Az alku /befejezett/

IV. Davon

Ez a pár nap maga volt a pokol. Igyekeztem a nap 24 óráját máshol tölteni. Az éjszakákat egy hotelben töltöttem, napközben pedig ha épp nem dolgoztam, kimerülésig edzettem. De a testem hiába merült le szinte a nullára, az elmémet nem tudtam kikapcsolni. Minden gondolatomat Lucas töltötte ki. Mason szerint egész nap ki sem mászik az ágyból. Féltem, ezúttal végleg megtörtem, hogy a Lucas, akinek már az első pillanatban a rabja lettem, végleg eltűnt. Ezt akartam, ne kedveljen, legfőképp ne szeressen, csak engedelmeskedjen. Most mégis azért imádkoztam, hogy legalább egy kicsi maradjon meg abból a pimasz srácból, aki elvette az eszem.

Túl gyorsan eljött a nap, amikor Lucast is be kellett dobni a mélyvízbe. Az üzletek alkalmával mindig nyugodt és koncentrált vagyok, ebben a szakmában ezt máshogy nem is lehet csinálni. De most bármivel próbáltam kiűzni a feszültséget magamból, nem sikerült.

A kocsiban egy szót sem szóltunk egymáshoz. Az idegeim pattanásig feszültek, miközben tudtam, ha nem sikerül lenyugodni, ez az este rosszul is elsülhet. Nem akartam, hogy bántódása essen. Ahogy kiszálltunk, jobbnak láttam előre közölni vele a felállást.
- Amikor bemegyünk, azt teszed, amit mondok. Nem beszélsz, nem hősködsz, csak meghúzod magad. Sétálsz szépen mögöttem. Megértettük egymást?
De nem válaszolt, csak bámult rám. Rögtön tudtam, hogy még nincs minden veszve, erősebb, mint gondoltam. Láttam a szemeiben megbúvó ellenállást, feszegette a határaimat, kíváncsi volt meddig mehet el.
- Tényleg ezt fogod játszani? Ne hidd, hogy ha hazamegyünk, nem foglak megbüntetni. Talán már épp itt az ideje.
Mindent megadtam volna azért, hogy újra alattam feküdjön, halljam a sóhajait, érezzem megfeszülni az izmait. De ezzel még várnom kellett.

Csendes volt minden, túl csendes, már ekkor gyanakodnom kellett volna. Ahogy egyre bentebb sétáltunk az raktárban, már kezdett gyanús lenni a dolog. Ez nem volt megszokott. De már késő volt, egyik pillanatról a másikra lövések dördültek, majd kitört a káosz. Minden irányból golyók záporoztak. Próbáltam fedezéket találni, miközben leszedtem néhányat. De egyfolytában Lucas járt a fejemben, fegyvertelen volt és nagy volt az esélye, hogy az egyik golyó őt találja el. Csak reméltem, hogy biztos helyet talált magának. A szemem sarkából még láttam, ahogy Mason leszed valakit, aki Lucas-t vette célba, de aztán elvesztettem őket harc közben.

Amikor sikerült visszatalálni hozzájuk, Lucas még mindig a dobozhalom mögött bújt meg, sértetlenül, Mason-t viszont sehol nem láttam. Ahogy megálltam tőle pár méterre, egyenesen rám nézett. Olyan gyorsan mozdult a karja, hogy reagálni sem volt időm. Rám fogta a fegyvert, de abban a pillanatban már hallottam is, ahogy elsül a kezében. Bent tartottam a levegőt, tudtam, itt most végem van. Megfizetek azért, ahogy bántam vele. De nem jött a fájdalom. Csak az adrenalin miatt? De hiába vártam. Megszakítottam a szemkontaktust és lassan végignéztem a mellkasomon. Nem véreztem, sehol. Ez meg hogy lehet? De ahogy újra Lucasra néztem, ő a hátam mögé bámult. Hátranézve láttam, hogy egy maszkos pasas fekszik a földön, a fejéből folyik a vér, ami már kisebb tócsát alkotott a betonon.

Nem volt időm a történteken gondolkodni, mert Lucas karja vérzett. Odarohantam hozzá és végig vele maradtam, amíg  a doki ellátta.

Nem értettem az egészet. Gyűlölnie kellene és mégsem ragadta meg az alkalmat, hogy végezzen velem. Pedig csak egy golyó kellett volna, amilyen jól céloz. Csak álltam ott és néztem ahogy próbálja levenni magáról a véres felsőt, inkább kevesebb sikerrel.
- Miért mentettél meg?
- Egy köszönöm is megteszi - mosolygott rám.
- Miért?
- Nem tudom, talán hülye vagyok. Szeretek szenvedni.
Odasétáltam hozzá, annyira közel, hogy szinte összeért az arcunk.
- Ez nem válasz.
Egy pillanatig mintha gondolkodott volna, mit is mondjon. De hirtelen átkarolta a nyakam és megcsókolt.  Teljesen leblokkoltam. Senki nem csókolt meg azóta, hogy… De annyira jó érzés volt, nem is tudtam, mennyire vágyom a szájára. Végem volt, ezúttal minden ellenállásomnak lőttek. Minden más eltűnt a gondolataimból, csak őt láttam, csak őt éreztem. Eddig tudatosan kerültem a csók témát, de most, hogy a szám az övét érintette, nem volt visszaút.