Egyszer talán

Tizenhetedik rész

- Mondtam már, hogy mennyire oda vagyok Mr. White-ért? - suttogta Sere, miközben az új biológia tanárunkay nézte.
- Minden egyes alkalommal.
Sere elmondása szerint az előző biológia tanáruk egy megkeseredett öreg nő volt, aki szerette minden órán dolgozattal kínozni őket, és teljes felüdülés volt megtudnia, hogy nehéz szívvel de leáldoztak a tanári évei az álara boszorkánynak keresztelt tanárnak.
Mr.White a húszas éve vége felé járhat, nagyon barátságos, és nyitott. Szőke hajával, és kék szemeivel úgy nézett ki, mintha egy meséből lépett volna ki. Tényleg jóképű volt, és sportos alkatú. Mosolyogva néztem Sere-re, ahogy látványosan olvadozott tőle, és elöntött egy boldogsághullám, hogy a munka és számlák helyett, most már a barátaim körül járnak a gondolataim, és az olyan dolgok körül, mint hogy mennyire jóképű a tanárunk, és mennyire utáljuk a matekot.
- Mielőtt véget érne az óra, szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy nézzétek át a mai és a tegnapi anyagrészt a következő óra előtt. Köszönöm - ebben a pillanatban pedig megszólalt a csengő.
- Éhen halok - dőlt rá a padjára Cameron.
- Mindjárt ebédszünet - fordult hátra hozzá Sere.
- Az még egy óra - nyafogott.
- Van a táskámban egy Reese's - vettem az ölembe, hogy megkeressem.
- Attól nem fogok jól lakni.
Hátra néztem rá, mire maga elé tette két kezét.
- De azért elfogadom - nyújtotta ki a kezét.
- Egyébként - fordult felém Sere. - Mi a helyzet veled és Kai-al? - húzogatta a szemöldökét.
- Semmi, mi lenne?
- Nem veszem be. Láttam ám, hogy hogy néz rád, és hogy szoktatok üzengetni.
- Csak kedves velem, ennyi - rántottam meg a vállamat.
- Kai-nak barátnője van vagy ezer éve - kotyogott közbe Cam.
- Szerintem már régóta nincsenek együtt. Ami azt jelenti, hogy szabad a pálya - mosolygott rám Sere.
- Nem tudom, hogy mi jár a fejedben, de nem is akarom megtudni.
- Ne mond már, hogy nem tetszik neked. Iszonyat dögös, és a hosszú haja, meg azok a szemek - legyezte magát. - A srác egyszerűen csak fincsi.
- Jesszusom - nevettem fel. - Ha annyira tetszik neked, akkor miért nem próbálkozol te nála?
- Mert tudom, hogy esélyem sincs nála. Ő téged akar.
- Csak képzelegsz - legyintettem.
- Majd meglátod, hogy igazam van.
- Inkább nem szeretném meglátni. Csak túl akarok lenni ezen az éven bármiféle bonyodalom nélkül.
Erre a mondatra megrezdült a telefonom az asztalon, de mielőtt felvehettem volna, hogy megnézzem ki írt, Sere csapott le rá.
- Helló bonyodalom - olvasta el ezek szerint a Kai-tól kapott üzenetemet. - Hogy telik a napod kis farkas? Ohhh, már becézget is? - húzogatta a szemöldökét fel-le.
- Hagy már abba - vettem el tőle a telefonomat mosolyogva.
Vissza írtam Kia-nak, hogy eddig jól, és megkérdeztem, hogy neki hogy telt.

Kai: Egész jó eddig. Arra gondoltam, hogy ebédelhetnénk együtt, mit szólsz?

Én: Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

Kai: Alex miatt?

Én: Igen.

Kai: Ne aggódj miatta. Nem tilthatja meg egyikünknek se, hogy a másikkal lógjon.

Én: Tudom, de akárhányszor veled lát, még szemetebb lesz.

Kai: Majd beszélek vele. Kérlek.

Én: Rendben van.

Kai: Köszönöm.

- Mit vigyorogsz úgy? - próbált meg belelesni a telefonomba Sere.
- Semmit - tettem el a táskámba.
- Ühhüm - húzta össze a szemét.
- Jaj, hagyj már - nevettem fel. - Kai velem szeretne ebédelni.
- Alex ki fog akadni - kotyogott közbe Cam.
- Köszi szépen, én is tisztában vagyok vele - dünnyögtem.
- Ne foglalkozz Alex-al, ha kell akkor egész szünet alatt lekötöm a figyelmét, hogy tudj Kai-al beszélgetni.
- Ez igazán rendes tőled.
- Ez egy barát dolga - kacsintott rám.
Vártam az ebéd szünetet, de kicsit ideges is voltam miatta. Nem akartam Alex-al nyilvánosan összetűzésbe keveredni, de volt egy olyan megérzésem, hogy ez elkerülhetetlen lesz. Viszont Kai-nak igaza volt abban, hogy Alex nem tilthat el minket egymástól. Szeptember vége volt már, de még nem volt annyira hideg, hogy bent kelljen ennünk, úgyhogy miután kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk enni, kifelé vettük az irányt az udvarra. Kai-t nem láttam sehol, de észrevettem Jay-t, aki körül már ott ült Kevin, Tyler, Sam és Cam is. Jay vadul integetett, hogy menjünk oda hozzájuk, mi pedig így is tettünk.
- Mi történt, hogy a kicsikkel ebédelsz? - fordult Sere Cam felé, amint leült.
- Rá jöttem arra, hogy mennyire jófejek.
- Ideje volt már - ugratta Kevin.
- Legalább megtudtam, hogy nemsokára itt a születésnapod - dőlt előre Cam, hogy rám tudjon nézni.
- Jövőhét szombaton - bólintottam.
- Tervezel valamit aznapra? - mielőtt válaszolhattam volna, Kai bukkant fel, és ült le közénk, majd legnagyobb örömömre Alex is így tett. Az első gondolatom az volt, hogy felállok, és otthagyom őket, és szerintem Jay is valami hasonlón gondolkodhatott, de végül mind a ketten ülve maradtunk.
Ők a mi barátaink, és ha valakinek fel kell innen állnia, akkor azok nem mi leszünk. Kai-al összeakadt a tekintetünk, eltátogott egy bocsi-t, mire csak megráztam a fejemet.
- Szóval fogsz csinálni valamit a nagy napon? - kérdezte Cam.
- Miről van szó? - dobott be a szájába egy sültkrumplit Kai.
- Sienna születésnapjáról. Milyen érzés lesz végre tizennyolcnak lenni? - húzogatta a szemöldökét viccesen.
- Tizenkilenc - jött a válasz az asztal végéről.
- Mi? - fordult Alex felé Cam.
- Tizenkilenc lesz. Nem tizennyolc.
- Ohh, egy évvel később kezdted a sulit? - fordult vissza felém Cam. - Te kis mázlista.
- Megbukott - kotyogott közbe Alex ismét, én pedig erősen elgondolkoztam azon, hogy átnyúlok az asztal felett, és kitekerem a nyakát, pedig nem vagyok egy erőszakos személy. - A tökéletes kis Sienna megismételte a tizedik osztályt -mosolygott gúnyosan.
- Most jobban érzed magad? - néztem bele a szemébe.
- Egy kicsivel igen. Végre a többiek is láthatják, hogy nem vagy te olyan tökéletes, min amilyennek beállítod magadat.
- Hát gratulálok Alex.
- Mihez is?
- Hogy minden alkalommal megmutatod, hogy van még hová süllyedned.
- Hé, ne engem utálj, amiért nem ment neked a suli - tette fel a kezeit védekezően. - Mi volt olyan nehéz, ami még a tökéletes Sienna-nak se ment? Matek? Töri? - ingerelt egyre jobban.
- Állj le haver - szólt rá Kai.
- Nincs abban semmi szégyen, hogyha valaki megbukik - próbálta oldani a feszültséget Sere.
- Szóval mi volt az? - piszkált tovább Alex. - Gyerünk, bökd ki az igazságot.
- Rohadt szemét egy alak vagy.
- Csak bökd ki, hogy mi volt az, hidd el neked is sokkal jobb lesz.
- Elég volt - szólt rá Kai erélyesebben.
Végig néztem a többieken, akik egyre kényelmetlenebbül érezték magukat, miközben azon gondolkoztam, hogy Alex ezt honnan tudta meg. Grayson semmi féle képpen nem mondta volna el neki, így csak arra tudtam gondolni, hogy Florence volt. Válaszra se méltattam Alex-et, és inkább felálltam, hogy vissza menjek az iskolába.
- Gondoltam - nevetett fel Alex. - Miss Tökéletes képtelen belátni a hibát. Előadja, hogy mennyire kis szemérmetlen, és tökéletes, miközben cseppet sem az. De nem számít, az igazság elől nem lehet elbújni, mert mindig utolér - mosolyodott el, és ez volt az a pillanat, e miatt a gúnyos, lenéző kis mosoly miatt pattant el bennem valami.
- Szánalmas vagy - támaszkodtam rá az asztalra, miközben egyenesen a szemébe néztem. - Nyafogsz az életed miatt, pedig nem is tudod, hogy milyen szerencsés vagy.
- Jah, marha szerencsés vagyok - forgatta meg a szemeit.
- Jaj, az apád nem foglalkozik veled, ami bánt téged, ezért te is bántasz másokat, istenem, nőjj már fel végre. Egész életedben mindened megvolt, sose kellett aggódnod semmi miatt, és ezt úgy hálálod meg Florence-nek, hogy rohadt bunkó vagy vele, és nem tiszteled.
- Semmit se tudsz rólam - sziszegte dühösen.
- Ahogy te se rólam. Folyton piszkálsz, idegesítesz, és minden áron ki akarsz hozni a sodromból, mert egy szánalmas ember vagy, aki nem képes együtt élni a saját maga iránt érzett gyűlölettel, de egy valamit jegyezz meg Alex. Engem nem fog megtörni a kis játékod, mert ezerszer szarabb dolgokon mentem át, mint azt te valaha is el tudnád képzelni.
- Nem gyűlölöm magamat - szűrte a szavakat összeszorított fogai között.
- Ohh, dehogyis nem. Ha nem így lenne, akkor nem piszkálnál folyton a múltammal, hogy jobban érezd magad. Most is csak azért mondtad el mindenkinek, hogy megbuktam, hogy megalázz, és addig se keljen a szaros kis életeden gondolkoznod. Te tudod mit - nevettem el magamat. - Az igazságot akarod? Legyen. Tizenöt éves koromban elkezdtem dolgozni, hogy be tudjam fizetni a számlákat, hogy legyen tető a fejünk fölött, melegvíz, és áram. Reggeltől estig dolgoztam, hogy ételt tudjak tenni az asztalra, és új ruhákat tudjak venni magamnak és Jay-nek a szakadt cuccaink helyett. Hogy ne olyan cipőbe kelljen járnia télen, aminek már lyukas a talpa. Szóval igen, nem jártam be az iskolába, helyette dolgozni mentem, ami miatt megbuktam. És bármikor megtenném újra. Ez a nagy igazság Alex. Remélem most már boldog vagy - néztem mélyen a szemébe, majd hátat fordítva ott hagytam őt, és a többieket is. Sietősen szedtem a lábamat, szerettem volna minél előbb eltűnni a közelükből.
Az udvar másik végébe, egy fa tövébe ültem le, fejemet térdemre hajtottam, és igyekeztem mély levegővételekkel lenyugtatni magamat.
- Jól vagy?
A hangra felkaptam a fejemet. Sere állt előttem, és szomorúan nézett le rám.
- Persze, csak Alex ért ahhoz, hogy hogyan is hozza ki az embert a sodrából.
- Ha ez megnyugtat, szerintem elég szarul érzi most magát - ült le mellém.
- Alex képtelen arra, hogy rosszul érezze magát amiatt, ahogy másokkal bánik.
- Figyelj Sienna...
- El se kezd - szakítottam félbe. - Nem szeretném hallani a sajnálkozásodat.
Utálom, ha valaki sajnálkozik rajtam.
- És ha azt mondanám, hogy mennyire erős vagy?
- Mi? - lepődtem meg.
- Nem sok ember lenne képes arra, amit te tettél az öcsédért. Gyerek voltál még, és nem csak magadért, hanem Jay-ért is felelősséget vállaltál. Ez megterhelő lehetett.
- Jay-ért bármit megtennék.
- És ő is érted.
- Igen. Csak mi ketten vagyunk egymásnak.
- Most már itt vagyunk mi is. Tudom, hogy csak pár hete ismerjük egymást, de szeretném, hogyha tudnád, hogy bármiben számíthatsz rám. És ha esetleg beszélni szeretnél valamiről, szívesen meghallgatlak.
- Köszönöm.
- Igazán nincs mit. Ez egy barát dolga.
- Nekem te vagy az első barátom.
- Komolyan? - lepődött meg.
- Igen. Az előző sulimban nem barátkozott velem senki. Én voltam a csóró kölyök, az alkoholista anyával, és az agresszív mostoha apával. Ha valaki hozzám szólt, az csak azért volt, hogy gúnyolódjon rajtam, szóval el se tudod képzelni, hogy mennyire örülök annak, hogy itt minden más. Jay is beilleszkedett, szerzett barátokat, jól érzi magát, és jól kijönnek Grayson-nal.
- Egyedül Alex nem kedvel titeket.
- Igen. A múlthéten összeverekedtek.
- Nem mondod - tátotta el a száját Sere.
- De. Alex szokásosan beszólogatott Jay-nek, túl ment egy határon, és Jay neki esett.
- Megérdemelte.
- Tudom, de nem szeretném, hogyha ez megismétlődne.
- Félsz attól, hogy Grayson esetleg kirakná Jay-t?
- Nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Nem hiszem, hogy ilyet tenne, de ha nem tudunk együtt élni Alex-el, akkor lehet elgondolkoza rajta.
- De nem a ti hibátok ez az egész. Alex ok nélkül utál titeket. Ezt Grayson is tudja.
Nem válaszoltam semmit, hanem a gondolataimba mélyedve ültem lehunyt szemekkel. Nem bántam, hogy megosztottam Sere-vel egy apró részletet az életemből, mert tudtam nagyon jól, hogy nála biztonságba lesznek a dolgaim. Örültem neki, hogy a barátomnak mondhattam, és hogy minden napomat beragyogta.
- Ajaj - szólalt meg Sere, mire rákaptam a tekintetem. - Cam most írt a csoportba, hogy hol vagyunk, mert már tíz perce elkezdődött az óra.
- Nem maradhatnánk itt még egy kicsit?
- Sajnos nem - állt fel, és porolta le magát.
- Hát jó - álltam fel én.
- Most pedig előre figyelmeztetlek, hogy megfoglak ölelni. Rendben?
- Rendben - bólintottam.
Sere bátortalanul a karjai közé zárt, lazán ölelt át, hogy ha kényelmetlen lenne nekem, akkor bármikor hátrébb tudjak lépni tőle. Jól esett az ölelése, ezért szorosan öleltem magamhoz, ő pedig követte a példámat.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, amikor elengedtük egymást.
- Bármikor - kacsintott.
Visszasiettünk az iskolába, a terembe érve Mr.Hale szúrós szemekkel nézett ránk, mire Sere lerendezte annyival, hogy női gondjaink voltak. Lehuppantam a helyemre, a kabátzsebemben pedig megrezdült a telefonom. Észrevétlenül elővettem, és csak akkor vettem észre, hogy jött egy pár üzenetem Kai-tól, valamint Jay-től is.

Jay: Hová rohantál?

Jay: Hahó, Sena, jól vagy?

Jay: ???

Vissza írtam neki, hogy jól vagyok, nincsen semmi baj, majd megnéztem Kai üzeneteit.

Kai: Ne haragudj. Ha nem ülök oda hozzátok, akkor Alex nem kötekedett volna veled.

Kai: Alex kezd túlmenni egy határon, megpróbáltam beszélni vele, de egyszerűen hajthatatlan.

Kai: Tényleg nagyon sajnálom.

Én: Nincsen semmi baj.

Kai azonnal válaszolt az üzenetemre.

Kai: Minden rendben van??

Én: Persze, jól vagyok.

El tettem a telefonomat a táskámba, és az óra többi részében Mr.Hale-re figyeltem.
Óra végén Jay bukkant fel a termünk előtt, úgyhogy kimentem hozzá.
- Minden rendben van? - nézett végig rajtam.
- Persze. Ne haragudj, hogy kijöttem a sodromból, és mindenki előtt törtek ki belőlem a dolgok.-- Leszarom ha megtudják, hogy honnan jöttünk, vagy hogy mit tettél értünk. Nekem csak te számítasz.
- Csak nem akarom, hogy esetleg szégyenkezz.
- Mi miatt szégyenkeznék? Miattad? Aki otthagyta miattam az iskolát és próbált mindent megadni nekem, amit csak tudott? Aki az élete árán is megvédett volna bármitől és bárkitől?
Vagy a miatt ahonnan jöttünk? Pont leszarom, hogy mit gondolnak rólam mások.
- Vigyázz a szádra - mosolyogtam rá.
- Ez a legkisebb gondod jelenleg - mosolygott rám ő is.
- Akkor se káromkodj. Rossz szokás.
- Bagoly mondja - koppintott az orromra. - Akkor minden rendben van veled?
- Igen.
- Jól van.
Jay gyorsan megölelt, majd hátat fordított, és vissza indult a saját termébe, amikor is Alex jött vele szembe a folyosón, és teljes erejével Jay vállának ütközött.
- Nézz a lábad elé csóró.
- Mit mondtál? - fordult utána Jay.
- Fáj az igazság? - fordult vissza Alex Jay felé.
Oda mentem Jay mellé, karjára tettem a kezemet ezzel jelezve, hogy inkább hagyja annyiban a dolgot.
- Jöttél leállítani az idegbeteg öcsédet?
Egyre többen álltak meg körülöttünk, és jöttek ki a termekből, hogy megnézzék mi történik. Nem szerettem volna jelenetet rendezni, elég volt mára egy nyilvános veszekedés is.
- Hagyd abba - néztem Alex-ra a vállam felett.
- Különben? Szólsz apucinak, hogy csúnyán néztem rád?
Páran felnevettek mögöttem, Jay pedig egyre feszültebbé vált.
- Mire vársz kisöcsi? - hergelte tovább Alex. - Tudom, hogy megakarsz ütni.
- Ne hagyd, hogy a fejedbe másszon - könyörögtem Jay-nek.
- Az ember azt hinné, hogy megtanultál kiállni magadért, miután a mostoha apád napi szinten szarrá vert téged. Vagy akkor is csak némán álltál, amikor a nővéredet verte? Képtelen voltál megvédeni őt?
Jay-ben elpattant valami, és Alex-nek rontott. A földre lökte, miközben ütni kezdte, ahol csak érte. Alex átfordította magukat, és most Jay került alulra. Jay próbált védekezni, miközben próbálta magáról lelökni Alex-et. Senki nem akarta szétszedni a fiúkat, inkább drukkoltak, és videózták őket. Megláttam Kai-t a kialakult tömegbe, aki amint észrevette, hogy kik verekszenek, azonnal odament, és szétszedte őket. Alex egy adag vért köpött a padlóra, nekem pedig felfordult a gyomrom a két fiú láttán.
- Itt meg mégis mi folyik? - jelent meg Mr.Hale.
Rá nézett a két fiúra, valamint Kai-ra, aki közöttük állt, nehogy megint egymásnak essenek.
- Az igazgatói irodába most rögtön, a többieknek pedig nincs más dolguk? - nézett körbe.
A tömeg szétszéledt, Jay és Alex pedig Mr.Hale-el együtt az igazgatói irodába ment, én pedig követtem őket. Leültünk a kanapéra, amíg Mr.Hale bement Mr.Miller-hez, és vártunk. Pár perc múlva nyílt az igazgatói iroda ajtaja, így bementünk rajta. Mr.Miller először nem akarta hagyni, hogy én is bent legyek, de ragaszkodtam hozzá, és megmakacsoltam magamat, hogy nem fogom Jay-t magára hagyni. A két fiú helyet foglalt az asztal előtt lévő két széken, én pedig a kanapéra ültem le.
- Mr és Mrs. Silverman már úton vannak, és amíg ide nem érnek javasolnám, hogy szálljatok magatokba, és gondolkodjatok el azon, hogy mi is történt az imént.