Érints meg!

A verseny - 4.

Másnap reggel Joseph a kialvatlanságtól kábultan ment reggelizni. Az idő olyan szép volt, hogy az udvaron terítették meg az asztalt. A fiúk és az igazgató már ott ültek, és a zsemléjüket vajazták, amikor Joseph megérkezett. Civilben volt. Zöld inget és farmernadrágot viselt.
– Jó reggelt! – köszönt, és helyet foglalt az igazgató mellett.
Az öreg pap végignézett rajta.
– Hol az ördögben szerezte maga ezeket a ruhákat? – kérdezte nevetve.
Joseph, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, azt válaszolta, hogy még a városban vette egy butikban, mert fel akarja fedezni a környező hegyeket, és ez a reverendában aligha lenne könnyen megoldható vállalkozás. Az igazgató nem szólt semmit, csak mosolygott. Yves szintén farmerben és rövid ujjú pólóban ült az asztalnál. Sápadt volt, fáradtnak látszott, és alig evett néhány falatot.
Reggeli után a fiúk elindultak a szőlősbe. Joseph tudta, hogy Yves késő délutánig távol lesz. Az igazgató a falu plébánosát látogatta meg, így egyedül maradt. Egy kicsit téblábolt még a kertben. A ház mögött felfedezett egy istállót. Két ló álldogált bent zabot majszolva, felettük egy emelet volt kialakítva, ahová létrán lehetett felmászni, ott tartották a friss szénát. Tökéletes búvóhely volt. Joseph felment, és végigdőlt az egyik kupacon. Szerelmes volt. Nem hitte volna, hogy valaha is áldozatává válik ennek a veszedelmes érzésnek, de kétség sem fért hozzá, szerelmes volt Yves-be. Újra meg újra előhívta emlékezetéből a fiú képét. Maga előtt látta az alvó Yves-et, a pizsamás Yves-et, a reggeli teát szürcsölő Yves-et. Mindegyik gyönyörű volt, és mindegyik olyan más, mintha a fiú pillanatról pillanatra, mozdulatról mozdulatra változna. Joseph idegesen túrt a hajába. Megőrjítette a gondolat, hogy a fiú olyan közel van hozzá, és mégis elérhetetlen. Ma éjszaka is ott fog szuszogni a szomszéd szobában néhány lépésnyire tőle szürke pizsamájában, ami féltékenyen elfedi testének titkait. Joseph, amióta hozzáért, még többet gondolt Yves testére. Vajon André hány titkát fejtette már meg ennek a testnek? Felült. A hideg is kirázta a gondolatra, hogy a kollégium hálótermének sötétjében Yves már odaadta magár annak a másiknak. Átkozta magát, hogy nem szerzett tapasztalatot a megosztott gyönyörről. Most tudta volna, mivel áll szemben, de így csak a fantáziájára támaszkodhatott. Hallott a szerelmi praktikákról, de a gyakorlatban csak saját testének működését ismerte. Eszébe jutott, hogy kollégista korában milyen megvetéssel nézett az elbukottakra, azokra a fiúkra, akik egymás testében keresték a gyönyört, de most mindent megtett volna azért, hogy gyönyört adhasson ennek a különleges fiúnak. Végül is Yves is férfi, akárcsak ő. Joseph nem gondolta volna, hogy valaha is a szeretkezésről fog elmélkedni egy istállóban. Muszáj volt nevetnie magán. Feltápászkodott, és sétálni ment. Cél nélkül kószált a falucska kis utcáin. A lányok álmélkodva fordultak utána.

Ebédnél szótlanul ült az asztalnál, csak akkor beszélt, ha az igazgató, vagy a háziasszony kérdezték. Amilyen gyorsan csak tudott, fáradtságra hivatkozva visszavonult a szobájába. Alighogy letette a fejét a párnára, már el is aludt. Késő délután ébredt csak fel. Rendbe szedte magát egy kicsit a fürdőszobában. A fiúk még nem értek haza, szobájuk csendes volt. Kisétált a kertbe, de ott sem talált senkit. Elhatározta, hogy vacsora előtt kilovagol, ezért az istálló felé indult, de alig tett néhány lépést, földbegyökerezett a lába. Mintha csak odavarázsolták volna, Yves ott ült a füvön. A lemenő nap utolsó fénysugarai megcsillantak a haján. Egy kiscicával játszott. Néha magához ölelte, és puha szőrébe temette arcát. Joseph lüktető halántékkal figyelte, torka összeszorult. Ezt a fiút szeretni kell, gondolta, ezt a fiút nagyon kell szeretni, hogy viszontszerethessen.

Joseph visszarohant a szobájába. Fel-alá járkált. Szíve hevesen dobogott. Félt, hogy elveszítheti azt, ami még nem is volt az övé. Újra a bőrén érezte a fiú hozzásimuló testét. Lelke kavargó összevisszaságából az álomba akart menekülni, de csak feküdt az ágyon, és figyelte el-elakadó lélegzetét. Hogyan közelítsen hozzá?
– Istenem, de gyönyörű! – sóhajtott fel. Egyre erősebben szorította össze szívét a tanácstalanság.
Zajt hallott kintről. Hazaért a többi fiú is. Árnyékok mozogtak az ablak előtt. Egy idegen, mély hang elütött a fiúk vékony csengésű duruzsolásától. Joseph az ablakhoz ment, és kilesett a sötétítőfüggöny mögül. Egy jól megtermett fiatal férfi állt a kertben, és éppen egy nagy, szőlővel megrakott ládát rakott le a válláról. A fiúk körülállták, és nevetgéltek. A férfi tréfálkozott velük, és ahogy Joseph ablaka felé fordult, kivehetővé váltak szép arcvonásai. Közvetlenül viselkedett, bizonyára együtt dolgozott a nap folyamán a fiúkkal. Josephnek feltűnt, hogy a férfi a kert végébe tekinget, abba az irányba, ahol Yves-et látta a cicával. Belemarkolt a függönybe, úgy nézte a jelenetet. Az egyik fiatalabb fiú kilopott egy szőlőfürtöt a ládából, a férfi erre tettetett dühvel üldözni kezdte. Nevetgélve fogócskáztak a kertben. A játék hangjai Yves-et is előcsalogatták. Leült a kis kerti padra, és tartózkodó mosollyal nézte a futkározókat. Joseph jól láthatta, mert éppen szemben volt vele. Amikor a férfi észrevette, abbahagyta a kergetőzést, és felé indult. Yves megmerevedett, olyan lett, mint egy ugrásra kész, kecses leopárd. Kék szemei élesen, fenyegetően villantak rá a közeledő idegenre. A férfi megállt előtte. Egy másodpercig egymásra meredtek. Joseph hátán végigfutott a hideg, megjelent előtte a verseny napja. Yves tekintetében most is volt valami kihívó, nyílt kokettálás. Nem hitt a szemének. A férfi megmozdult. Yves mint a villám felpattant a padról, és eliramodott. Vad kergetőzés vette kezdetét, ez már nem az előbbi gyerekes játék volt. A fiúk vidáman kiabáltak, ők nem vették észre a változást. Körbe-körbe rohantak a kertben, végül Yves megbotlott egy fűcsomóban, és elvágódott a földön. Üldözője már ott is volt, és rávettette magát. Joseph majd letépte a függönyt. A férfi teljes súlyával nehezedett Yves vékony testére, és a földre szorította. A futástól kifulladva lihegtek, tekintetük egymásba fúródott. Joseph nem látta jól Yves-et, mert eltakarta a férfi széles, izmos háta, de azt látta, hogy nem kapálódzik, nem próbálja kiszabadítani magát. A jelenet kezdett hosszúra nyúlni, a fiúk köréjük gyűltek. A férfi végre elengedte Yves-et, és gyöngéden talpra segítette. Yves nevetve mondott neki valamit, amire a férfi, mielőtt még újra meglóghatott volna előle, felkapta és mint egy krumpliszsákot, könnyedén a vállára dobta. Yves rúgkapált, a fiúk hahotáztak. Joseph nem bírta tovább. Kivágta az ajtót, és rohant a kertbe.
– Megtudhatnám, hogy mit művelnek?! – üvöltötte magából kikelve.
A férfi elsápadt a reverenda láttán. Azonnal letette Yves-et, és megszeppenve pislogott Josephre. Yves szőke haja kócosan hullott a homlokába, arcán halvány rózsapír égett, pólója felcsúszott a hasán, azt igazgatta lesütött szemmel. Olyanok voltak, mint a rajtakapott szerelmesek. Josephben forrt a düh. Undorodva mérte végig a fiatal férfit, akiben ugyanolyan vágyak dolgoztak, mint benne, aki ugyanazt kívánta meg, akit ő, és aki, ellentétben vele, nem félt kinyújtani érte a kezét. Talán ez utóbbiért gyűlölte a leginkább. Dermedt csend lett a kertben, a fiúk moccanni sem mertek. Ekkor Yves ránézett. Még mindig lihegett a futástól. Hol volt már az a félénk kollégista, aki a nyuláról mesélt? Tekintetéből Joseph ezt vélte kiolvasni: Kellek neked? Akkor mire vársz még? Láthattad, hogy nem vagyok szent, és tudom, hogy te sem vagy az!
Joseph hátrált két lépést a fiú tekintetének súlya alatt, majd a férfi felé fordult.
– Takarodjon innen! És meg ne lássam még egyszer a fiúk közelében! – üvöltötte változatlan hangerővel.
A férfi elvörösödött. Kutató tekintetet vetett Josephre, de nem szólt semmit. Még egyszer Yves-re nézett, amikor a fiú elfordult, megvonta a vállát, és határozott léptekkel kicsörtetett a kapun.
- Vége a nagyjelentnek. Menjenek, készülődjenek a vacsorához! – utasította Joseph a fiúkat most már nyugodtabb hangon, és otthagyta őket.
Visszament a szobájába, és az ablakhoz rohant. Yves is visszaült a padra. Szóltak hozzá, meg se hallotta. Amikor egyedül maradt, egészen kicsire húzta össze magát, és homlokát a térdeire támasztotta. Joseph nem láthatott az arcába, de egész testéből sugárzott a kétségbeesett szomorúság, aztán minden átmenet nélkül felpattant, és berohant a házba.