Az alku /befejezett/

10. Lucas

Sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani az idill. Előbb-utóbb fog történni valami, ami miatt megint összeveszünk. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz.

Mason-re a konyhában találtam rá, napok óta ki sem szakadt a kezéből a telefon, miközben fel-alá járkál egyfolytában. Arról nem is beszélve, hogy Davon-t alig látom, napok óta nem aludt a közös ágyunkban. Folyton az jár a fejemben, hogy mi van ha megint mással dug. De ezt a gondolatot szinte azonnal el is hesegetem, ahhoz túl feszültek mindketten, hogy egy ilyen semmiségről legyen szó. Legalábbis az ő szemében biztos az...

- Mi folyik itt?
- Mi?
- Én is ezt kérdezem. Mindketten olyanok vagytok, mint egy ketyegő bomba. Jobban mondva Davon-t nem tudom, hiszen alig látom.
- Nincs semmi gond, csak mostanában kicsit sok a munka.
- Ez most komoly? Szerinted beveszem, hogy tényleg csak ennyi a baj?!
- Nézd, én erre most nem érek rá. Kérdezd meg őt, ha ennyire tudni akarod.
- Jah, mintha bármit is mondana. Mit titkoltok?
- Semmit.
- Megint találkozgat másokkal?
- Ezt a hülyeséget meg honnan veszed?
- Már nem tudok mire gondolni, megőrülök ettől az egésztől.
- Semmi ilyesmiről nincs szó.
- Akkor mégis mi bajotok?
- Megoldunk mindent, neked nem kell ezen idegeskedni.
- Bazd meg! Ne kezeljetek megint úgy, mint egy gyereket. Ha köze van a családomhoz, jogom van tudni róla.
- Tudod, hogy nem én irányítok. De hidd el nekem, ha azt mondom, hogy mindent elintézünk.
Itt fogyott el a türelmem. Szabadulni akartam ebből a házból, tőlük. Vagy kideríteni, hogy mi a franc folyik itt.
- Hol van? Vagy megint nem alszik itthon?
- Az irodájában van. De nagyon elfoglalt, ne most zava....
Nem vártam meg, amíg a mondandója végére ér.

Az ajtaja elé érve úgy döntöttem, kopogás nélkül rontok rá. Így lehetősége se lesz rá, hogy elutasítson. De az ajtó zárva volt. Mi a franc!?

Nem érkezett válasz, így dörömbölni kezdtem, de továbbra is csend volt. Ha azt hiszi, feladom, rosszul gondolja.
- Nyisd ki, én vagyok az. Tudom, hogy itt vagy, Mason mondta.
Hallottam a sóhaját.
- Most ne zavarj!
- Nem megyek el, amíg nem mondod el mi történik és ne gyere azzal, hogy minden rendben.
- Nem érek rá, majd később.
- Nem érdekel, akkor kénytelen leszel a dörömbölés mellett gondolkozni.
Egy perc múlva kinyílt az ajtó.
- Mit akarsz?
Elsétáltam mellette és megálltam az asztala előtt.
- Tudni akarom mi folyik itt.
- Nem tartozik rád.
- Már hogyne tartozna. Itt élek ebben a rémálomban, miközben ki tudja mi történik épp a családommal.
- Mindent megoldok, majd utána beszélünk. Magamra hagynál?
- Ne hajtogasd már folyton ezt. Hónapok óta ezt hallgatom és nem változott semmi. Kibaszottul unom már, hogy semmibe nem avattok be. Az eszedbe sem jutott, hogy esetleg segíthetnék is?
Ekkor már ordítottam vele, képtelen voltam türtőztetni magam. Nem sok kellett, hogy behúzzak neki egyet.
- Na ne röhögtess. Mégis miben tudnál segíteni? Elismerem, a fegyverrel jól bánsz, de azon kívül?! Semmit nem értesz az üzlethez.
- Még mindig nem bízol bennem - motyogtam, inkább csak magamnak.
- Ez nem erről szól.
- Szerintem bizonyítottam, hogy hol állok, de te még mindig kizársz. Mi a franc történt közted és Ryan között, hogy nem engedsz be?

Kellett pár másodperc, de végül láttam az arcán a változást, amikor tudatosult benne, hogy mit is mondtam. Nem tudta, hogy tudok róluk és nem is most akartam ezt felfedni.
- Mit mondtál?
- Semmit.
Eddig tisztes távolból "beszélgettünk", de most lassan elkezdett felém közelíteni.
- Honnan tudsz róla?
De csak a fejem ráztam. Fogalmam sem volt, mit mondjak.
- Mit tudsz?
Csak álltam ott némán.
- Azt kérdeztem, hogy mit tudsz?! - úgy üvöltött velem, mint még soha.
De nem várta meg a válaszom, behúzott egyet. A szám azonnal felhasadt. Odakaptam a kezemmel, piszkosul fájt. A vér elkezdett végigfolyni a karomon, majd a könyökömnél összegyűlt és a padlóra csepegett. Nem gondoltam, hogy ez mégegyszer előfordul és én még emlékszem mit mondtam, mi lesz ennek a következménye, úgy látszik ő már nem.