Az alku /befejezett/

12. Lucas

Először a hangokra lettem figyelmes, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek. És ismét vissza merültem a teljes sötétségbe, ahol csak én voltam, teljes némaságban. Egyre hosszabb ideig tudtam koncentrálni a hangokra, egy-egy alkalommal már néhány szófoszlányt, mondatot is kivettem a körülöttem zajló beszélgetésből. Az egyik férfi hangját egyértelműen felismertem. Jelezni akartam neki, szólni, hogy hallom, hogy tudja, jól vagyok, vagy leszek… de képtelen voltam rá. Túl fáradt voltam. Egyszer csak egy fénycsík jelent meg, ami egyre szélesebb lett, végül minden erőmet összeszedve kinyitottam a szemem, de nem a várt személy állt előttem.

- Látnod kellene az arcod. Gondolom nem engem vártál. De nyugi, bármelyik pillanatban betoppanhat. Hogy vagy kölyök?

De nem igazán tudtam megszólalni, akartam, de nem ment. Mason egy pohár vizet nyújtott felém szívószállal. Eddig nem is éreztem, milyen szomjas vagyok. Jobb lett, legalábbis egy pár pillanatig. Folyamatosan lüktető fájdalom áradt szét a hasamból. Hát persze, hisz meglőttek.

- Mindjárt szólok a dokinak, biztosan ad fájdalomcsillapítót, ha kérsz.
- Hol van?
- Sikerült rávennem, hogy szellőztesse ki a fejét. Egy pillanatra se mozdul el mellőled. Ha nem lenne a "testvérem", simán végrehajthattam volna egy puccsot ellene. Nem foglalkozik semmivel, amióta behoztunk. Ha nem lenne zuhanyzó a szobában, még mindig ugyanabban a véres a ingben lenne, amit a rajtaütéskor viselt. Kezdtem aggódni érte. Jó, hogy visszatértél.
- Meddig voltam kiütve?
- 4 napig.
- Basszus. Nem hiszem el, hogy ez történt.
- És pontosan mi is?? Mire Davon bement, már káosz volt. De nem sok mindent tudunk.

És ekkor toppant be Ő. Szörnyen nézett ki, a többnapos borosta és a karikás szemek mintha éveket öregítettek volna rajta. Az arca megviselt volt. Még lehet, hogy nálam is rosszabbul néz ki, bár ha látnám magam, lehet nem ezt gondolnám. A tekintete egy pillanatra megállt rajtam és mozdulatlanul figyelt, mintha nem hinné el, hogy magamhoz tértem. Majd Mason-re nézett. Ha szemmel ölni lehetne, épp szóra  nyitotta volna a száját, amikor Mason megelőzte.
- Na akkor én magatokra is hagylak.

- Már azt hittem, hogy… - megállt a mondandója közepén. Kis híján egy könnycsepp gördült le az arcán, de összeszorította a szemeit és vett egy mély levegőt. Láttam rajta a megkönnyebbülést, azonnal kisimultabb lett.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem - próbáltam viccelődni, de tudtam, hogy a helyzet a raktárban komoly volt, túlságosan is. Tényleg nem sokon múlt, hogy meghaljak.
- Soha többet ne csinálj ilyet. Ha nem lennél ilyen állapotban, én esküszöm, hogy…
- Megbüntetnél? Hidd el, épp elég büntetés ez az egész szarság. És nem csak arra gondolok, hogy majdnem meghaltam.
- Mi történt? Miért szöktél meg?
- Soha nem gondoltam volna, hogy pont ő fog elárulni. Olyan volt nekem, mint az apám, szerettem. És végig ő állt az egész mögött.
- Michael?
De csak bólintottam. Még mindig nem hiszem el, hogy ez történt. Mintha csak egy rossz álom lenne, amiből bármelyik pillanatban felébredhetek.
- Nem élte túl, igaz?
- Nem.
- És az apám?? Amikor odaértem már mozdulatlanul feküdt.
- Semmi baja, megúszta egy fejsérüléssel. De nem emlékszik semmire. Az utolsó emléke, hogy besétál a raktárba az embereivel. Már az is megfordult a fejemben, hogy… elárultál.
- Ha így lett volna, mit teszel?
Tényleg kíváncsi voltam a válaszra. A múltja miatt nem voltam biztos benne, mit is tenne velem.
- Nem tudom. Azóta ezen agyaltam, hogy kiderült, megszöktél. Valószínűleg képtelen lettem volna meghúzni a ravaszt, bármilyen gyengének is tartottak volna emiatt.
Nem igazán tudom, mit is éreztem a válaszától, nem megkönnyebbülés volt. De azt tudom, hogy hiába nem mondja ki, talán soha nem is fogja, de szeret.

Elmondtam neki mindent, a Michael-el való beszélgetéseket. Hogy ő volt az, aki a raktárba csalt. A pasit, akivel szövetkezett és aki végül majdnem a vesztemet okozta.
- Ki volt a pasi, aki lelőtt? Azt mondta, nem érdekli semmi, se pénz, se hatalom, csak az, hogy rajtad bosszút álljon.
- Mateo-nak hívják, vagyis hívták. Ryan bátyja.
- Ohh. Így már értem. Hogy hogy csak hívták? Te…?
- Megöltem. Köztem és az ajtó között állt, ami tőled elválasztott.
- És elmondod végre, hogy mi volt ez az egész Ryan ügy?
- Talán majd nyugodtabb körülmények között. Most jobb lenne ha pihennél.
- Davon!
- Azt mondtam, hogy nem most. Lesz alkalmunk, ha haza viszlek, úgysem teheted majd ki a lábad a házból.
- Mi? Miről beszélsz?