Érints meg!

A Tenger Gyermeke - 1.

A késő estébe nyúló vacsora után az igazgató, Yves kivételével, aludni küldte a fiúkat. Szíve szerint Joseph is visszavonult volna szobája magányába. Fejében vadul kavarogtak az elmúlt órák emlékképei. Összeszorult torkán alig bírt leerőltetni néhány falatot, mert Yves ott ült végig nem messze tőle az asztalnál, és a lehető legnagyobb nyugalommal kanalazta a levest, miközben kedélyesen csevegett a többi fiúval, mintha mi sem történt volna. Az együtt töltött délutánról csak csókoktól duzzadt ajkai árulkodtak. A fiú álarcának rideg tökéletessége ámulatba ejtette Josephet. Ez az álarc valóban mindent elrejtett. A vacsoraasztalnál Yves egyetlen szempillarezdülése sem volt őszinte. Mintha két személyiség osztozott volna egy testen, és e két személyiség közül a báb csak ott fent a szénakupacok között engedte előbújni a bábjátékost. Yves így védte a szerelmüket.
A társalgóban Joseph beszélgetésbe merült az igazgatóval a kanapén osztozva, Yves az asztalhoz telepedett, és folytatta a büntetésként kirótt bibliamásolást.
Kirándulást terveztek másnapra a közelben lévő cseppkőbarlangba. Az igazgató, szemében gyermeki lelkesedéssel, követte ujjával a térképen az útvonalat. Joseph már kevésbé lelkesen hajolt a térkép fölé. Egy kirándulás, ahol folyton szem előtt lesznek, és még egy őszinte szót sem válthatnak. Belefáradt a szerepjátszásba. Szeretett volna végre több időt eltölteni frissen felfedezett énjével.
– Tudja, mi a cseppkövek varázsa? – fordult Josephez az igazgató. – Az, hogy ahányan csak rájuk néznek, annyiféle alakot öltenek, mint a bárányfelhők. Például maga soha nem fogja azt a formát látni, amit én látok, és én sem azt, amit maga, és egyikünk sem fogja látni azt, amit ez a fiú lát majd bennük. Érdekes az elme játéka! Vagy a léleké?
Az igazgató Yves felé mutatott, aki elmélyülten írta büntetőfeladatát. Joseph érezte, hogy elpirult, ezért gyorsan a térkép fölé görnyedt, és buzgón folytatta a tanulmányozását.
– Jobban van?
Értetlenül kapta fel a fejét. Az igazgató mosolyogva megismételte a kérdést, ez alatt Josephnek végre eszébe jutott, miért is kellene jobban lennie. Kezdett eltévedni hazugságai rengetegében. Hát persze, fejfájást színlelt, hogy elszabadulhasson a szüreti mulatságról.
– Jobban, de legyengített ez az ostoba fejfájás. Ha megengedi, takarodót fújok a fiúknak, és magam is lefekszem.
Ezzel fel is ugrott a kanapéról.
– Jó éjszakát, fiatal barátom! – köszönt el tőle az igazgató feltűnően kihangsúlyozva a két utolsó szót.
– No, lássuk, mit alkot az úriember ilyen elmélyülten!
Amikor Joseph visszafordult az ajtóból egy utolsó pillantás erejéig, az igazgató már ott állt Yves mögött, és az előtte heverő füzetet tanulmányozta, közben ujjaival szórakozottan végigsimított a fiú selymes, szőke hajfürtjein. Yves, mintha meg sem érezte volna, írt tovább.

Joseph nyugtalanul bámult bele szobája sötétjébe. A ház csendes volt, már mindenki aludt. Valószínűleg Yves is, abban a nevetséges szürke pizsamában. Elmosolyodott, ahogy megjelent előtte a fiú vékony alakja a félregombolt felsőben. Yves túl szép volt, hogy igaz legyen. Az istállóban tett vallomása és szenvedélyes csókjai most, ebben az éjszakai némaságban, valószínűtlennek tűntek. De mégis igaz volt, valóság minden. Joseph borzongva idézte vissza a fiú testének érintését. Újra hallani vélte sóhajait. Ajkain újra érezni vélte ajkai ízét, és kétségbeesetten küzdött saját kielégületlen vágyával. Soha nem gondolta volna, hogy ennyi örömöt adhat a szerelem. Nem volt többé egyedül. Yves, ott a fal túloldalán, talán éppen róla álmodott.

Hajnali ötkor törte rá az ajtót az igazgató, és a konyhába parancsolta, hogy segítsen a szendvicsek elkészítésében. Joseph először azt sem tudta, hol van, és mit keres a szobájában az a furcsán vigyorgó öregember. Ült egy kicsit még az ágyán, és várta, hogy újra benépesítsék fejét a gondolatok. Jöttek is feltartóztathatatlanul. Miután visszaköltözött belé az élete, még mindig álmosan öltözködni kezdett. A kirándulásra farmer és egy rövid ujjú ing
tűnt a legalkalmasabbnak. Csak akkor vette észre, hogy elfelejtett megfésülködni, amikor már javában vajazta a szendvicseket az igazgató és házigazdájuk társaságában. Egy-egy rakoncátlan fekete fürt folyton a szemébe hullott. Mindenkinek öt szendvicset készítettek, tehát összesen negyvenet. Josephnek minden étvágya elment, mire készen lettek, és fáradtan üldögélt az asztal mellett gondolataiba merülve.
– Mi van magával, fiatal barátom? Szokatlanul csendes az utóbbi napokban – szólt rá az igazgató, és a vállára csapott. – No, menjen, és keltse fel a fiúkat! Mondja meg nekik, hogy fél óra múlva hátizsákostul gyülekező a kapunál.
Joseph ment, egyenesen a fiúk hálószobájába. Az ajtó előtt megtorpant. Yves! – sikoltott fel benne egy hang. A mai napon először fogja látni. Agya felkészült, hogy a fiú minden apró mozdulatát rögzítse. Benyitott. A szoba a még nem régen felkelt, álmos nap halvány fényében fürdött. Joseph tekintete gyorsan végigfutott minden ágyon, mielőtt megállapodott Yves-en, aki mélyen aludt. Nyitott ajkai között egyenletesen vette a levegőt. Joseph nézte, gyöngéden, szerelemesen, aztán elszégyellte magát. Úgy érezte, nincs joga meglesni a fiú öntudatlanságát az engedélye nélkül.
– Ébresztő! – kiáltotta el magát, és bevágta maga mögött az ajtót, úgy, hogy beleremegtek a falak. – Az igazgató parancsára jöttem inzultálni önöket. Legyenek szívesek felkelni és fél óra múlva sorakozni a kapu előtt teljes menetfelszerelésben!
A fiúk nyűgösen mozgolódni kezdtek. Joseph lopva Yves-re pillantott. A fiú éppen felült az ágyában, és álmosan dörzsölte szemeit. Arcán nyomot hagyott a párna gyűrődése, haja kócosan hullott homlokába. Nem tudta megtenni, hogy ne ámuljon el szépségének legújabb megmutatkozásán. Most olyan volt, mint egy ártatlan, naiv gyerek, mintha nem is ő lett volna az, aki tegnap délután olyan szenvedélyesen tanította a csókolózás művészetére az istálló rejtekében. Gondolataiból egyszer csak arra eszmélt, hogy úgy áll a szoba közepén, mint egy sóbálvány, és Yves meglepetten, de boldogan mosolyog rá. Gyorsan sarkon fordult és elmenekült.

Kanyargós erdei ösvényeken át közelítették meg a barlangot. Lehullott levelek szőnyegén lépkedtek. A fák között besütő nap sugárnyalábjai óriási égi reflektorokként világították meg az ősz színeiben pompázó erdőt. A magasban madarak énekeltek. Libasorban haladtak. A menet élén az igazgató lépdelt egy vastag botra támaszkodva, mögötte a hat fiú, végül Joseph sereghajtóként zárta a sort. Megint az időtlenség állapotában találta magát. Tüdejébe jó mélyen beszívta a friss levegőt. A megelevenedett fák összesúgtak fölötte. A természet leleplezte titkát. Tudta, hogy kipirult arca nem a túra fáradalmainak volt köszönhető. Yves ott lépdelt előtte ringó csípővel. Joseph vére forrt a vágytól. Tekintete újra meg újra a fiú feszes farmerére tévedt. Megállapította, hogy Yves igazi tornászalkat. Járásában volt valami belülről diktált, sajátos ritmus. Néha hátranézett és évődő tekintetet vetett Josephre, aki mindig egy cinkos mosollyal válaszolt. Összetartoztak.

Amikor beléptek a barlangba, Joseph elámult a természet csodáján. A mennyezetről mint óriási csillárok csüngtek le a cseppkövek. A levegőben hideg nedvesség érződött. Olyan áhítattal lépkedtek, mintha templomban lettek volna. A barlang egy előkelő kastélyhoz volt hasonló, és ők végigjárták a barokk pompába öltözött szobákat. Amikor egy nagy terembe értek, ahol úgy úsztak a cseppkövek a mennyezeten, mint az esőfelhők az égen, a fiúk szétszóródtak, és a köveket tapogatták. Joseph egy hatalmas oszlopot formázó kőcsoportnak dőlve álldogált. Akaratának és vágyának küzdelme szinte kettészakította. Akarata körömszakadtáig harcolt, hogy megóvja ennek a szerelemnek a plátói varázsát, de a vágy sürgető hangja folyton felcsendült a fejében paradicsomi gyönyöröket ígérve. Igaza volt az igazgatónak, hogy a cseppkövek annyi formát öltenek, ahányan csak ránéznek. Joseph a szemben lévő falon kígyózó alakzatok között egy gyönyörtől vonagló testet vélt látni, és szemérmesen lesütötte a szemét. Nagy sokára érezte csak meg, hogy Yves nézi. Amikor végre észrevette, a fiú a csarnokot egy másik csarnokkal összekötő folyosóra mutatott, majd sarkon fordult, és határozott léptekkel elindult, hogy pár lépés után elrejtse a sötétség.
Joseph először megbizonyosodott róla, hogy nem kelt-e feltűnést az eltűnése, de úgy tűnt, mindenki elmélyülten álmélkodik a közelében. Óvatosan közelítette meg a folyosót. Odabent azonnal sötétség fogadta. Tett néhány bizonytalan lépést, aztán összeszedte magát, és határozottan elindult a sötétség mélye felé. A harmadik lépésnél beleütközött valami puhába. Yves volt az, aki halkan felnevetett. Joseph gyorsan a szájára tette a kezét, hogy elnémítsa. Így álltak egy ideig, egymás közelségének mámorában, majd Joseph érezte, hogy Yves végigsimít a mellkasán. Rögtön magával ragadta a vágy, és szenvedélyesen a fiú ajkaira tapadt. Yves karjai köré fonódtak, testük összesimult. Joseph magáról megfeledkezve ölelte. Kezei ide-oda vándoroltak, hogy végül megállapodjanak a feszes farmernadrágon. Yves halkan felnyögött, és egyre vadabbul viszonozta Joseph csókjait, de ekkor váratlanul hangok pattogtak végig a falakon. Szétrebbentek. Lihegve meredtek mindketten a cseppkőfolyosó bejáratának irányába, de nem jött senki.
– Ez őrültség! – lehelte maga elé Joseph reményvesztetten.
Yves újra odalépett hozzá, és gyöngéden megfogta a kezét.
– Még ha őrültség is, Joseph, kérlek, szeress engem! – könyörgött olyan hangon, amit Joseph eddig még soha nem hallott tőle. Magához húzta a fiút.
– Kicsim! – suttogta, és homlokon csókolta.

A hazafelé vezető úton Josephnek bolondul jókedve volt. Együtt tréfált és nevetett a fiúkkal. Az igazgató néha fürkésző tekintetet vetett rá, de ő csak beszélt tovább zavartalanul csacskaságokról. Este hétkor holtfáradtan érkeztek meg és vacsorát követeltek házigazdájuktól. Nyolckor a fiúk aludni mentek, és amikor Joseph egy fél óra múlva benyitott a szobájukba villanyt oltani, már mind mélyen aludtak, Yves is összegömbölyödve takarója alatt. Joseph még egy kicsit üldögélt az igazgatóval a társalgóban.
– Tudja, maga emlékezetet engem fiatalkori önmagamra – mondta az öreg, és cigarettával kínálta Josephet, aki visszautasította.
– Nocsak, tehát nem él semmiféle káros szenvedéllyel – nevetett rá az igazgató, de tekintete megint fürkésző volt, majd folytatta: – Magával egyidős lehettem, amikor elkezdtem tanítani. Szerettek a diákjaim, mert mindig igazságos voltam, és nem telepedtem rájuk. – Itt felnevetett. – De magában van még valami, amivel én nem rendelkeztem. Ne csodálkozzon! Biztosan tudatában van annak, hogy milyen hatással van a személyisége ezekre a fiúkra. Amikor tanárai beajánlották nekem, csak elképesztő tanulmányi eredményeiről és kitartásáról számoltak be. Nem említették az önből áradó varázst, talán nem is tudtak róla – Josephre kacsintott. – Talán maga sem tudott róla. Kellemes meglepetést okozott nekem. Eleinte azt hittem, hogy bigott szenteskedő. Ugyan, jól tudja, mit gondolok a papokról! Ne nézzen így rám! Maga épp úgy nem tartozik közéjük, ahogy én sem tartoztam közéjük soha. A papi hivatás nem hit kérdése. Véleményem szerint az egyház csak azért bír még tekintéllyel, mert az emberek egyik fele imád behódolni és engedelmeskedni, a másik pedig megőrül a hatalomért, azért, hogy mindenki fölött állónak érezhesse magát. De maga egyik csoporthoz sem tartozik. Látom a szemében. Maga csak használja a papi előjogokat. Mondja, miért lett pap, valójában?
Joseph az ablakhoz ment, és felnézett a csillagokkal pöttyözött égboltra.
– Jó menedéknek tűnt – felelte végül.
– Mi elől menekült?
– Először azt hittem, hogy a világ elől. De ma már tudom, hogy csak lustaság volt, és félelem. Ne kérdezze, mitől féltem. Nem tudnám megmondani. Egyszerűen csak féltem, és még mindig félek.
A szobában elmélyült a csend. Végül az igazgató felállt, és Joseph mellé lépett, atyaian a vállára tette a kezét.
– Menjen maga is pihenni! Fárasztó napunk volt. Jó éjszakát!
Joseph zavartan botorkált ki a szobából. Nem tudott kiigazodni ezen az emberen. Felháborítónak kellett volna találnia a szavait, de neki nagyon is tetszettek.
– Valóban hasonlítunk – gondolta. – Két eretnek az egyház kebelén. Vajon mit tartogat még az öregfiú a tarsolyában?
Miközben Joseph zuhanyozott, a padló csempéit nézte. Vajon melyiket érintette Yves meztelen talpa? Szobájába érve gyorsan belebújt a pizsamájába, és lefeküdt. Néhány perc múlva már mélyen aludt.