, de mind a kettőjük hívását kinyomta, majd Alex-ra néztek.
- Mivan? Azt hiszitek, hogy majd nekem felveszi a telefont?
- Legalább próbáld meg – mondta neki Florence. 
Alex elővette a telefonját, kihangosította, két csörgés után pedig Jay kinyomta a hívást.
- Sienna? – nézett rám Florence.
- Nekem se fogja felvenni, és igazából, nem is akarom felhívni. 
- Miért nem?
- Megfogadtam Grayson tanácsát, hogy hagynom kell, hogy hibákat kövessen el, és tegnap este azt mondtam neki, hogy többet nem számíthat rám, hogyha bajba keveredik. 
- Mi történt tegnap este?
- Semmi fontos, egyszerűen csak azt éreztem, hogy tudatnom kell Jay-el, hogy most végleg túl messzire ment, de úgy tűnik, hogy nem igazán érdekli. Most hagyni szeretném egy kicsit, hátha magától észhez tér, és így elkerülhetek mégegy ordibálásba fulladó veszekedést. 
- Amíg Jeremy társaságában van, addig kétlem, hogy észhez fog térni – dünnyögte Alex.
- Walters? Jeremy Walters? – kapta Alex felé a fejét Greyson. 
- Igen.
- Ismerem az apját, és azt hallottam, hogy a fia rosszabb, mint ő, ami nem sok jót ígér. Valahogy elkéne érnünk, hogy ne barátkozzon azzal a fiúval. 
- És kitalálni, hogy mit kapjon a felfüggesztés miatt.
- Mikor engem függesztettek fel, egy hét szobafogságot kaptam, és házimunkát. 
- Te a fiuk vagy – néztem Alexre. – Jay viszont sehogy nem kötődik hozzájuk. 
- Szeretjük Jay-t – válaszolta Florence. 
- Így igaz. Alex lehet, hogy nem az én fiam, de úgy szeretem, mintha a sajátom lenne, és ez Jay-re is igaz - erősítette meg Grayson.
- Tudom, hogy szeretitek őt, de Jay úgy érzi, hogy nincs senkije.
- Itt vagy neki te.
- Az nem elég – ráztam meg a fejemet.
- Nem elég? Mégis ki szerint? – döbbent meg Florence. – Szerinted?
- Talán – rántottam meg a vállamat. – Én csak…tanácstalan vagyok – esett előre a vállam. 
- Majd kitalálunk valamit. Megfogjuk oldani. Együtt. Egy családként – mosolygott
Florence.