School love || Min Ho ||

Becenév

Ez az első nap teljesen lefárasztott. Ez az iskola nem semmi, az is biztos. Nem egyszerűek a tantárgyak, amikor pedig belenéztem a tankönyvekben, akkor rájöttem, hogy ennél csak nehezebb lesz. Persze, a gimnázium eleve nehéz, de ez a koreai más. Mintha komolyabban vennék ezt az egészet. 

- Hol van Kitty? - rontottam be a kolesz szobába, ahol megtaláltam Q-t a kanapén feküdni, Min Hót pedig kávét főzni.

- Korrepetáláson. - felelte Q.

- Hogy hol? De hát miért? Otthon mindig Kitty volt a legjobb tanuló. - hitetlenkedtem, miközben levágódtam a fiú mellé a kanapéra.

- De most már Koreában vagy, Vöröske. - vont vállat Min Ho, majd Q kezébe nyomta a kávés bögrét. 

- Ne nevezz így. - néztem rá durcásan.

- Tudod, ha a tesódnak is van valami neve, akkor te se maradj ki. Na csusszanj arrébb. - hessegetett arrébb a fiú, majd leült közém és Q közé. Ahogy Min Ho combja összeért az enyémmel, hirtelen rákaptam a tekintetem.  

- Igazad van, Kakis Bébi. - bólintottam rá, mire Min Ho felém kapta a fejét.

- Ne kezdd te is! - mutogatott rám figyelmezően.

- Te jó ég, fejezzétek már be. Rossz hallgatni ezt. - temette tenyerébe az arcát Q. - Ha veszekedni akartok, akkor azt ne itt tegyétek, jó? Szét hasad a fejem, nincs kedvem még ezt hallgatni mellé.

- Én befejeztem. - emeltem fel a kezeimet, majd felálltam. - Úgyis most megyek. Megkeresem Kittyt, mert még van egy dolgunk, amit meg kell csinálnunk. 

Miközben a testvérem keresésére indultam - vagyis a könyvtárba, mert ott szoktak lenni a korrepetálások -, elgondolkodtam azon a furcsa érzésen, amit akkor éreztem, mikor Min Ho hozzám ért. Sosem éreztem még hasonlót, de a hasamban egyből kis lepkék keletkeztek. Kittynek nem is merem elmondani, mert még a végén a szerelemről kezdene el kántálni - a rosszabbik esetben pedig ki volna akadva rám, mivel nem kedveli a fiút. Viszont én nem merném megharapni a kisujjam, hogy ez szerelem lenne, mikor alig ismerem. Jó, azt még én is bevallom, hogy helyes, meg az órán is kedvesen viselkedett, de az nem minden. Ráadásul most pedig összekaptunk egy hülye becenév miatt. Vöröske... Soha senki nem hívott még így.  

- Kitty, végre, hogy megtaláltalak. - huppantam le mellé a székre. - Mi a baj? 

- Dae azt mondta, a dolog már nem fog működni közöttünk, mert már Yurit szereti. - mesélte Kitty, mire nekem az állam is leesett.

- Mi a f... franc. - próbáltam kibírni káromkodás nélkül. Egyébként nagyon szabad szájú vagyok, szóval legtöbb esetben minden kijön, ami a csövön kifér, de itt Koreában nem akartam lejáratni magam. 

- Visszaadta anya nyakláncát, végig nála volt. - sóhajtott a lány. 

- Ne hülyéskedj. - dőltem hátra a székben.

- Most nem vagyok abban az állapotban, hogy ilyesmivel viccelődjek. - rázta a fejét, majd előttem meglógatta a nyakláncot.

- Pedig éppen mondani akartam, hogy még nem fotózkodtunk le a 11.-es táblával. Nem folytatjuk a hagyományt? - löktem vállon az én vállammal. 

- Dehogynem. Amúgy is már végeztem a korrepetálással. - szedte össze a cuccait, majd felkapta a hátára a táskáját, és együtt elindultunk vissza a kollégium felé.

Visszamentünk a szobába, ahol elővettük a kis tábláinkat, majd felírtuk rá, hogy "11. osztály". Csináltuk egymásról képeket, aztán pedig egy közössel próbálkoztunk, de az nem igazán jött össze. Ekkor nyitott be Q a szobába, mire Kittyvel mind a ketten megijedtünk.