Az alku /befejezett/

1. Lucas

Amikor hazaértem az egyetemről, szokatlanul nagy volt a csend a házban. Az elmúlt napokban feltűnt, hogy furcsán viselkedik apám és Michael is.

Michael apám tanácsadója, amióta az eszemet tudom, mindig a család barátja volt, olyan volt nekem, mint egy második apa.

Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen a dolgaik általában nem rám tartoznak. Nem beszéltünk sokat apámmal, csak a szokásos, hétköznapi dolgok merülnek fel, hogy megy a suli, mennyi pénz kell hétvégére. Sosem álltunk túl közel egymáshoz. Ő sokat dolgozott, szinte minden idejét a "családi" vállalkozásnak szentelte, és ez nekem megfelelt, hiszen így nem loholt a nyomomban folyton, kivel mit csinálok, hova megyek. Éltük az életünket, egy házban mégis külön.

Épp a lépcső felé tartottam, amikor meghallottam Michael hangját az előtérben.

- Szia Lucas! Milyen volt a suli?
Hallottam a hangjában megbúvó feszültséget, nem azért jött, hogy a suliról beszélgessen velem.
- Mi a baj?

Elmosolyodott, szerette bennem, hogy nem kertelek és rögtön a tárgyra térek.

- Túl jól ismersz, kölyök. Apád beszélni szeretne veled az irodájában.

Lefagyott az arcomról a mosoly. Apám sosem hívott az irodájába, itt már tudhattam volna, hogy valami nagy baj van, de elhessegettem. Biztos csináltam megint valami hülyeséget, ami már átlépte azt a bizonyos határt.

- Muszáj most? Alig vártam, hogy hazaérjek, hosszú volt ez nap.
- Sajnos muszáj.

Azzal elindultam Michael után apám irodája felé. Ahogy beléptem, megcsapott a szivar füstjének fanyar szaga. Az íróasztala felé közeledve láttam előtte a kedvenc poharát, amiben ott volt a jól ismert, arany színű ital. Kifinomult ízlése volt apámnak, mindenből a legjobbat szerette, talán ez az egyik, ami közös volt bennünk. Imádta a whiskyt, mindig tisztán itta, volt hogy órákig kortyolgatta ugyanazt a pohár italt. De most a pohár mellett ott volt az üveg is, amiből épp most töltött még egy adagot ki.

- Nincs még kicsit korán ehhez?

Mosolyra húzta a száját, de láttam rajta, hogy nem őszinte a gesztus.

- Ülj le, fiam.
- Mi történt? Bajban vagyok? Ha arról a verekedésről van szó a klubban, azt nem mi kezdtük...
- Nem erről akarok most beszélni veled. Tudom, hogy sosem folytál bele az üzletbe, és ezt tiszteletben is tartottam. De most attól tartok, hogy elkerülhetetlen. Nem állnak túl jól a dolgok - jelentőségteljesen Michael-ra nézett. - Néhány üzlet az utóbbi pár hétben balul sült el, és a hiénák azonnal lecsaptak. Valószínűleg már évek óta arra várnak, hogy kicsináljanak, csak eddig nem voltak elég bátrak hozzá, hogy lépjenek. A bajban ismerszik meg hogy ki az igazi barát és sajnos nem maradt túl sok barátom. Mindenki akar egy szeletet a tortából.

- De hogy történhetett ez? És nem lehet valamit tenni? Eddig is mindent megoldottál.
- Sajnos ez nem ilyen egyszerű, a mi világunkban nem.

- A te világodban.

- Akkor nem panaszkodsz, amikor a bankszámládra utalom a pénzt.

Itt elhallgattam, igaza volt. Szemet hunytam afelett, hogy honnan származik a pénz, amit elköltök. Élveztem, hogy nem kell beosztanom és hogy megtehetek bármit.

- És akkor mi lesz? Hogy fogsz ebből kimászni?
- Találtam valakit, aki hajlandó segíteni. Elég nagy hírneve van, sok pénze és kapcsolatai. Ha megszerezzük a támogatását, senki nem mer velünk majd ujjat húzni.
- De mi a probléma, ha meg van a megoldás?

Apám csak nézett rám, de nem szólt egy szót sem. Nem értettem, minek hivatott az irodájába, ha már kitalálták Michaellel az egészet. Sosem kellettem, hogy megoldják az üzleti gondokat.

- Az ár amit kér, az a gond.
- Mert? Mit kér?

- Felajánlottam neki, amit csak lehetett, de egy valami nélkül a többi sem érdekli, jobban mondva egy valaki nélkül.

Először nem értettem, mire céloz apám. A felismerés lassan kúszott be a tudatomba. A túl magas ár, ami kell, én vagyok. Engem akar felajánlani, cserébe az üzletért.

- Téged akar, cserébe minden támogatást megad és ezzel kint vagyunk a szarból.

Apám sosem beszélt csúnyán, igazi régi vágású volt, bár sosem félt bepiszkolni a kezét. Valószínűleg tényleg nagy a zűr, ha már így beszélt.
- Ezt nem teheted. Nem egy tárgy vagyok, amit felajánhatsz valami vén fószernek, cserébe azért, hogy kihúzzon a bajból. Ebbe sosem egyezem bele.

Már fel is álltam a székből és elindultam az ajtó felé. Olyan dühös voltam, hogy legszívesebben romba döntöttem volna az egész irodáját. Hogy merészeli? Az egyetlen fiát is feláldozná a pénzért?

- Nem kérhetem ezt tőled, tudom. A fiam vagy, nem akarlak eladni. De gondold át a helyzetemet, a helyzetünket. Ha nem kapunk segítséget valakitől, vége. És nem csak az üzletnek, nekünk is. Tudod ez mit jelent? Hiába szöknénk meg és kezdenénk új életet valahol, megtalálnak.

Megtorpantam és lehunytam a szemeimet. Éreztem, ahogy a félelem felkúszik a hátamon és ellepi minden testrészemet, a könnyek önkéntelenül indultak el. Megfordultam és rájuk néztem, a két legfontosabb emberre az életemben. Láttam rajtuk, hogy nekik sem tetszik jobban a dolog, mint nekem, de én vagyok az, akinek el kell adnia magát.

- Nincs más lehetőség?
Michael megrázta a fejét, tudtam, hogy minden lehetőséget mérlegeltek, de tőle akartam hallani.
- És ki ő? És mit jelent az, hogy engem akar?
- A neve Devon Wayne.

Ezt nem hiszem el, az az önelégült seggfej a klubból. Képes volt kidobatni csak azért, mert véletlenül leöntöttem az öltönyét. Na jó, talán nem volt véletlen, ahogy a verekedés sem. Lehet, hogy van egy kis közöm a balhéhoz.

- Ismered?
- Azt nem mondanám, de láttam az egyik este a klubban.
Sokat jártam bulizni, a legtöbb időt a High-ban töltöttem a barátaimmal. Puccos hely volt, de jó volt a zene és mindig teltház volt.
- Nem tudjuk pontosan mit akar, az intézője csak annyit mondott amit most már te is tudsz. Holnap estére hívtuk meg vacsorára, akkor majd minden kiderül. Szóval mit gondolsz az egészről? - kérdezte Michael.

- Azt hogy innom kell valamit - és már fel is álltam. Muszáj volt kiszabadulnom innen. Kellett egy kis friss levegő, mert azt éreztem megfulladok.

Kimentem a teraszra és leültem a medence mellé, a lábamat belelógattam a vízbe. Pár perccel később megjelent Michael.

- Hogy vagy, kölyök?
- Mégis hogy lennék?! Közlitek, hogy oda kell adnom magam valakinek, akit nem is ismerek, mint a középkorban, ahol a király kénye-kedve szerint házasították ki a gyereket. Rohadt boldog vagyok. Nem mintha a szőke hercegről álmodoztam volna, aki egyszer megjelenik az életemben. De ez...
- Sajnálom. De nem kell megtenned, ha nem akarod. Találunk más módot.
- Azt mondtátok, nincs más lehetőségünk. Mindenki elfordult tőle.

Csak ültünk ott csendben, Michaelnek is elfogytak a szavai. Nem tudtam mit tegyek. Nem mehettem világgá, nem hagyhatom cserben őket. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy tehettem volna valamit, amivel megmentem őket, magunkat. Nem láttam kiutat. Talán... Sokszor megkaptam, hogy csak egy elkényeztetett, elviselhetetlen gyerek vagyok, még a saját apámtól is. Ha megkeserítem az életét, lehet hogy önként lemond rólam. Végülis akkor nem én rúgnám fel az alkut, nem lenne oka bosszút állni apámon.

Az a pár pohár ital sem segített megnyugodni, hiába voltam kimerült a tegnap esti bulitól és az egyetemtől, képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam, egyfolytában Devon Wayne járt az eszembe. Amennyire meg tudtam figyelni akkor este, nem nézett ki rosszul és nem volt vén, ami nagy előny. De ezen kívül semmit nem tudtam róla. Bárkit megkaphat, ebben biztos voltam. Akkor meg mi ez az egész? Miért kell egy ilyen alku neki ahhoz, hogy megszerezzen?