Anyámnak az almafádról egy kis almát adtál,
Piciny, gyenge ízűt, mit később méregbe mártottál.
Csak ez maradt neki, többit mind megtagadtad,
Magadon kívül másra nem gondolva birtokoltad.
Kicsi almafa ápolatlan, szomorú,
Rodhadt gyümölcsök most intenek utolsó búcsút.
Nem adnak már többé termést sem,
Nem gondoztad, így te hibádból száradt el.
Egyetlen kis gyümölcse van csupán anyámnak,
Mit még önzetlennek gondolva számára leszakítottál.
Piciny alma gyenge, maroknyi csupán,
Mérge szépen lassan felemészti piros orcáját.
Anyám megmutatja nekem, miféle termés is ez,
Buzgón tisztogatja, mehogy belehaljak ízébe.
Ám a bánat ki nem írthatóan belsejét marja,
Ajkam nyomát óvatlanul húsában hagytam.
Keserű íze, mint a bánat nyelvemet elbódítja,
Csípős kegyetlensége szemem könnyekkel ajándékozza.
Nem szeretem, bánt a keménysége, mi szétomlik énbennem,
S anyám azt mondja; lányom, ez az élet.
