Érints meg!

A szüret - 1.

Vacsora után Joseph, az igazgató, Yves és a pápaszemes fiú a társalgóba vonult. A pápaszemes egy könyvvel a szoba sarkában lévő kis asztalhoz ült. Joseph és az igazgató egy kényelmes kanapén foglaltak helyet. Yves a hanglemezek között válogatott a padlón térdelve. Az igazgató az iskolában tervezett felújítási munkálatokról tartott előadást, és Josephnek igen nehéz volt figyelmet színlelnie, mert Yves alig fél méterre volt tőle. A vacsora előtt fürödhetett, mert frissesség áradt belőle, és szappanillat, amit Joseph élvezettel szívott magába. Minden tökéletesnek és egésznek tűnt: a közeledő éjszaka, a szoba meghitt nyugalma, a szerelem jelenléte. Arra gondolt, hogy most kellene megállítani az idő kerekét. A lemezjátszó felsistergett, és felcsendült a Für Elise. Yves továbbra is ott ült a padlón a lemez borítóját nézegetve. Joseph éppen azon gondolkodott, hogyan vonhatná be őt is a társalgásba, amikor az igazgató hirtelen témát váltott, és megkérte, hogy meséljen magáról, mi vezette a papi hivatás felé. Joseph az első ijedtség után észbe kapott, és mesélni kezdett. Hiszen ez óriási lehetőség volt számára, hogy nyisson Yves felé, még ha nem is közvetlenül. Nem szokott hozzá, hogy magáról beszéljen. Nem tudta, mit lehet elmondani egy idegennek, ezért az iskoláiról kezdett mesélni, de lassan belülről valami arra ösztönözte, hogy beszéljen arról az éjszakáról. Az oly sok évig titkolt fájdalom ki akart törni. Egy pillanatig tétovázott. Yves-re pillantott, aki továbbra is a lemezek között matatott, de érezte, hogy figyel. A mondat közepén hagyta abba a tanulmányairól szóló beszámolót.
– Az, hogy pap lettem, egy éjszaka alatt dőlt el – kezdte, és az igazgató barátságos szemébe nézett. – Tizenkét éves voltam, és még mindig féltem a sötétben. Azon az éjszakán is valami rosszat álmodtam. Sírva riadtam fel. A ház csendes volt. Apám szokás szerint valamelyik szeretőjével szórakozott a városban. Már éjfél is elmúlt, és én remegő térdekkel indultam el anyám szobája felé. Amikor rosszat álmodtam, csak ő tudott megnyugtatni. Megengedte, hogy mellé feküdjek, a hajammal játszadozott, és dúdolt nekem, amíg újra el nem aludtam. Bekopogtam. Nem jött válasz. Lassan lenyomtam a kilincset, és benyitottam. A szobában sötét volt...
Joseph maga elé meredt, mintha csak magában beszélne. Hangja egyre halkult. Yves kicsit közelebb húzódott a kanapéhoz.
– Beléptem. Csend volt. Valahogy elbotorkáltam az ágyig. Nem mertem lámpát gyújtani. Az ágyhoz léptem, és anyám testét kerestem. A takarón a kezem valami nedveshez ért. Tovább tapogatóztam, és végre megérintettem anyámat. Rettenetesen hideg volt. Rémülten kerestem meg az éjjeliszekrényen álló lámpa kapcsolóját. A hirtelen felvillanó fény miatt be kellett csuknom a szemem. Amikor kinyitottam, megláttam... Anyám nyitott szemmel feküdt. Az ágy csupa vér volt. Vérpatakok folytak felvágott ereiből. Már nem tehettem semmit. Csak álltam, és bámultam őt. Néztem az én gyönyörű, halott anyámat, és arra gondoltam, hogy még csak el sem búcsúzott tőlem. Egész éjjel ott álltam a vértócsában. Reggel a szobalány talált rám. A temetés után apám bentlakásos kollégiumba küldött, hogy minél előbb megszabaduljon tőlem.
Joseph elhallgatott, és a kezét nézte, mintha még mindig látná rajta a vért. Közben a lemezről lefutott a tű, és csend lett. Yves nem rakott fel új zenét. A sarokban a pápaszemes fiú a némán üldögélő kis társaság felé sandított.