Erdőben sétálva,
Megannyi látnivaló van.
Nem csak ősszel, de minden nap,
Kifejezetten az esős évszakokban.
Naptól kölcsönöz narancs fátylat,
Vörös vérét adva fák koronájának,
Késői sárga tavaszi virágszirommal
Futkároz Ősz tündérkisasszonyka.
Erdei ösvény, pöttyös galóca,
Es csak a hangulatot adja.
Amire viszont kevesen figyelnek,
Micsoda életet élnek a falevelek.
Szép ruhába felöltözve,
Szellővel karöltve keringőznek.
Ez a tánc sem tart sokáig,
Emlékként mégis megőrzik halálukig.
Miért hiszi minden ember azt,
Hogy ezek mind ugyanolyanak?
Hát nem tudod, hogy mind érez valamit?
Egyik örömet, másik nevet haláláig...
Sok érzés, jó és rossz,
De mindegyikük kiélvezi a pillanatot.
Tudják, felesleges aggódni,
Senkinek sem sikerül mindent túlélni.
Fáj az igazság, jól tudom,
De felesleges megjátszanod.
Amit érzel, azt érezni fogod,
Amit nem értesz, úgy is megtudod.
A falevelek csak abban különböznek,
Hogy ők soha rosszat egymásnak nem tettek.
Akármilyen szépek is legyenek,
Egymást elítélni soha nem vetemedtek.
