School love || Min Ho ||

Váratlan fordulat

Miután Min Hóval levegőztünk, visszamentünk a kollégiumba, ahol megtaláltam Kittyt. Apával beszélgetett. A koreai fiú egyből magunkra hagyott, hogy kettesben beszélgethessünk apuval. Szegénynek a hangja nagyon fáradt volt, hiszen ott este volt, így az éjszaka közepén fel lett keltve. 

- Abigail, Kitty mesélte, hogy nem sikerült jól a ki mit tud. Azért jól vagy te is? - kérdezte aggódva apu.

- Igen, apa. - bólintottam. 

- Csak kitartást! Nemsokára itt a téli szünet és jöttök haza. - nyugtatott minket, mire mindketten bólogatni kezdtünk. 

- Én lehet otthon is maradok. - sóhajtott Kitty.

- Miért mondod ezt, kicsim? - kérdezett vissza apa meglepetten. 

- Mert lehet, hogy minden tantárgyból megbukok. - vont egyet a vállán a tesóm, miközben elhúzta a száját. 

- Mindenből? - hökkent meg apu egy pillanatra, de aztán egyből visszanyugodott. - Jól van, nyugodj meg! Figyelj, a tananyagon kívül tanultál meg még valami fontosat? 

- Azt, hogy anya végtelen szeretetett tudott adni. - felelte a lány, mire apuval keservesen elmosolyodtunk. - És lehet, hogy rövid ideig volt a Földön, de óriási hatással volt mások életére.

- Őt keresve megtaláltátok önmagatokat, pont ez volt a célotok. Büszke vagyok rátok! - mosolygott ránk bíztatóan.

- Köszi, apu! - feleltük egyszerre. 

Az este miután lefürödtünk és átöltöztünk pizsamába, elkezdtük összepakolni a bőröndjeinkbe. A téli szünet is elérkezett, amit el sem hiszek. Szinte olyan érzés, mintha tegnap jöttem volna ide a tesómmal, aztán már eltelt az első félév. Kittyvel rengeteg mindenen mentünk keresztül ez idő alatt: rengeteget szenvedtünk - nem csak pasi ügyben -, de aztán kezdtek jóra fordulni a dolgok - azt leszámítva, hogy Kitty majdnem mindenből megbukik. A tesóm most már semmit nem érez Yuri iránt, így boldog Dae-jel. Én is boldog vagyok Min Hóval, szóval már csak arra van szükségem, hogy jól sikerüljenek a dolgok. 

Q közben csinált nekünk egy jó teát. Vagyis csak csinált volna, ha nem veszik össze a tesómmal. A fiú elmondta, hogy Florian furcsán viselkedett, ezért azt hitte, megcsalja. Viszont Florian csalt is, csak nem őt csalta meg, hanem a vizsgákon csalt, hogy Q-val maradhasson. Q ennek legelőször nem örült, de aztán romantikusnak találta, csakhogy Kitty is elmondta a véleményét. A tesóm szerint ez helytelen - mert valóban az is -, hiszen más küzd azért, hogy átmenjen, Florian pedig végig csalta az egészet. Én ebbe a veszekedésbe inkább nem szóltam bele, mert én egyikőjükkel sem akartam összeveszni. 

Másnap reggel a "KINT VAN A LISTA" kiabálása keltett minket. Kittyvel kipattantunk az ágyból, és fejvesztve rohantunk ki a fiú kollégium folyosójára, hogy megnézhessük, átmentünk-e. 

- Úristen, sikerült! - ugráltam örvendezve, majd Min Ho karjaiba ugrottam, aki szintén izgultan vezette végig a tekintetét a listán. - Együtt tölthetjük a következő félévet is. 

- Mutasd az enyém, hogy mit ír! - türelmetlenkedett Kitty, mire Q gyorsan végig nézte a neveket. 

- Átmentél! - örült meg a fiú is, majd a tesómmal együtt ugrálni kezdett. 

- Katherine és Abigail Song-Covey. - hallottuk meg a nevünket, mire a férfi hang felé fordultunk. - Mit kerestek itt korán reggel? Ráadásul pizsamában? - erre nagyot nyeltem, és összenéztem a tesómmal. 

Miután Kittyvel átöltöztünk, meg kellett jelennünk az igazgatói irodában. Lim igazgató nő két férfivel beszélgetett, mi pedig feszengve figyeltük őket. Lehet, hogy csak rosszul értettem, de mintha a kicsapásról beszéltek volna... Remélem, csak én értettem félre, mert az elég gáz lenne, ha kicsapnának, miután sikerült átmennem a vizsgákon. 

- Bocsánat, hogy közbeszólok, de mintha azt értettem volna, kicsapnak minket a suliból. - szólaltam meg, ezzel félbeszakítottam a felnőttek beszélgetését. 

- Igen, jól értette. - bólintott az igazgató, mire majdnem kiestek a szemeim. 

- Muszáj volt átköltöznünk. - szállt bele a beszélgetésbe a tesóm is. - A szobatársunk huszonnégy órán keresztül közvetített minket webkamerán. Ráadásul mindenütt szétszórta a használt zsebkendőit, egyszer a párnámon is találtam egyet. - erre a két férfi elfintorodott. 

- De hát átmentünk minden tantárgyból. - álltam fel a kanapéról. 

- Tudjuk. - ezt követve Lim igazgató nő is felállt. - Azonban az ösztöndíjatoknak az a feltétele, hogy betartotok minden szabályt. És a fiú kollégiumban lakni szabályszegésnek számít. Sajnálom, de a szünet után nem jöhettek vissza a KOFI-ba. 

- Hát rendben... - sóhajtottam szomorúan. - Viszont az eddigieket nagyon köszönjük! Gyere, Kitty. - vettem fel a pulcsimat a kanapéról, majd kisétáltam az irodából. 

Ez hihetetlen... A jó Isten gondolta volna, hogy kihágás jár azért, mert a fiú koleszban laktunk. Azt hittem, hogy kapunk egy kicsit súlyosabb büntetést, de én nem erre gondoltam. Mégis hogyan fogom ezt elmondani Min Hónak? Én nem akarom itt hagyni őt, vele akarok maradni, a történetünk nem érhet véget csak így... 

- Na mi történt, mit mondtak? - szaladt elém Min Ho, mire nekem legörbültek az ajkaim, és beleborultam a karjaiba. - Abigail...? 

- Kicsaptak. - zokogtam bele a mellkasába, miközben megszorítottam őt. - Nem jöhetek vissza többé, Min Ho... 

- Az nem lehet. - rázta meg a fejét hitetlenkedve a fiú. - Nem engedem, hogy elmenj! - fogta a keze közé az arcomat, majd egy csókot adott a homlokomra. 

- Nagyon szeretlek, hallod? Nagyon! Sose felejtsd el! - simítottam végig a karján, majd a mellkasán és az arcán. 

- Abigail... - suttogta, majd beletemette az arcát a nyakamba, miközben szorosan fonta körém a karjait. 

Min Hóval elmentünk közösen reggelizni, hogy a maradék időt együtt tölthessük. Nem akartuk elengedni egymást... Egyszerűen nem... Képtelenek voltunk arra, hogy elváljunk egymástól. Annyira boldogok voltunk együtt, mégis miért ilyen kegyetlen a sors? Miért? Ő az első fiú az életemben, akiért bármit képes lennék megtenni; az egyetlen, aki mosolyt tudott csalni az arcomra; aki eddig első volt mindenben: őt szerettem először, őt csókoltam meg először, ő neki adtam oda a szüzességem. Azt akartam, hogy csak ő maradjon nekem. 

- Biztos van valami megoldás, hogy maradj. - gondolkodott Min Ho. - Megkérem Yurit, hogy győzze meg az anyját. 

- Ne beszéljünk róla inkább. - vontam meg a vállam, miközben a fejemet ráztam és a kajámat turkáltam az evőpálcikámmal, amivel a mai napig nem tudok enni. 

- Nem engedlek el ilyen egykönnyen. A történetünk még csak most kezdődött megíródni, nem lehet vége ilyen hamar. - fordította maga felé a fejemet, és mélyen a szemembe nézett. - Te az enyém vagy, Abigail Song-Covey, érted? És ne legyen Min Ho a nevem, ha hagyom, hogy elmenj. - erre egy kicsit felnevettem. 

- Vannak dolgok, amelyek ellen nem tehetünk semmit. - ráztam meg keservesen a fejem.