School love || Min Ho ||

A leleplezés

Min Ho

Dae-jel elmentünk a többieknek kávéért. Azért is vállaltam el, hogy megyek vele, mert szerettem volna beszélgetni erről az egész Yurival való kamu járásról, ugyanis ezzel nagyot hazudott nekem, ami elég rendesen bánt és bosszant.

- Minek jöttél, ha így viselkedsz? - kérdezte Dae felháborodottan.

- Hogy? Dühös vagyok rád. - néztem rá hitetlenkedve. Most ő komolyan kérdezte ezt?

- Sajnálom, hogy hazudtam, de ennek semmi köze hozzád. - rázta a fejét a fiú.

- Akkor is. Ha már nekem hazudtál, akkor Kittynek ne hazudtál volna. Abigail alig győzte vigasztalni nap, mint nap. - tártam szét a karom.

- Tudom, és sajnálom is! De akkor abban a pillanatban nem mondhattam el. - magyarázta, mire én elnéztem a másik irányba, amikor megláttam valamit. Pontosabban valakit.

- Hallod. Az nem Florian ott? - böktem a fejjemmel az ismerős arc felé. Dae mellém lépett, hogy ő is szemügyre vehesse a dolgot.

- De, ő az. - bólogatott a haverom, mire én egyből elővettem a telefonomat, és lefényképeztem, ahogy Florian egy másik fiúval beszélget.

- Megmutatjuk Q-nak? - kérdeztem.

- Ne, még ne. Majd, ha eljön az ideje. - mondta, majd visszaindultunk a kollégium felé, mert a többiek már vártak minket a kávékkal.

Miután visszaértünk, Abigail hatalmas lendülettel csapódott a karjaimba, hogy még a kávékat is majdnem elejtettem. Szenvedélyes csókot nyomtunk egymás ajkaira, majd a lány elvette tőlem az italokat. Ő egyből szétosztotta őket, aztán az utolsót a kezembe nyomta. 

Amióta Abigaillel vagyok, azóta minden napom más. Annyi boldogságot hozott az életembe, hogy az elmondhatatlan. Rengeteg nehéz percen átsegített, mert amikor velem van, minden problémám megszűnik. A vizsgákon sem tudnék teljesíteni, ha nem segítene, mert ha most ő nem lenne, akkor valószínűleg már régen megbolondultam volna. 

Ismerkedtem már egy pár lánnyal, de Abigail nem olyan, mint a többi. Eddig egyszer volt barátnőm rajta kívül, a többivel csak kavartam, soha nem volt semmi komoly dolgom velük. Viszont Abigailnél érzem azt igazán, hogy rátaláltam az igazira. Ő ébresztett rá arra, hogy készen állok egy igazi, komoly kapcsolatra. Soha egy lány sem volt még rám ilyen hatással, mint ő. Bármit megtennék érte, még a csillagokat is lehoznám az égről, ha az kell. 

- Szerelmem, beszéltetek Dae-jel? - kérdezte tőlem Abigail, miközben beleült az ölembe, és átkarolta a nyakam. 

- Beszéltünk. - sóhajtottam. - Viszont ennek ellenére sem értem, hogy miért titkolózott előttem. Hiszen tudja, hogy sose árultam volna el Kittynek. 

- Biztos így érezte biztonságosabbnak, hogy csak ő és Yuri tudnak erről, ha ez csak kettőjükre tartozik. - vonta meg a vállát, majd én eltűrtem a vörös tincset a füle mögé. 

- Érdekes, én mindig mindent megosztottam vele a mai napig. - csóváltam a fejemet.

- Akkor ezek szerint most már nem fogsz? - vonta fel a szemöldökét. 

- Nem tudom. Ezek után úgy volna fair, ha én se osztanák meg vele dolgokat. - húztam el a számat. 

- Jaj, ne csináld már. Nem haragudhatsz rá örökké. - tárta szét a karjait a lány. 

- Meg vagyok bántva, Abigail. Ez nem olyan egyszerű. Dae soha nem hazudott még nekem, főleg nem ekkorát. - ráztam a fejem. 

- Végül is megértem. - bólintott. - De ne hagyd, hogy az a szoros barátság elvesszen egy hazugság miatt. - döntötte neki a homlokát az enyémnek. 

- Hidd el, én sem akarom ezt. 

Abigail lágyan megcsókolt ajkaimon, majd a nyelvünk is játékba kezdett. Lejjebb csúsztattam a kezemet a fenekéig, amire rámartam, mire neki egy halkabb sóhaj hagyta el a száját. Ő jobban belecsúszott az ölembe, mire hirtelen megfeszültem, ahogy a csípője hozzám simult. Erre el is mosolyodott, majd beleharapott az ajkamba. 

- Jaj, ezer bocsánat! - jelent meg Q, aki egyből eltakarta a szemeit. Nem hiszem el, hogy mindig ilyenkor kell jönnie valakinek... 

- Eleve nem itt kellett volna ebbe belekezdeni. - suttogta a fülembe Abigail, majd rám kacsintott, és kimászott az ölemből. - Nem zavartál meg minket. - fordult Q felé. 

- Aha, láttam. - bólogatott a fiú, miközben összeszűkített szemekkel mért végig minket. - Csak akkor leközelebb menjetek szobára. - kacsintott ránk, mire a fejem kezdtem csóválni. 

- Hülye vagy. - nevettem, továbbra is a fejemet csóválva. 

- Ugyan már, a bolond is látta, hogy csak úgy faltátok egymást. - legyintett Q. 

- Jól van, értjük, de most már befejezheted a célozgatást. - sóhajtottam. 

- Rendi. - mondta, majd kivett a hűtőből egy hideg vizes üveget, és csatlakozott hozzánk. 

- És veled meg Floriánnal mi a helyzet? - kérdezte Abigail, mire nekem eszembe jutottak a ma látottak. 

- Hát... Florian most sokat tanul, hogy jók maradjanak a jegyei, és hogy sikerüljenek a vizsgái, mert ha nem, akkor vissza kell mennie Görögországba vagy Franciaországba. - mesélte a fiú, miközben lesütötte a szemeit.

- Ó, sajnálom. - simogatta meg a vállát a vörös lány.

- Attól tartok, hogy miattam nem tanul, ezért próbálok nem annyi időt eltölteni vele, mint régen. Persze elhanyagolni sem szeretném, de az rosszabb lenne, ha el kéne mennie. - húzta el a száját Q. 

Ha Q most tudná, hogy Florian más fiúval találkozgat, amikor ő próbál nem annyit vele lenni, mint régen, hogy ne rontson, akkor azzal most nagyon meg lenne bántva. Dae-jel megbeszéltük, hogy még nem mondjuk el neki, de nemsokára muszáj lesz. Én pedig azt gondolom, hogy minél hamarabb, annál jobb. 

ꕥꕥꕥ

Másnap reggel Dae-jel elhaladtunk a büfében Q és Florian asztala mellett. Direkt próbáltunk úgy tenni, mintha nem láttuk volna őket, csak amikor Q leszólított minket, és megkért, hogy csatlakozzunk hozzájuk, akkor nem volt más választásunk. Nem akartunk furcsának tűnni, ezért helyet foglaltunk mi is az asztalnál. 

- Sziasztok! - köszöntött minket Florian. 

- És Florian, hogy megy a tanulás? - kérdeztem. Bár ezzel lehet egy kicsit eltúloztam a dolgot, hiszen nem kellett volna ilyen hirtelen letámadnom őt ezzel a kérdéssel. - Egész este tanulsz? Fel se nézel? 

- Igen, egész este. - bólogatott a fiú, a kezében még most is egy tankönyv pihent. 

- Érdekes. - fordultam Dae felé, aki egyet értett velem. - Mi pihentünk is, és kiugrottunk kávéért. 

- Na akkor jobb, ha én most megyek. - mondta Florian, majd felállt az asztaltól, elköszönt Q-tól, és elment. 

- Nahát... Miért viselkedtek ilyen furán? - tárta szét a karját értetlenül drága barátunk. Így hát elővettem a telefonomat, és megmutattam a képet neki. 

- Nem tudtuk, hogyan mondjuk el. - ráztam a fejemet. - Sajnálom! 

Q arca egy pillanatra lefagyott, majd szomorúság ült ki rá. A szemei a csalódottságtól, a szomorúságtól és a hitetlenkedéstől csillogott. Nagyon sajnáltam őt. Olyan boldog volt Floriánnal, erre pont így kell megtudnia ezt... tőlünk... Q ennél sokkal jobbat érdemel, pedig mindannyian azt hittük, hogy ő rá is rátalált a boldogság.