Zsenge, zöld bimbók ígérnek virágot,
Rét népe reggelt köszönt,
Pajkos szellő szalad és táncol,
A földeken már nyújtózkodik a fű.
Kinyílt az élet fák koronáján,
Várva termésük eljövetelét,
Minden maradni kíván, bár
Ha menni kell, hát menni kell.
Édes gyümölcs, mégédesebb élet,
Forróságban mennyország a víz,
Délibábot kerget a vándor, ki elveszett,
A földeken már arany hullámzik.
Leesett már minden a földre,
Ott várva mi lesz tovább,
Minden szépséges, s örök menny, de
Ha menni kell, hát menni kell.
Sárgaarany a táj, elvétve bordó,
Leesett minden, mi eddig élt,
Mókust se látsz már, teli a hordó
Bogyóval, mi részegít.
Elfáradt a táj, gyönyörűen haldoklik,
Öregapó testvérét látja benne,
Ő is elment, mint minden más, hisz'
Ha menni kell, hát menni kell.
Jön a fehér takaró, lassan, szállingózva,
Nehéz bársonyt borítva a földre,
Hideg szél fúj, szellő alszik rég nyugodtan,
A földek már csendben pihennek.
Csillogó táj között zöld pacák,
Utat tör magának az élet,
Tudja már minden, s cseppet sem bánja,
Ha menni kell, hát menni kell.
Körbenézek s látom, micsoda itt az élet,
Ígéretek, meg nem tartott szavak,
Elhalt itt már rég minden,
Hajtás küzd száraz karón, mindezt hasztalan.
Megfogom bőröndöm, benne papír és penna,
Búcsút sem intek, hisz'
Kevés szép van, mi visszatartana.
Ha menni kell, hát menni kell.
