School love || Min Ho ||

Konyhatündérek

Délután siettünk a boltba. Igyekeztünk a legközelebbi bevásárlóközpontot megkeresni, ami lehetőleg nem a város másik felén van. Hála az égnek nem a világ végén volt, sőt, meglehetősen közel. Végre valami, ami jól kezdődik. Remélem, jól is végződik majd.

- De azért egy jó dolgot elmondhatunk ma. - mondtam, miközben kutakodtunk a sorok között.

- És mi lenne az? - kérdezte érdeklődve Kitty, azzal belerakott egy újabb dolgot a kosárba.

- Hétfő van, holnap cshuszok, ami azt jelenti, hogy nincs suli. - újságoltam nagy örömmel. - Most kezdtük a hetet, de szerencsénkre a cshuszok pont keddre esik és onnantól kezdve az egész hét a miénk.

- Azt pedig ki kéne használnom a tanulásra. - sóhajtott a lány.

- Hát igen, ha nem akarsz megbukni. És ezt most nem viccből mondom. - bólogattam komolyan. 

- Tudom, tudom. De most inkább segíts és hozz nekem tésztát. - küldött el, amire nagyot sóhajtottam, de végül elindultam tésztát keresni. Csak amikor befordultam az egyik sarkon, annyira nézelődtem, hogy neki mentem valakinek.

- Ne haragudj! - kértem bocsánatot, amikor megláttam Min Hót.

- Már megint így futunk össze. - nevetett, erre még én is elnevettem magam. - Mi járatban itt?

- Kittyvel bevásárolni jöttünk, mert szerveztünk egy vacsorát azoknak, akik nem tudnak együtt lenni a családjukkal cshuszokkor. Főznünk kéne, de nem igazán tudjuk, hogy mi mire jó. - húztam el a számat. 

- Majd én segítek. - jelentette ki, mire én teljesen meglepődtem. 

- Kitty nem tudom, mennyire örülne, ha segítenél. Nem szereti, ha más úgymond beleszól a dolgaiba. - mutattam macskakörmöket a "beleszól"-nál. 

- Mégis jobban jártok, ha segítek. - ragadta meg a karom, majd húzni kezdett maga után, miközben a tesómat kereste. 

Megtaláltuk a keresett személyt, azonban Kitty arca cseppet sem tükrözött lelkesedést, hogy láthatja a fiút. Ráadásul Kitty szemei még el is kerekedtek a meglepettségtől, amikor meglátta, hogy Min Ho még mindig a csuklómat fogja. Aztán mindkettőnknek leesett a dolog, így ő egyből elengedett, aztán egy lépést arrébb léptünk egymástól. 

- Te mit keresel itt? - kérdezte nemtetsző hangon a testvérem. 

- Min Ho segít nekünk. - meséltem neki.

- Nem szorulunk segítségre, Abigail. - rázta a fejét a lány, majd elkezdte tolni a kocsit, de Min Ho megállította. 

- Tudod te egyáltalán, hogy ez mire való? - vett ki a fiú egy zacskót halacskát a kosárból.  

- Mi most számunkra is új területen mozgunk. Viszont a TikTok és a pozitív hozzáállás mindenen átsegít. - vette vissza a csomagot Kitty, aztán visszadobta a bevásárlókocsiba. - Ha mégsem, akkor marad a díjnyertes krumplipürém. 

- Nem, nem, nem. - rázta a fejét Min Ho. - Koreaiként nem hagyhatom nyugodt szívvel, hogy megszentségtelenítsd népem konyháját. - azzal beletette az ő kézi kosarát a mi kocsinkba, és átvette az irányítást.

- Mit csinálsz!? - akadt ki a tesóm.

- Meg akarsz mérgezni mindenkit - vonta fel a szemöldökét a koreai fiú. -, vagy inkább segítsek?

- Jó. - ment bele végül Kitty is, mire küldtem felé apró puszikákat, de ő ezt egy grimasszal viszonozta. - De én azért csinálok krumplipürét.

- Csak gyertek velem. - indult el a fiú az egyik soron. 

Nagyon sok dolog visszakerült a polcra, amit mi választottunk, helyette pedig már kinézetre is sokkal szimpatikusabb hozzávalók kerültek. A bevásárlókocsi nem is volt olyan zsúfolt, hanem szépen elrendezettek voltak a dolgok benne. Két szatyrunk lett, ami ahhoz képest tökre elfogadható volt, mert ha rajtunk múlt volna csak, akkor a kettő helyett hat lenne. Viszont Min Ho segített a szatyrokkal is, amiért nagyon hálás is voltam neki. Még Kitty is megköszönte, amikor pedig négyszemközt voltunk, bevallotta, hogy Min Ho nem is olyan szörnyű. Ez engem egy megmosolyogtatott. Viszont ez jó jel, mert akkor remélhetőleg annyira nem fogja zavarni, ha vele leszek. 

Másnap reggel finom illatok csapták meg az orromat - ugyanis ez ébresztett fel. Megdörzsöltem a szemeimet, majd kimentem a szobából. Min Hót találtam a konyhában, főzött. Nem is tudtam, hogy ő ilyen konyhatündér, egyáltalán nem néztem volna ki belőle. Az ajtócsukódásra felkapta a fejét, majd hatalmas mosoly terült szét az arcán. 

- Te aztán gyönyörű vagy reggel. - nevetett jóízűen rajtam. 

- Haha... - forgattam a szememet. - Kitty hol van? 

- Korán reggel elmentek Q-val. Valami fontos. - vonta meg a vállát a fiú. 

- Ez meg mi? Ajándékkosár? - mutattam a széken heverő hatalmas kosárra, ami tele volt mindenfélével. 

- Anyám küldte, mert ez a szeretetnyelvem. - mondta, mire bólintottam. 

- Rád vall. Ó, epres bonbon! - nyúltam volna érte, amikor egy aprót rácsapott a kezemre. 

- Nekem küldte Los Angelesből, ha már nem lehet itt. - olvadt le a mosoly Min Ho arcáról. - Általában együtt szoktunk lenni cshuszokkor. 

- Sajnálom. - sütöttem le a szemem, majd odasétáltam mellé, hogy megnézzem, mit csinál. - Most egyedül lesz? 

- Nem. John Cho szervez valamit. - vonta meg a vállát. 

- Tudod, ezt nem gondoltam volna rólad. - néztem rá, mire ő a szemöldökét ráncolta. - Azt, hogy tudsz főzni. Kitty szerint vannak apró, mikroszkopikus pillanataid, ami kezdi megértetni vele, hogy Dae miért kedvel téged. 

- Ne akarj a pártjára állítani! Teljes mértékig Kitty ellenes vagyok. Nem számít, hogy ti Dae-jel mennyire próbáltok meggyőzni. - felelte határozottan.

- Nem is azért mondtam. - emeltem fel a kezeimet. - Viszont én szerintem nem csak apró pillanataid vannak. Igaz, hogy az elején nem jól indultak a dolgok, de azokat leszámítva te nagyon is jó ember vagy, Min Ho! Sokat segítettél már nekem és kedves vagy velem azóta. - mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott. 

- Erre vannak a barátok! - mondta, én pedig bólintottam. - Abigail... kérdezhetek valamit?

- Persze. - vártam kíváncsian a kérdést. 

- Te hogy vagy? - kérdezte, mire én érdeklődve arrébb fordítottam a fejem. - Mármint úgy értem, hogy te most sokat gondolsz anyukádra a héten. Biztos hiányzik. 

- Igen. Mindig. - bólogattam, miközben keservesen elmosolyodtam. - Viszont ilyenkor jó érzés kap el, mert olyan, mintha velem lenne. Köszi, Min Ho! - néztem rá hálásan, így a tekintetünk jó hosszú időre összefonódott. Aztán Min Ho megköszörülte a torkát, így én is észhez tértem. A fiú visszafordult a vágódeszka fölé, majd folytatta azt, amit csinált.

- Én izé... szerintem elmegyek átöltözni. - mondtam, aztán visszaindultam a szobám felé.

- Előtte odaadnád a csiliport? - kérdezte, mire én végig futottam a szememmel a fűszereken, majd Min Ho elé tettem. - Köszönöm!

Visszamentem a szobámba átöltözni, mert arra gondoltam, hogy segíthetnék Min Hónak főzni. Persze én nem vagyok egy chef, de azért valamennyire csak a hasznára lehetek. Mondjuk dolgokat odaadni neki, vagy esetleg megpróbálhatnék én is csinálni valamit, ami általában sikerülni szokott. Kitty a krumplipüréjéről híres, én pedig a mennyei amerikai palacsintámról. Ezt nem azért mondom, hogy fényezzem magam, de tényleg jó palacsintát tudok sütni - vagyis a családban én sütöm a legjobban. A tejszínhabot is én szoktam hozzá készíteni.