Süvít a szél, veri az ablakot,
Sikító szavával menedéket rombol.
Veri a port feljebb s feljebb,
Míg az égboltot el nem fedi teljesen.
Pattog a tűz a kandallóban,
Bevilágítja a karmazsin tapétákat.
Árnyékot vet a szélverte ablakra,
Eszméletlen nyugodtságot árasztva.
Csend van. Csak a szél és tűz beszél,
Természetfeletti titkos nyelvén.
Asszonyi türelemmel csitítja a szelet,
Ki kisgyermek hevével tombol, kesereg.
Kopogtatnak. Lágy cseppekben,
Mint vendég az eső is megérkezett.
Szél zúg, eső koppan,
Parázs pattan, ember szunnyad.
S ha csendben figyelsz láthatod,
Ilyenkor történnek a varázslatok.
Ne akard uralni, mi saját életet él,
Csupán légy részese, mit ember nem ért.
