Érints meg!

A verseny - 2.

Már egy hét is eltelt, és Yves ez alatt egyetlen mosollyal sem ajándékozta meg Josephet. Latin órán állát támasztva kibámult az ablakon, fordításait összecsapta, írása csaknem kibetűzhetetlen volt. Joseph nem értette, mi történik, mit követett el, és mert a másik felet nem tudta kérdőre vonni, önmagát kínozta, vallatta szüntelen. Szenvedését növelte az is, hogy Yves-et napról napra szebbnek látta. Valahogy megváltozott. Nem tudta, mi változott meg rajta, talán egész lénye formálódott át az elmúlt napokban. Hiába töprengett azon, mi okozhatta ezt a változást, nem tudott rájönni. Már olyan közel volt hozzá a fiú, de most elhúzódott, és egyre távolodott. Joseph elkezdett kételkedni abban, hogy valaha is mellette volt. Talán csak annyira akart szeretni valakit, hogy elhitette magával, ez a szép fiú viszonozhatja érzelmeit. Belső vívódásának az lett az eredménye, hogy végül ő is kezdett visszahúzódni, és a szakadék egyre mélyült.

Az őszi szünetet megelőző héten tornaversenyt rendeztek a kollégiumban. A diákok szertornában, futásban és labdajátékokban mérték össze erejüket a szomszéd város kollégiumának tanulóival. A versenyeken résztvevők igazgatói engedéllyel hiányozhattak a felkészülés ideje alatt, így a tanárok fél osztályok előtt tartották óráikat. A közelgő szünetet érző, a verseny lázában égő nebulókat egyre nehezebb feladat volt fegyelmezni. Joseph is fellélegezhetett, mert a felé irányuló rendkívüli érdeklődés is vesztett az erejéből. Mivel a szünetben nem volt hová mennie, elfogadta az igazgató meghívását, aki felajánlotta, hogy kísérje el nővéréhez, akinek szép nagy szőlője volt a közeli hegyek lejtőin. Joseph még sosem látott szüretet, így szívesen fogadta el a meghívást. Úgy gondolta, nem fog ártani egy kis környezetváltozás, talán segít kiverni a fejéből az elmúlt hónap érzelmi felindulásait. A hirtelen jött fellángolás után az első elutasító jelre visszabújt csigaházába, de azért nyitva hagyta az egyik ablakot, és néha kilesett rajta. Megnézte, vajon mit csinál odakint az a másik. Yves már a második latinóráról hiányzott, tehát részt vesz a versenyen. Joseph rögtön érdeklődni kezdett a sport iránt, pedig eddig nem nagyon rajongott a testi erőfeszítésért. Ha kevésbé játssza önmaga előtt a sértett áldozatot, bevallotta volna, ahányszor csak rá gondol, beleborzong a gyönyörűségbe, hogy legálisan figyelheti majd Yves-et tanórán kívül is. De vajon milyen versenyszámban fog szerepelni a fiú? A válasz nem sokat váratott magára. Vacsoránál a tornatanár egész kis előadást tartott Yves esélyeiről a száz méteres futásban és a korlátgyakorlatban. Yves az egyik legjobb tornásznak számított a kollégiumban, és Joseph ezt eddig még csak nem is sejtette. Apró áramütéseket érzett a gyomrában, valahányszor a fiú neve elhangzott. Furcsa volt hallania, ahogy a többi tanár beszélget az általa oly nagyon szeretett lényről. Az iskolás Yves Delamer különbözött attól a fiútól, aki a szívében lakott, de végre beszéltek róla megtörve az érdeklődés hiányának látszatát. Yves-nek komoly rajongótábora volt a tanárok között. Joseph féltékeny lett. Hát persze! Tudhatta volna, hogy ez a nyilvánvaló szépség nem csak az ő figyelmét keltette fel. A verseny lázában felfedte magát előtte a kollégium titkos élete. Vérlázító! – gondolta, míg végignézett az asztalnál ülő szikár papokon, akik olyan élvezettel adogatták egymásnak Yves szépen csengő nevét, mint egy kulacs vizet a tikkasztó sivatagban. Yves Delamer, a tanuló nem érdekelte őket, de Yves Delamer, a tornász, a megfeszülő izmok, a fiatal, hajlékony test csillogást csempészett a világtól már régen elfordult, száraz szemekbe. Joseph gyomra felfordult. Elnézést kérve távozott az asztaltól. Szobájába sietett, és az ágyra vetette magát, de tehetetlen dühében csak a könnyeknek engedhetett szabad utat. Elviselhetetlennek tartotta a gondolatot, hogy Yves-et megkörnyékezheti egy ilyen alak, vagy talán valamelyik már meg is tette. Joseph, mint fiatal pap jól ismerte, milyen egy rászegeződő kéjsóvár férfitekintet. Már éjszaka volt, mire sikerült megnyugodnia. Csak feküdt az ágyán, és a plafont bámulta, nézte a kertben álló fák beszűrődő árnyékának táncát. Két alak egymásba kapaszkodott, és lassan ringott, csípőjük összeért, hátukból szárnyak nőttek ki, ajkaik egy hosszú csókban forrtak össze, aztán ez a kettőből eggyé vált lény hirtelen kirepült az ablakon, bele az éjszaka sötétjébe. Joseph felállt, és járkálni kezdett a szobában. Nem. Azok az összeaszott, öreg papok nem akarnak semmit sem a fiútól, csak azt, hogy szép aranyszínű érmeket nyerjen a kollégiumnak. A többi tanár nem akart semmit Yves-től, a szép Yves-től. Ők nem.

Joseph számára a teste csak azt a börtönt jelentette, ahova az élet önkényesen zárta be a lelkét. Amikor serdülni kezdett, a börtön önálló életre kelt. Harc kezdődött. Végül az éjszaka démonai erősebbnek bizonyultak Joseph örökösen éteri magasságokban szárnyaló lelkénél. De az első ijedtség után figyelni kezdte magát, lassan megtanult mindent a vágyról és annak kielégítéséről. Elzárkózó természete megvédte a kísértésektől. Bár kollégiumi évei alatt volt alkalma betekinteni társai vágycsillapító módszereibe, de ő sosem vett részt a közösen kipróbált élvezetekben. Egy idegen test érintésének a gondolatára is kirázta a hideg. Amikor alsós volt, sok szerelmes levelet kapott a felsőbb évesektől, de csak nevetett rajtuk. Talán vágyott rá, hogy szeressék, de megbénította a kérdés: vajon ő tudja-e viszonozni a szeretetet? Így a benne megkövült félelem megóvta a titkos kollégiumi kalandoktól. Mire felnőtt, a cölibátus nem volt számára lemondás. A nők sosem érdekelték. Önmegtartóztatása nem a hitéért hozott áldozat volt, természetéből fakadt. Legalábbis hosszú éveken át így hitte. De most rá kellett jönnie, hogy a világgal együtt önmagát is becsapta. Ezidáig csak az védte meg az elbukástól, hogy nem találkozott Yves Delamerrel.

Josephnek elállt a lélegzete, amikor Yves kézállásba lendült a magas korláton. Olyan volt, mintha a gravitáció törvényének ellentmondva teste súlytalanul lebegne a föld felett. Sokáig mozdulatlanul tartotta magát, aztán átlendült, és forogni kezdett hol kezével, hol talpával támasztva meg magát a korláton. Joseph nem is tudta követni olyan gyorsan forgott. Volt, hogy elengedte a korlátot, és magasra röppent, mint egy madár, majd újra elkapta, és forgott tovább. A tornateremben összegyűlt tömeg hangosan biztatta, éljenzett, csak Joseph ült némán az áhítattól. Yves izmai megfeszültek, amikor lendületet vett, aztán ellazultak, és a karcsú test repült a tömeg felett. Gyönyörű gyakorlat volt. Yves szálegyenes tartásban ért földet, és kihívó tekintetet vetett versenytársaira. Felharsant a taps. Yves körbefordult, a nézőkre mosolygott. A következő versenyző rálépett a dobogóra. Yves tekintete találkozott Josephéval. Megreccsent a korlát, a fiú forogni kezdett. Yves és Joseph még mindig egymást nézték. Akkor megjelent a barnaszemű egy törülközővel és Yves fejére dobta. A fiú megpördült és a törülközővel olyat csapott a barnaszemű képébe, hogy az hátratántorodott. A teremben újra felzúgott a taps és az éljenzés, majd egy újabb versenyző lépett a korláthoz. Csak Joseph látta mi történik a kulisszák mögött. Először azt hitte, Yves és a barnaszemű összeverekednek. Rémülten ugrott fel, hogy közbelépjen, de szó sem volt verekedésről, valamiféle, kettejük között már jól ismert, játékba kezdtek. A barnaszemű jobb keze ütésre lendült, de Yves fürgén kitért előle, mire a fiú célt vesztve, a lendülettől előreesett. Yves nem ugrott félre. Hagyta, hogy barátja előrebukó teste nekiütközzön, de a másik lendületétől ő is megtántorodott. Mialatt azzal volt elfoglalva, hogy visszanyerje az egyensúlyát, a barnaszemű villámgyorsan foglyul ejtette a törülközővel, és magához szorította. A két fiú teste egymásnak feszült. Yves nem lökte el magától. Bal kezét a barnaszemű széles, izmos vállára tette. Ujjai belefúródtak a póló nyakkivágásában szabadon hagyott fehér bőrbe. Jobb tenyerével lassan végigsimított barátja mellkasán, aki erre még erősebben szorította magához a csípőjét a törülközővel. Mindez másodpercek alatt játszódott le, és mire újra felzúgott a taps, Yves már ki is tépte magát a szorításból. Mintha mi sem történt volna, szökellve kiszaladt a tornateremből, a barnaszemű pedig visszaült a nézőtérre. A korláton egy újabb versenyző kezdte meg gyakorlatát. Joseph zsibbadtan ült az éljenző tömegben. Jéghideg kezei remegtek, de agya lázasan dolgozott. Vajon milyen messze ment el a két fiú ebben az érzéki barátságban?

A tornaverseny záró száma a tanár-diák focimeccs volt. A kollégium minden diákja az udvarra vonult, hogy láthassa a verseny fénypontját, vagyis a tanárokat azokban a vicces, hosszú reverendákban labdát kergetni. Joseph a tanárok csapatának oszlopos tagja volt. Ő és még egy-két fiatalabb pap levették a reverendát és ingben-nadrágban álltak a pályának kinevezett salakos térre. Joseph a papi külsőségek nélkül szemtelenül fiatalnak látszott, csinos, arányos testalkata volt, széles vállal és keskeny csípővel. Most, hogy a reverenda nem akadályozta, mozgása meglepően világias lett. Kezét zsebre dugva várta a mérkőzés kezdetét, cipője orrával apró kavicsokat rugdosott. Diákjai összesúgtak. A nézőtéren óriási volt a hangzavar, a kollégium mind a kétszáz tanulója ott tolongott egymást lökdösve. Yves is ott volt, a harmadik sorban ült a füvön a vörös hajú fiú társaságában. Ajkán a megszokott elbűvölő mosollyal csevegett, ügyet sem vetve a pályán álldogáló Josephre. A barnaszemű nem volt velük. Végre megjelent az igazgató. Amikor meglátta Josephet, egyik szemöldöke igencsak magasra szaladt a homlokán, de nem szólt semmit. Jelt adott a játék megkezdésére. Kivonult a kollégium válogatott csapata. Jól megtermett végzős fiúk voltak, és ott jött közöttük Yves barátja, a barnaszemű is. A játék megkezdődött. A fiúk eleinte csak félve kerülgették tanáraikat, de az első gól után felbátorodtak. A nézőtér üvöltve biztatta hol a tanárok, hol a diákok csapatát. Josephben hirtelen feltámadt a győzni akarás. A barnaszemű az egyik legjobb játékos volt. Végre azt is megtudta, hogy hívják, mert osztálytársai kórusban biztatták a nevét ordítva. André boszorkányos ügyességgel bánt a labdával, az első gólt is ő rúgta be. Joseph nagy nehezen megszerezte a labdát, és a tanárok csapata neki köszönhette az egyenlítést. A nézőtér újra felzúgott. André Josephre bámult. Volt a tekintetében valami kihívó, fenyegető csillogás. Joseph hátán végigfutott tőle a hideg. Megpróbált a játékra koncentrálni, uralkodni személyeskedő gyűlöletén, de féltékenysége túl nagy haragot szült benne, és egyre vadabbul rúgta a labdát. Ebben a másik sem maradt el mögötte. Látványosan támadták egymást. Andrénak egy cselnél sikerült elgáncsolnia. A közönség felhördült. Joseph hatalmasat esett, és a kavicsok véresre horzsolták a karját, ahol az inge elszakadt. Andrét kiállították. Az igazgató homlokán mély ráncok hullámoztak, éles látású, okos szemeivel, mint reflektorokkal, pásztázta a nézőteret. Joseph feltápászkodott. Hogy megnyugtassa kiabáló tanítványait, mosolyogva feléjük integetett. Ekkor látta meg Yves-et. Ott állt az első sorban, és aggódó tekintettel nézte vérző karját. A tanárok csapata végül elvesztette a mérkőzést, de Joseph győztesen vonult le a pályáról. Mióta megtudta, hogy Yves közel sem olyan ártatlan, mint azt hitte, bűntudat nélkül folytathatta a meghódítását. Magabiztos volt, és boldog, mert a fiúval ellentétben ő már azt is tudta, hogy az igazgató jóvoltából együtt fogják tölteni az őszi szünetet.