Az alku /befejezett/

11. Lucas

Napok óta ebben a koszos motelben rohadok, miközben azt sem tudom mi van a többiekkel. Már vagy tizedjére beszélem le magam arról, hogy visszamenjek Davon-hoz és mindent elmondjak neki. Tudom, ha megtenném, hèt lakat alatt tartana és esélyem sem lenne bármit is tenni. Ezt most végig kell csinálnom, hogy végre magunk mögött hagyjuk ezt az egészet. Bármennyire is gyűlölöm, mert egy seggfej, hiányzik. Remélem jól van és ha mindennek vége, megérti majd mit miért tettem.

Épp a tv-t kapcsolgattam, hogy elüssem az időt, amikor megcsörrent a telefon. Félve vettem fel, de Michael hangjától azonnal nyugodtabb lett a szívverésem.
- Nagy baj van, kölyök!
- Apával??
- Én mondtam neki, hogy várjon meg, de tudod milyen. Volt honnan örökölnőd a makacsságot. A saját embereinek pedig mégsem adhatok én parancsot… jobban mondva megpróbáltam, de követték apádat.
- Lassabban, nem értek semmit. Mi történt?
- Épp a város másik felén voltam, amikor hívott, hogy találkozót akarnak a kikötőben, az egyik raktárban. Tudta, hogy csapda, mégsem érdekelte. Ahogy az sem, hogy megvàrjon. Mire hazaértem, már sehol sem volt. Már úton vagyok, de ha most elindulsz, talán te hamarabb oda érsz.
- Azonnal indulok, küld át a címet.
- Vigyázz magadra!

Reméltem, hogy még nem késő. Legalább hasznát veszem, hogy egy "bűnöző" fia vagyok. Szinte semennyi időbe nem került feltörni egy autót és már úton is voltam a kikötőbe. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt.

Fogalmam sem volt, mennyi idő alatt értem oda, az útra sem emlékeztem. Csak az apám járt a fejemben. Hogy lehet ilyen felelőtlen?! Amint megállt az autó, kipattantam belőle és ellenőriztem a fegyverem. Azonban mielőtt beléptem volna az épületbe, megálltam az ajtó előtt, hogy vegyek pár mély levegőt. Tudtam, ha ilyen állapotban megyek be, nem húzom sokáig. Olyan halkan nyomtam le a kilincset, ahogy csak tudtam. Lassan kinyitottam az ajtót és körülnéztem. Félhomály volt, csak néhány villanykörte égett és csend volt, túl nagy csend. Lehet, hogy elkéstem és màr mindennek vège?! Elindultam a raktár belseje felé, de ugyanaz a kép fogadott, teljesen kihalt volt, sehol senki. Egy nagy, rozsdás kétszárnyú ajtóhoz érkeztem. Csak egy kis kocka ablak volt rajta, de olyan koszos volt, hogy semmit nem lehetett látni, csak annyit, hogy ég a lámpa, de hiába hallgatóztam, semmi mozgás. Kinyitottam és lassan beléptem, de egy lélek sem volt odabent. Legalábbis először azt hittem. Majd a földön  fekve megpillantottam apám élettelen testét. A hátán feküdt, az arca alig kivehető volt a sok vértől. Azonnal odarohantam hozzá. Hál Istennek mèg lélegzett. További sérülések után kutattam, de nem találtam egyet sem. De hiába próbáltam felébreszteni, nem reagált. Egyetlen megoldás jutott eszembe, a mentők. Nem akartam az időt azzal vesztegetni, hogy előbb Michaelt hívom fel. Ekkor lépések zaja ütötte meg a fülemet a hátam mögül. Ahogy hátrafordultam, rögtön megkönnyebbültem.

- Végre, hogy ideértél. Gyere, segíts kivinni apát. Segítség kell, súlyos lehet a sérülése.

De nem mozdult, csak bámult rám. Ő is megsérült volna?! De ahogy végignéztem rajta, csak a fegyverén akadt meg a szemem, amit a kezében tartott, kibiztosítva.

- Nem hallod, amit mondok?
- Nem akartam, hogy így történjen.
- Miről beszélsz?
- A fiamként szerettelek, de apád nem hagyott más választást.
- Mi ez az egész?

- Hát még mindig nem érted?
Ekkor besétált egy férfi, kicsit sem volt szimpatikus.
- Te meg ki a franc vagy?
- Hmm, Michael bűntársa, ha úgy tetszik. Nem igaz, Michael? Vagy te az enyém? Ez már részletkérdés.
- Miről beszél, Michael?
- Nem akartam, hogy bárki megsérüljön. De apád nem hagyott más választást. Szerinted könnyű volt apád árnyékában élni annyi éven át? Felnéztem rá, téged pedig a fiamként szerettelek. De ahogy teltek az évek, apád úgy puhult el. Hiába hoztam a jobbnál jobb üzleteket, nem érdekelte. Csak azt hajtogatta, hogy csendesebb vizekre akar evezni, nem akar már kockáztatni. Azt hajtogatta, hogy a testvéreként szeret, miközben mindent neked akart adni. Téged még csak nem is érdekelt soha az egész. Nekem ez az életem, mindent egy lapra tettem fel.
- Elárultad a pénz miatt?
- Ez nem a pénzről szól, Lucas. Sokkal többről. Tiszteletről, arról, hogy összesúgtak a hátunk mögött, mert az apád töketlen lett. Mégsem hallgatott rám, ment a saját feje után. Valamit tennem kellett. Azt hittem, ha szorul a hurok a nyaka körül, majd megváltozik a véleménye, erre inkább elfogadta egy vadidegen segítségét, minthogy rám hallgasson.
- A te műved az egész? Hogy ránk szálltak?
- Nem volt más választásom.
- Mindig van, Michael. Hogy tehetted ezt? Apa bízott benned és én is. Te meg eldobsz mindent. És mégis miért? Hogy nagyobb hatalmad legyen?
- Ezt te sosem fogod érteni. Úgy nőttél fel, hogy semmit nem láttál a másik világból, a mi világunkból. És ez így volt jó, de én eddig bírtam, változtatnom kell. Közösen megoldhatunk mindent, csak neked is akarnod kell. Ha te is beszélnél vele… rád talán hallgat. Neked semmit nem kell tenned, miközben élvezheted a munkánk gyümölcsét. Apád elmehet nyugdíjba…
- Nem!!! Szerinted ezek után összeállok veled? Bíztam benned, még azt is elhittem, hogy talán Davon van az egész mögött. Végig hazudtál nekünk.
- Látod, én mondtam, hogy nem akar majd közösködni. Intézzük el most, aztán foglalkozzunk a többivel. Pár óra múlva a tiéd lehet minden.
- Mondtam, hogy nem akarom Lucas-t bántani. Majd keresünk más lehetőséget.
- Ahogy akarod.

Mire felfogtam, mi történt, késő volt. Hamarabb éreztem az éles fájdalmat a gyomromban, mint a fegyver hangját. Egy pillanattal később már a földön  feküdtem. Hiába próbáltam szorítani a sebet, éreztem az ujjaim között végigfolyni a vért.

- Nee, mi a francot műveltél.
Michael elindult felém, de a pasasnak más tervei voltak.
- Semmit nem kell csinálnunk. Dobd el a fegyvert, vagy beleeresztek még egyet.
Michael a földre dobta a pisztolyát miközben le sem vette rólam a tekintetét.
- Nem ezt beszéltük meg.
- Változott a terv, vagyis csak számodra. Nekem végig ugyanaz volt a célom, hogy tönkretegyem azt a seggfejet. És ehhez még csak nem is kell elvennem mindenét, elég ha egy dolgot elveszek tőle. Szerinted miért kerestelek meg? Tényleg azt hitted segíteni akarok? Rajtad keresztül juthattam el a legkönnyebben Lucas-hoz. Engem nem érdekel a "kis" harcotok.
- Ezt még megbánod!

De Michaelnek nem volt ideje cselekedni, egy pillanat műve volt az egész. A földön hevert, nem messze tőlem, a vértócsa azonnal terjedni kezdett alatta. A feje oldalra billenve és egyenesen rám nézett. De már nem volt benne az a Michael, akit én ismertem. Élettelenül meredt rám. Képtelen voltam bármit is tenni, éreztem ahogy egyre fogy az erőm. Megpróbáltam a fegyveremért nyúlni, de hiába parancsoltam a kezemnek, épphogy csak megmozdult. Komótosan mellém sétált, majd rátaposott a kézfejemre, a másik lábával pedig arrébb rúgta a pisztolyt.

- Erre nem hiszem, hogy szükséged lesz. Nekem még  van egy kis dolgom, de mire végzek Davonnal, sok vizet már te sem fogsz zavarni. De ha mégis túlélnéd, ne aggódj, visszajövök.

Képtelen voltam tovább nyitva tartani a szemem.

Lassan a végéhez közeledik Lucas és Davon története. Remélem, hogyha nem is mindig, de többnyire sikerült izgalmassá tenni a kapcsolatuk alakulását :)

Sokat gondolkoztam, hogy milyen véget is szánjak nekik és bevallom, kicsit nehéz lesz őket elengedni. Talán azért is mert ez az első sztorim itt, bár remélem nem az utolsó.

Köszönöm mindenkinek, aki végigkísérte útjukat!

Szívesen várom az észrevételeket, építő jellegű kritikákat.